Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

KERÉNYI JÓZSEF: Kecskemét, a Homoki domb rehabilitációja

KERÉNYI JÓZSEF KECSKEMÉT, A HOMOKI DOMB REHABILITÁCIÓJA Kecskeméten az épületrehabilitációt — amelynek szerves folytatása volt a városrészek rehabilitációja — Európában elsőként kezdtük el a 60-as évek közepén. A kecskeméti használaton kívüli, pusztuló zsinagóga hasznosítása (terv: 1965—68), majd a volt Ferences kolostorban kialakított Kodály Intézet (terv: 1972) és a vidéki Magyarország első sétálóutcájának megépítése a Kéttemplomközben (a környezet rehabilitációjával) egyértelműen bizonyította, hogy ez az építési-tervező szemléletmód a legkorszerűbb városépítészeti módszer. Hiszen a régi épületek, újrahasznosítása" törvényszerűen elvezetett az akkoriban szinte kötelezően internacionális-modernista építészet kritikájához, ahhoz a ma már közhely-igazsághoz, hogy az értékes, a városra jellemző öreg épületek védelme mellett az újat is a helyre jellemzően, a helyi adottságok figyelembevételével kell megépíteni. Ma is állítom, hogy a városi és településméretű rehabilitáció teljeskörű fogalma, módszere ezt a kettőséget jelenti. Ennek építészeti bizonyítása volt az ún. Homoki-domb területén a hetvenes évek közepén a Bánó-ház elbontásának megakadályozása (a naiv művészek magyarországi múzeumának elhelyezése a rehabilitált házban), és ebben a városrészben az új keramikus lakás és stúdió megépítése a jellegzetes földszintes, alföldi beépítési mód, környezeti adottságok figyelembevételével. A Kecskemét történelmi városközpontjához nyugatról csatlakozó Homoki-domb területének ezen a részén a XVIII—XIX. századi népi és polgári építészet szép emlékeit is megtaláljuk, ennek az alföldi értelemben mozgalmasabb domborzatú, földszintes beépítésű résznek a rehabilitációja ekkor kezdődött, és tart ma is. A kerámia stúdió az addig lebecsült féloldalas beépítésű parasztházak között igazolta, hogy lehet jól újat építeni ebben az együttesben, a népi építészet tanulságai korszerűen alkalmazhatók. Megerősítette ezt az állításomat, a kerámia stúdiónál „kikísérletezett" módszerek általános alkalmazási lehetőségét igazolta elsőként Losonczy László kolléga szép lakóházegyüttese, majd számos, ebben a szellemben épült lakóház. 1980-ban a rehabilitált Bánó-ház, a naiv művészek múzeuma inspirálta, hogy ide telepítsem a Játékmúzeum és műhely épületét, a Szórakaténuszt. Ennek az új múzeumnak a tanulsága: féloldalas beépítésű, földszintes együttesben — meggyőződésem — bármilyen alapfokú közintézményt el lehet helyezni a telekosztások, a beépítési ritmus és lépték megsértése nélkül — csak kellően érzékeny építész és Önkormányzat „szükségeltetik". Új tanulsággal szolgált számomra egy 1991-ben kapott családi ház tervezési megbízása. Rá kellett ébrednem, nemcsak a népi építészet, de a polgári építészet tanulságai is meghatározóan hasznosak, ha ilyen környezetben építünk új családi házat. A Szabó család 1992-ben megépült új polgárházával úgy vélem, teljessé vált a Homoki-domb és környéke rehabilitációjának „módszertana". Természetesen ez a leegyszerűsítés csak elvi, szerencsére ezen a népi és polgárházas területen a legkülönbözőbb építészeti stílusirányzatok élnek együtt: a dekonstruktiv, a posztmodern, az organikus építészet jegyében kiváló tervezőgárda épít, alkot folyamatosan. Nincs, nem is lesz baj, amíg a terület beépítésének ritmusa, léptéke megőrzi, folytatja a meglévőt.