Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

GÁBOR ESZTER: Polgári villák a dualizmus korában Magyarországon

ben a Grünewald, Bécsben a Wienerwald, Budán a Svábhegy és a Zugliget, Pesten a Városliget volt a kedvelt városkörnyéki nyaralóhely, ahol egyre nagyobb számban épültek a nyaralók. Az elnevezés itt valóban funkciót is jelölt, hiszen ezek az épületek nem szolgáltak állandó lakhelyül, korlátozott igényekkel épültek, kevés szoba volt bennük, csökkentett személyzettel működtek. Annál fontosabb volt a természettel való kapcsolatuk. Nagy szerepet kaptak a fák, a kert, az épület elengedhetetlen tartozéka: a kerthez átvezető árnyékos oszlopcsarnok, majd később a faszerkezetű veranda. A főtengelyre komponált oszlopcsarnokos klasszicista nyaralóról, amelynek típusa a hetvenes évekig továbbélt, érzékletes leírást adott. Szász Károly Csengery Antal Aréna úti nyaralójáról írva: ,,A kert már szépen kezdett felcseperedni, mikor közepébe a ház épült. Nem nagy, de igen célszerűen beosztott s az által kis helyen is sok kényelmet nyújtó nyári lak ez. Két homlokzata közül az egyik keletre, ki a liget sűrűjére, a másik nyugotra a kertre néz. Délelőtt emitt, ott délután van árnyék s azt élvezni, mind a két oldalon széles és tágas veranda nyílik, melyre nyolc-tíz lépcső vezet föl. A verandáról két sor szoba nyílik, három-három, összesen hat, ennyi az egész; de nincs is többre szükség, mert a háztartási, konyhai, kamra, mosó, stb. szükségletekről a souterrainban van gondoskodva. A keletre néző szoba-sor közepén áll a szalon, amelybe a verandáról lépünk s ettől jobbra az asszony-, balra az úr szobája. Mind nagy tágas világos szép szobák. A szalonból a másik szobasorba lépve középen a tágas ebédlőt találjuk, melyből a nyugati verandára vezet ki ajtó, míg jobbra és balra lakószobák nyílnak, az ifjú nemzedékéi. A szobákban minden egyszerű, semmi a fényre, minden csak a kényelemre számítva, házias, barátságos, üde." A városkörnyéki nyaralók a jobbmódú polgárság igényeit elégítették ki. Az arisztokrácia — nem lévén a városhoz kötve — nyárra, majd az őszi vadászidényre vidéki birtokára távozott, hogy majd csak a „téli szezonra" térjen vissza a fővárosba. Az arisztokrácia palotáiba vonulva a városban is meg tudta őrizni elzárkózását, míg a polgárság a XVIII. és még inkább a XIX. században többlakásos, egyre nagyobb bérházakba költözött. (Pesten a város nagy részét elpusztító 1838-as árvíz után lett igazán jellemző épülettípus a háromemeletes, soklakásos bérház.) A század második felében a telekárak folyamatos emelkedésével párhuzamosan — mondhatni — uralkodóvá vált ez a lakóház forma. Ilyenek épültek a bécsi Ringen, a prágai Na Prikopén és a pesti Nagykörúton a gazdagabbaknak, a mellékutcákban a szegényebbeknek. A bérlakások nagyon különböző méretűek és színvonalúak voltak ugyan, de a „Privatheit" nem volt őrizhető egyikükben sen. Az elkülönülés (Privatheit) igénye lehetett talán a legfontosabb lendítőerő, amely az új típusú, reprezentatív igényű polgári saját-ház, a polgári villa kialakulásához vezetett. A középkori és koraújkori polgár még saját házában lakott, de ott nemcsak élt, hanem kereső foglalkozását is gyakorolta: ott volt a műhelye, ott folytatta kereskedői tevékenységét, és ott volt raktára is. Az ipari társadalom fejlődése magával hozta a munka- és lakóhely elkülönülését nemcsak a szegény, hanem a gazdag rétegekben is. (A bérházak megjelenése is ezzel kapcsolatos.) A polgári — kispolgári — kertes lakóház, amely mindössze néhány szobából, konyhából és kamrából állt, és nélkülözött minden reprezentatív helyiséget, bizonyos szempontból előzménye lehetett a polgári villáknak. A szabadon álló családi házak földszintesek voltak és alaprajzuk nem igazodott valamilyen formális szerkesztési rendhez; körükben nem volt szokásos a tengelyhez igazodás vagy a főtengely kijelölése. Az alaprajzok leginkább additív módon álltak össze, meghatározóik a kényszer és a szükséglet — a telek mérete és alakja, valamint az építtető használati igényei voltak. Ezeket a kis épületeket idővel kibővítették, de az átalakítás nem okozott lényegi problémát, mert az additiv szerkesztési móddal könnyen összeegyeztethető a változtatás, a további hozzáadás — a rendszer és az egyensúly ettől még nem borult fel.