Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Feld István: Újabb magyarországi várkastély-helyreállítások: Pácin és Kékesd

léte nélkül, amitől egy várat ki lehet ásni, azonban a régészeti kutatás során szisztematikusan kell megsemmisíteni az elmúlt évszázadok rétegeit. Ez elkerülhetetlen, de nem mindegy, hogy a megsemmisítés folyamatát hogyan dokumentálja. A salgói várban én 12-13 évvel ezelőtt ástam, ahol az ásatás alatt látogatást tett az egyik legkiválóbb középkoros történészünk Engel Pál, aki életében először látott ilyen munkát. Nagyon tetszettek neki a kutatóárkok és minden egyéb, és megkérdezte, hogy ezt hogy csináljuk. Akkor jutott eszembe az a párhuzam, hogy az olyan, amit a régész csinál, mint amikor a történész beül a levéltárba, előveszi a középkori okmányokat, végigolvassa, kijegyzeteli esetleg, és a végén meggyújtja és elégeti, megsemmisíti. A régész munkája is ehhez hasonló. A történész tévedhet, ha félreolvas valamit, jön egy következő és azt mondhatja, hogy itt kérem hiba történt. A régészeti munkában ez a lehetőség sajnos nem adatott meg. A régészeti kutatás alatt én nem ugyan azt értem, mint Magyarországon, vagy főleg a környező országokban a kutatók többsége ért. Van ugyanis egy nagyon bonyolult okozati rendszerből következő különválása a kutatásnak, mégpedig az épület földalatti, tehát járószint alatti részeinek a kutatása, amit ásatásnak nevezünk, illetve a felmenő álló részek kutatása. Az egyes országok terminológiaüag eltérnek egymástól; a magyar a falkutatást használja, a német Bauforschung-ot tükörfordításban falkutatásként lehet használni, az erre vonatkozó angol terminológiát kevésbé ismerem. Általában az ásatást régész csinálta, a falkutatást építész. A művészettörténész pedig ide is, oda is időnként beengedtetést kapott. Az igazság az, hogy a szakmában eltöltött lassan már két és fél évtizedes tapasztalatom alapján azt kell mondanom, hogy mindegy, hogy végső soron ki végzi, hányan végzik, egy ember végzi, kettő, három vagy négy, bár ezek az objektumok a méreteik miatt egy munkacsoportot kívánnak, méghozzá olyan munkacsoportot, amelyik valóban együtt dolgozó emberekből áll. A lényeg az, hogy ez a két kutatási módszer egymáshoz kapcsolódik, de nem lehet úgy árkot ásni, hogy fölötte van az állvány, mert ez kissé veszélyes, de fontos, hogy a munka egységes folyamatban történjen meg. Ennek szükségességéről és eredményességéről meg vagyok győződve. Én is úgy látom, ahogy az elhangzott már tegnap előtt Fejérdy elnök úr bevezető szavaiban is, hogy nagyléptékű komplex kutatást is lehetővé tevő munkák valószínűleg nem nagyon fognak sorra kerülni a következő évtizedben. Panaszra azért nincs ok, ha sikerül legalább megőriznünk az emlékeket egy jobb időre. A rengeteg várkutatás, vár-helyreállítás azzal járt, hogy jelenleg óriási mennyiségű régészeti kutatási anyag a feldolgozatlan. A kollégák jelentős része kutatásról-kutatásra ment, hogy azt ne mondjam, kutatásból-kutatásba menekült, mert valljuk be sokkal érdekesebb egy munkát végezni, mint benn ülni a munkaszobában és feldolgozni ezeket a bonyolult munkákat. Mindenkinek vannak adósságai, nekem is. Az a két objektum, amelyről most beszélni fogok, hál Istennek nem ezek közé tartozik, ennek már van egy olyan írott formája, ami remélhetőleg egyszer belátható időn belül, meg is fog jelenni. Koppány Tibor volt az, aki a kastélyt, mint történeti fogalmat bevezette a magyar kutatásba, főleg a kastély korai formáját, középkori, majd XVI—XVII. századi formáját. Utalnom kell arra, hogy Koppány Tibor bizonyította be, hogy valamikor a XV. század folyamán kialakult egy olyan nemesi lakóhely típus, ami bizonyos védettséget élvezett. Tehát vár jellegű volt, de nem vár, ezért szerepel ez a fogalom, hogy kasztellum, ami a kasztrumnak, a várnak egy kicsinyítő formája, ami mögött azonban jogi tartalom is van. Ezt sajnos nem sikerült mindeddig pontosan felderítenünk. Nagyszámú középkori vagy XVI—XVII. századi kasztellumot kell alaposan vizsgálnunk, nem csupán itt a mai Magyarországon, de Szlovákiában, Erdélyben és hát természetesen a burgenlandi emlékekben gazdag sávban is, nem beszélve a dél-szláv területekről, amelyek egymás-