Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Feld István: Újabb magyarországi várkastély-helyreállítások: Pácin és Kékesd

FELD ISTVÁN ÚJABB MAGYARORSZÁGI VÁRKASTÉLY HELYREÁLLÍTÁSOK: PACIN ÉS KÉKESD Az előadás, két konkrét példa kapcsán szeretne bemutatni számtalan, a mostani nyári egyetemhez kapcsolódó kérdést. Abból indulok ki, hogy egy ilyen rendezvény akkor eredményes, ha az előadások lényegében kapcsolódnak egymáshoz, egymást esetleg éppen erősítik, és épp Káldi Gyula előadását hallgatva fogalmazódott meg bennem, hogy néhány dolgot hangsúlyozzak, mielőtt a tényleges témára rátérnék. Az egyik az, hogy ne essenek abba a hibába, hogy az itt bemutandó két példát tipikusnak tekintsék, főleg a jövőre nézve; de a jelemé sem az. Ezek tulajdonképpen a magyar műemlékvédelem utolsó fénykorának vagy már végének két produktumai. Annyira az utolsó produktumok, hogy a második kastély helyreállítása elkészült, az épület azonban azóta is üresen áll. Ennek most már lassan 5 éve. Az első kastély szerencsésebb volt, még a rendszerváltás előtt elkészült és funkciót is kapott. Ez jelzi azt is, hogy ilyen típusú vállalkozások a maguk eredményeivel, gondjaival és problémáival valószínűleg a közeljövőben nem lesznek Magyarországon. Hogy ez mennyire sajnálatos, mennyire nem, erről persze megint hosszasan lehetne vitatkozni. Különösen az egyik kastély esetében olyan mértékű, olyan léptékű, olyan erős alakítás történt, amelynek általános érvényét talán meg lehetne kérdőjelezni. Hadd mondjam el személyes véleményemet. Annak idején lelkesen működtem közre ebben a munkában, ma már vannak aggályaim, hogy szabad volt-e ezt egyáltalán megcsinálni, de nyilván az ember talál magyarázatot, hogy egy-két esetben ez indokolt. Ez a műemlék helyreállításra vonatkozik természetesen. A másik megjegyzésem: Káldi Gyula előadása elején említette, hogy a várkutatásban egy bizonyos hangsúly eltolódás vagy személyi átalakulás következett be az utóbbi évtizedekben, ami egyébként nem csak magyar jelenség, egész Európában meg lehet figyelni, bizonyos regionális különbségekkel. Ez pedig az, hogy a várakkal, de ugyan úgy a kastélyokkal kezdetben inkább építészek, részben művészettörténészek foglalkoztak. Ez a foglalkozás elsősorban az álló részek leírása, értelmezése, szorgalmasabb országokban felmérése volt, úgy, hogy Magyarország ebből a szempontból sajnos nem minősül szorgalmas országnak. Később szintén országonként különböző módon ezt a feladatot átvették tőlük azok, akik közvetlenül beavatkozással, az épületekhez való hozzányúlással foglalkoztak. Nem is annyira a diploma milyensége határozza ezt meg, hiszen a várak, kastélyok, egyáltalán az álló épületek kutatása olyan összetett feladat, ahol inkább a személyes érdeklődés és a különböző úton-módon megszerzett gyakorlat számít, amit inkább az egyetemek után tud megszerezni az ember, semmint az, hogy valakinek a diplomájába az van beírva, hogy építészmérnök, művészettörténész, régész, vagy esetleg egyik se, hanem valami egészen más. Tény és való azonban, hogy a régészeti kutatás mint olyan, egyre nagyobb szerepet kapott. Az építészeknek munkájuk jellegéből következően nem volt módjuk arra, hogy ezt a kutatást elvégezzék, mert ez azzal jár, legalábbis optimális esetben azzal kell hogy járjon, hogy a kutatás ideje alatt állandóan a helyszínen tartózkodjon a kutató. Nálunk, de a környező országokban is számtalan olyan példát ismerek, ahol elvüeg folyik egy régészeti kutatás, csak a régész jelen-