Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

A műemlékek életre keltése — Nagy-Britannia példája

régebbről származnak, mint az 1880-as évekből, de ennek ellenére az adott város vagy régió fejlődésének kulcsfontosságú emlékei. Az ilyen épületek megóvására irányuló erőfeszítések esetében gyakran a modernizációs nyomás és az immár teljesen különböző életmód szülte építészeti preferenciák jelentik a fő gondot. Londonban például az 1700-as évekig beszélhetünk első generációs házakról, a közvetlen terjeszkedés a római városfalaktól indult. Az itt található épületek eredetileg nagyvárosi házaknak készültek, ma már viszont irodaépületként és üzletként használják őket, sőt némelyik újra visszakapta eredeti rendeltetését, és lakóház lett. A folyamatos újrahasznosítás és átalakítás során a házak jellege nem szenvedett kárt, a műemlékvédelem sikere megintcsak kompromisszum eredménye volt. Érdemes megemlíteni Skócia példáját, ott ugyanis igen elterjedt és valószínűleg könnyebben megvalósítható megoldás a műemlékek életre keltése. A romos lakótornyokat előszeretettel alakítják irodaházzá, sőt vissza, lakóépületté. Rowallan Castle például egykor állami kezelésben volt, most azonban megfelelő felügyelet mellett újból magánkézbe adják. Viszonylag könnyű az egyes műemlékek átalakításának egyedi problémáival foglalkozni, hiszen a műemlékvédelem tárgyát valójában az egyedi épületek képezik. Olykor azonban stratégiai szinten kell áttekintenünk az egész problémakört. Végeztünk egy felmérés-sorozatot NagyBritanniában „Veszélyeztetett épületek" elnevezéssel. Célunk az volt, hogy meghatározzuk, a műemlékek közül melyek a problémás épületek, és értékeljük a probléma országos jelentőségét. Villámfelmérésekről van itt szó, amelyek az elhanyagoltság mértékének illetve a gazdaságpolitika és az egyes országrészek közötti fejlettségi különbségek által az épületekre gyakorolt hatások megállapítására irányulnak. A Skóciában végzett veszélyeztetettségi felmérés szerint például a legjelentősebb műemlékek 8%-át kell veszélyeztetettnek tekinteni. Ezekre az épületekre kell tehát összpontosítani a központi kormányzati, illetve helyi intézkedések meghozatalakor, és különösen a pénzügyi támogatás elosztásakor. Eggyel alacsonyabb szinten, az úgynevezett műemléki térségekben vagy körzetekben gyakran vetődik fel az igény a teljes műemléki állomány állapotának felmérésére. Éppen most fejeződött be egy ilyen tanulmány Greenwich óvárosában, London külterületén, aholis a műemléki körzet épített emlékeinek állapotát vizsgáltuk meg. Ezáltal a rendelkezésre álló pénzeszközöket sokkal hatékonyabban el tudjuk osztani, s így a pénzügyi támogatásért való folyamodás kritériumait ésszerűbben meg lehet határozni, és a nem csupán a helyi önkormányzattól és a központi kormánytól, hanem az Európai Uniótól is érkező pénzösszegek a lehető legsikeresebben szolgálhatják a műemlékvédelem céljait. Véleményem szerint amennyiben műemlékeinket meg akarjuk őrizni a következő — és az azután következő — nemzedékek részére, mindenképpen olyan mechanizmusokat kell keresnünk, amelyek révén a műemlékek pénzt is hoznak, s így szerves részévé válhatnak fejlődő társadalmainknak. Mégpedig nemcsak kulturális, hanem gazdasági értelemben is.