Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

GÁBOR ESZTER: Polgári villák a dualizmus korában Magyarországon

Ebben a körülményekhez és gyakorlati igényekhez igazodó ökonomikus és hasznosságelvű szerkesztési módban csírájában benne rejlenek a későbbi modern mozgalmak legfontosabb követelményei. Természetesen kimondatlanul és spontán módon — nem az e téren tevékenykedő építőmesterek találmányaként, hanem a tradíció és a mindennapi gyakorlat továbbéléseként. Ha eszmei szempontból fontos összekötő láncszemnek tekintjük is ezt az épülettípust, nem téveszthetjük szem elől, hogy saját korukban is másodrendű alkotásokról van szó, amelyekben benne rejlő üzenet a kortársak számára nem volt olvasható — ezért is semmisítették meg legtöbbjüket még azelőtt, hogy a megértés ideje eljött volna. A réginek és a majdan következőnek összekapcsolása ez esetben a stílus alatt történt, a stílustól lényegében nem is érintve. A valóságos tervezés a stílus előírásoktól függetlenül történt, az épület azonban mégsem volt azoktól független. Lényegi használati szféráját nem határozta meg, de külső megformálásában szerephez jutott. Budapesti példák mutatják, hogy az 1870—80-as években az értelmiségi polgárok kedvelték a szabadon álló földszintes családi házakat, számukra a külön-lakás fontosabb volt a reprezentációnál, bár az is lehet, hogy kedvező bankkölcsönnel, esetleg adókedvezménnyel építkezve olcsóbban jöttek ki mint bérelt lakásban. A villanegyedekbe épült családi házak azonban csak rövid ideig bírták a versenyt az emelkedő telekárakkal és rövid, harmincéves lét után átadták helyüket a jövedelmező bérvilláknak. Nem egyedüli példa rá a budapesti Délibáb, Bajza, Benczúr és Munkácsy utcák határolta telektömb, ahol mind az öt 1876—1999 között épült családi házat — többjük Palóczi, akkor még Platzer Antal munkája volt —1900—1912 között kétemeletes bérvilla váltotta fel. A polgári vüla, amely magasabb igényű a kertes családi háznál, de feltétlenül szerényebb a városi palotánál, a Gründerzeit jellemző épülettípusa. Talán nem tévedünk sokat, ha tömeges megjelenését a nagy vállalkozásokkal hozzuk összefüggésbe. Bár megbízható (számszerű) összehasonlító adatok nem állnak rendelkezésre, az utóbbi években megjelent publikációk úgy mutatják, hogy Németországban már az 1830-as években is nagy számban épültek magas színvonalú állandó lakásul szolgáló villák, míg a Habsburg birodalom területén ekkor még a nyaraló villák a jellemzőek. A városi villák tömeges megjelenésének előfeltétele, hogy a városon belül — tehát a városközponttól nem nagyon távol — adódjon kertes beépítésre alkalmas terület. (Ilyen volt pl. Berlinben az azóta szinte teljesen eltűnt Tiergartenviertel.) E tényező jelentősége a közlekedés fejlődésével — villamos, autó stb. — a századfordulóra lényegesen csökkent. Pontosabban: távolabbi területek is a városhoz tartozóak lettek. Budapesten egy városrendezési akció során már 1870-ben külön területet jelöltek ki villaépítésre. Az akkor nyitott Sugárút — később Andrássy út — külső szakaszán harminc, a környező utcákban további mintegy ötven villatelket alakítottak ki, nem messze a század elején létesült városligeti villanegyedtől. A századfordulón Budán kialakult belterületi villanegyedek (Rózsadomb, Gellérthegy déli lejtője) az építési hatóságok támogatásával spontán módon jöttek létre. A historikus, leggyakrabban neoreneszánsz villáknak nem jellemző tulajdonságuk a természetközelség. Kertben álltak, de úgy tűnik, mintha az építtetők ennek nem tulajdonítottak volna túlzott jelentőséget. Könnyű szívvel kisebbítették a kertet, toldalék- és melléképületnek, cselédlakásnak, kocsiszínnek, istállónak véve el a helyet — sőt nem ritkán idővel megosztották a telket és újabb vülát, esetleg bérvillát építtettek rá. A historikus villák egyébként sem a kertben, hanem inkább e kert fölött álltak. Legtöbbjük magas alépítményre épült, fél magasságukkal a talaj fölé emelkedő alagsorukban volt elhelyezve a konyha és kiszolgáló helyiségei, itt voltak a belső cselédség szobái (míg a kertész és a kocsis a melléképületben kapott lakást). A tulajdonképpeni lakás az épület magasföldszintjén és emeletén helyezkedett el. E villáknak általában nem volt erkélyük,