Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

KOMÁRIK DÉNES: Budapesti lakóépületek történeti feltárásának metodikája

Építéstörténeti kutatásunk célja — a már részletezett praktikus követelmények kielégítése mellett és annak szolgálatában — a mindenkor szóban forgó épület valamilyen szintű építéstörténeti monográfiájának elkészítése volt. Feladatunk megoldását hármas megközelítésben végeztük el: az épület, az építtető és az építész felől. Természetesen az elsődleges mindig az épület, melynek már puszta szemrevételezése is sokat elárul, de az engedélyezési, átalakítási terveken kívül sokat segít, sok mindent megvilágít pl. a mindenkori városépítési szituáció (szabályzatok), műszaki igazgatási gyakorlat ismerete, és még sorolhatnám. De hogy még ezek, például az engedélyezési tervek birtoklása sem jelent mindent, arra példaképp hadd említsem meg, hogy — bár bizonyos szerényebb mértékben a klasszicista épületekre is érvényes — a romantikától kezdődően a gazdagabban díszített homlokzatok csak viszonylagos, néha botrányos leegyszereűsítéssel jelennek meg a beadványi terveken. Csupán a véletlen juttat minket hozzá — általában más gyűjteményekből — egy-egy szépen, hitelesen megrajzolt homlokzati laphoz. Például a Zitterbarth Mátyás irodájában Máltás Hugó által 1850-ben tervezett Nádor utca 20. gyönyörűen, kidolgozottan megrajzolt homlokzata az Országos Levéltár Nádasdy-családi levéltárából került elő, mivel a házat röviddel megépítése után e család vásárolta meg. Vagy ilyen példa a már lebontott Rákóczi úti Glósz háznak a Feszihagyatékban található igen részletes, színes homlokzati terve — mindkettő esetében a leegyszerűsített beadványi tervvel szemben. Anélkül, hogy a részletekbe merülnék, kiemelem még példaképpen a műszaki jellegű források (eredeti tervek, engedélyezési-, mérnöki iratok, térképek) kutatásán kívül az ingatlan történetének feltárására irányuló, mindig gyümölcsöző kutatást és a városi tanácsi ügyviteli iratok, esetleges peres-, csőd- és hagyatéki iratok felkutatását, átvizsgálását. A sort még hosszan lehetne folytatni, de most talán nem szükséges a levéltári, gyűjteményi stb. lehetőségek részletes és tételes felsorolása. Inkább arról szeretnék egy kicsit hosszabban beszélni, hogy miért csináltuk, miért tartom a mai napig is helyénvalónak az említett hármas megközelítést, és miért a minden korábbinál intenzívebb, mélyebb merítésű forrásfeltárást, irodalmi kutatást. Ami az épület felőli megközelítést, vagyis közvetlenül az épület kutatását illeti, az magától értetődő, nem szorul magyarázatra — nem így a másik kettő. Ami az építtető felőli megközelítést illeti, annak gyökere az a tény, hogy szinte minden iratban, -részben, még az esetleges korabeli sajtóban is az épület az építtető, illetve későbbi események során az akkori tulajdonos nevén szerepel. A tulajdonos neve tehát a kutatás kulcsa. De mi ezen a mértéken szándékosan túl is léptünk, és amennyire az arányos volt, megkíséreltük a tulajdonos személyét feltárni. Ez természetesen nem igényel külön munkát ott, ahol közismert személyről van szó. Az építtető személyének kutatása — azon túl, hogy lehetővé teszi az épületnek az akkori életbe, a tulajdonoson keresztül az akkori társadalomba való beleintegrálását, valamint adalékokat szolgáltat nagyobb művészetszociológiai és történelmi összefüggésekhez — szinte mindig nyújt valamit, néha másképpen meg sem szerezhető többletet, adatot az épület történetéhez, esetleg attribuálásához stb. Az építész (tervező) — néha az azzal nem azonos kivitelező — kutatására nincs szükség, ha már ismert, feldolgozott mesterről, oeuvre-ről van szó: pl. Pollack, Hild, Ybl, Lechner esetében. Bár nemegyszer éppen a kezünkben levő épület történetének feltárása szolgál hasznos kiegészítéssel, újabb értelmezési lehetőséggel a mesternek egyébként ismert munkásságához. Ilyen ismert személyek esetében is szükséges azonban, hogy gondosan felelevenítsük — és nem csupán általánosságban — amit róluk tudni lehet. Sokszor van azonban szó — és ez a gyakoribb eset — olyan mesterről, akiről semmit sem, vagy csak keveset, mindenképpen kiegészítésre szorulót tudunk. Ha nem is írhatjuk meg minden épületmonográfia mellé építőjének monográfiáját is, célszerű,