Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Feld István: A magyar várak fejlődéstörténete

keletebbre felépülhettek az első, egy-egy úri család védelmi és elsősorban hatalmi igényeit kielégítő várak, melyek fő típusait hamarosan be fogom mutatni. Mindenekelőtt azonban hangsúlyozni kell, hogy a középkori vár legfontosabb ismérve a hatalom — az tehát, hogy birtoklása hatalmat biztosít urának, akkor is, ha az a király, akkor is, ha az épp ezidőtájt, a 13. században kialakuló nemességhez tartozik. Érthető tehát, hogy az erős uralkodók mindig korlátozni igyekeztek alattvalóik várbirtoklását. IV. Béla azonban a tatárveszély miatt, ha úgy tetszik, e szempontból irracionális lépésre kényszerült, nem csupán engedélyezte, hanem támogatta, sőt szinte kikényszerítette a várépítést mindazon társadalmi rétegeknél, akik erre képesek voltak. Ugyanakkor maga is emeltetett erősségeket, bár az írott források szóhasználatából sejthetőnél jóval kevesebbet. A királyi hatalom túlsúlya azonban itt is megmutatkozott — aligha hasonlíthatók össze egymással az uralkodó, az egyháziak vagy épp a nemesek által épített várak. Itt nem annyira arra gondolok, hogy számos, nemrég fejlődésnek indult várost telepített át jól védhető hegyre — így jött létre Pest utódjaként Buda hegyi városa a Duna jobb partján — bár a korabeli felfogás szerint ezek is várnak számítottak. Sokkal inkább a közeli Visegrád kettős vára jelzi a korabeli királyi hatalom erejét és igényeit. AIV századi római erődnél jóval magasabb Várhegyen egy háromszög alaprajzú, inkább katonai bázisként szolgáló fellegvárat építtetett a király és felesége, kaputoronnyal, erős belső toronnyal, mely talán lakásra is alkalmas volt. További épületszárnyak talán csak később épültek ki. A fellegvártól védőfal futott a Duna partján emelkedő Alsóvárhoz. Ennek magját egy hatalmas, hatszögű ötszintes lakótorony alkotta, mely egyedülálló — mind méretében, mind pedig külső-belső kiképzésében (késő-román ikerablakok, kandallók). Tulajdonképpen torony formájú palotaként értelmezhető, mely legalább vadászatok idején királyi építtetője lakhelyeként is szolgálhatott. A 16. században lőporrobbanás rongálta meg erősen, az 1960-as évekből származó modern kiegészítése a modern magyar műemlékvédelem legvitatottabb művei közé tartozik — bizonyára szó esik még róla e héten. Nézzük meg ezután, mit tudunk azokról a magánvárakról vagy nemesi várakról, melyek legkorábban a 12. század végétől, majd tömegesen a 13. század második felében épültek, s melyek elszaporoődása egyik okozója volt az első magyar uralkodói dinasztia, az Árpádok utolsó évtizedeiben kibontakozó belső anarchiának, a királyság meggyengülésének. Ezt a belháborút csak 1320 körül fékezte meg az Anjou-házbeli Károly Róbert, s ez az időpont egyúttal a nemesi várépítés virágkorának végét is jelentette. Mai tudásunk szerint úgy tűnik, hogy a legkorábbi nem királyi várak nem kőből vagy téglából épültek, s néha igen kicsinyek voltak. Az utóbbi típus jellemző példája Gór, ahol csak egyetlen, központi toronyszerű építmény állt, ületve Váchartyán, ahol két favázas épületet lehetett azonosítani a palánkfalon belül. Sokszor csupán egyetlen kőtoronyból állt a vár (Kacs, Mátraszőlős), néha kőtornyot vett körül palánk (Mende, Zagyvafő), melyet több helyen h amarosan kőfal váltott fel. E várak sokszor csak árokkal körülvett, vagy egyértelműen mesterségesen felhordott halomként (motte) jelentkeznek a terepen, ásatás nélkül így sem formájuk, sem koruk nem állapítható meg. Más részüket később tovább építették, s így nagyobb várrom magját alkotják a 13. század részek. Kivételnek számit Füzér, ahol már 1241 előtt felépült egy jelentősebb hegyplatót övező várfal, de csak egyik sarkában volt egy toronyszerű építmény. Saigon, melynek csekély maradványait szombati kirándulásunk során keressük fel, még szintén egyetlen, toronyépítmény elégítette ki egyszerre a védelem és a veszély esetén szükséges lakásigényeket — e várakat ugyanis minden bizonnyal nem lakták állandóan. E ,,toronyvárak" bejáratai egyszerű, falba vágott nyílások voltak. Valószínűleg már a 13. század 2. felében épültek olyan várak, melyeknek nem volt tornya (Máré) s késői jelenségnek tűnik az említett két funkció különválása, azaz a lakásra már nem al-