Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

KEMÉNY MÁRIA: Egy múlt századi polgárház kialakulása majd átépítése a századfordulón (Budapest, Reáltanoda u. 13—15.)

letes szárnyépületet húz fel, az emeleten közlekedő folyosóval. Indoklása a következőképpen hangzik:,,... a téli idényben időm és alkalmam volt házam végleges rendezésére befolyással levő minden körülményt alaposan megfontolni, azon meggyőződésre jutottam, hogy ... engedélyezett tervem szerint házam belül mindig csak mint összeékelt két kis ház mutatkozna és egy nagyobb rendezett világos udvar helyett két kis szűk udvar maradna, melyek később, ha szomszédaim magasabbra építkeznének nekem a kellő világosságot és levegőt nem nyújtanának." Már az első módosító kérelemben megjegyzi, hogy a változtatások a homlokzatra nem vonatkoznak, mert azt úgy kell felépíteni, hogy annak „építészete a régi 13 szám alatt lévő házaméval egyenlő" legyen. A felelős építőmester Wagner János volt, a lakhatási engedélyt néhány I. emeleti helyiségtől eltekintve 1887 novemberében adták meg. Ami ekkor létrejött, egy hattengelyes, egyemeletes ház volt, a kibővített utcai szárnyon kívül biztosan tudiuk, hogy felépült egy egyemeletes keresztszárny a telek keleti határán, s feltételezzük, hogy a nyugati oldalon is lehetett egy keresztszárny, tehát U alakú, még nem körülépített beépítést tartunk valószínűnek. Ami a homlokzatot illeti, egészen jelentéktelen díszítőmotívumoktól eltekintve megismételték az eredeti három tengely architektúráját, a kaput keretelő lizénapár motívumával együtt, hogy fenntartsák a szimmetria benyomását. A harmadik és a negyedik ablaktengely távolsága egészen enyhén tér el a többiekétől, tehát a toldást egészen észrevétlenül sikerült megoldani. Báró Redl Béla halála után 1907-ben unokaöccse, Hammerstein Richárd örökli a palotát, aki építési engedélyt kér a második emelet kiépítésére, de az építkezés előtt eladja azt a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek. Hauszmann alajos, az Egylet akkori elnöke a palota megvásárlásakor visszatekint az Egylet korábbi helyiségeinek történetére, s különös szerencsének tekinti, hogy akkor, amikor már, ,a belvárosban vagy annak közvetlen környezetében nem lehetett sem alkalmas bérhelyiséget sem házat vagy megfelelő telket találni, melyre az egyesületi ház felépíthető lett volna ... néhai báró Rédl reáltanodautcai palotája vált eladóvá — és rögtön kaptam az alkalmon — mert e házat... fekvésénél és méreténél fogva némi átalakítás és egy második emelet felépítése után Egyesületünk céljaira mindenképpen alkalmasnak találtam..." Nem véletlen tehát, hogy a hatvanas években épült, és a nyolcvanas években bővített belvárosi magánpalota középületté válik, hiszen azok az intézmények és egyesületek, melyek a század második felében jöttek létre, éppen a századforduló táján váltak annyira tőkeerőssé, hogy már vállalkozhattak egy önálló székház felépítésére. Fontos volt számukra, hogy az egyesületi élet központja a belvárosban, könnyen megközelíthető helyen legyen, ezt éppen az Építész Egylet példája bizonyítja, amely korábban már kialakított egy székházat, de mivel az túlságosan távol esett a központtól, azt a tagok nem látogatták. De nemcsak ilyen típusú közületek vásároltak előszeretettel patinás belvárosi magánházakat, de ugyanezt tették a gazdasági élet szereplői, bankok, biztosítótársaságok, ügyvédi irodák, egyéb vállalkozások is. Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy ugyanez a tendencia folytatódott a szocialista időszak alatt is, minden vállalat és egyéb szerv, hivatal igyekezett belvárosi irodákra szert tenni — ez utóbbi jelenségnek azonban rengeteg értékes belső tér szétrombolását köszönhetjük. S ugyanúgy, ahogy a Reáltanoda utcai házzal történt, bővítették az épületeket, újabb, és több esetben később még újabb emeleteket húztak rájuk — abban az esetben, ha a kilencvenes években hatalmas lendülettel megkezdődő második urbanizációs hullám teljesen el nem tüntette a korábbi épületeket. Ezek a városi polgárházak nem képviseltek sem műemléki, sem történeti értéket a kor átalakító építészei számára.