Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

LANTOS PÉTER: A budapesti VI. kerületi Ó utca 24. problémái jogi és történeti szempontból

Ugyanebből a megfontolásból — miután életveszély elhárításnál nem lehet előre részleteiben kidolgozott kiviteli tervek alapján dolgozni az élet nap mint nap új problémákat vet fel, amelyek az eredeti elképzeléseket módosítják), — a veszélytelenítés teljes időtartama alatt minden döntés meghozatalánál egyenrangú partnerként szerepelt a tulajdonostársak képviselője, a társasház saját műszaki tanácsadója, az általunk megbízott statikus, a hatóság, a műszaki ellenőrünk, a kivitelező és — a halálesetre és a nyombiztosításra tekintettel — a rendőrség nyomozást vezető munkatársa, valamint a rendőrségi szakértő. Az előzőekben elmondottakat azért kívántam hangsúlyozni, mert a tulajdonos váltásból a szakszerűtlenségből, az építési fegyelem lazulásából következően attól tartok, nem az 0 utcai volt az utolsó eset. Bár ennek publicitása remélhetően — legalábbis az alapok aláásása, és a csőtörések vonatkozásában — néhány évre felkelti a figyelmet, más szakszerűtlenségek is előfordulhatnak. (A pince lemélyítésénél a beruházó és a műszaki ellenőr közgazdász, a kivitelezést vezető pedig hajógépész szakképzettségű volt.) Az elmondottak és szakmai tapasztalataim alapján ezért műemléki szempontból a következő tanulságokat vonnám le: • Nem javasolható a különösen nagy értékű, vagy különös építészeti értékeket hordozó épületeket társasház, vagy más olyan jogi- vagy természetes személy tulajdonába adni, akitől nem várható el, hogy megfelelő anyagi erővel rendelkezzen annak fenntartásához, vagy helyreállításához. A konkrét épületnél — a közvélemény nyomására — nem egyértelmű, hogy az épületet helyreállítják (bár építészeti szempontból az 0 utcai térfal megkívánná a míves, igényes homlokzat helyreállítását.). Inkább a bontás valószínűsíthető. Ha elrendelnénk a helyreállítást, — miután az államigazgatási határozatok bíróság előtt megtámadhatók —, van esély arra, hogy a bíróság a helyreállítási kötelezettséget törli, mivel az ingatlan tulajdonosaira méltánytalanul nagy terhet róna. Képzeljék el, hogy az épület túlnyomó része magánszemélyek, esetleg kisnyugdíjasok tulajdonában van, és nem az 0 utca 24., hanem az Andrássy út 3. sz. épület károsodik. Az egy-egy lakásra jutó helyreállítási költség az 0 utcai 3—3,5 millió Ft helyett elérhetné a 40—50 millió Ft-ot ami nyilván nem a szerkezeti munkákból, hanem a lépcsőházi Lötz Károly freskók restaurálásából, illetve a felhordott 5 kilogrammnyi 24 karátos aranyfüst pótlásából adódna. • Ha életveszélyes bejelentés érkezik az elsőfokú műemléki hatósághoz, azonnal, soron kívül, és megfontoltan kell intézkedni, mert egy nap késedelem is büntető — vagy jobb esetben polgári eljárást vonhat maga után. (Ha nincs személyi sérülés, de a kár bekövetkezése megelőzhető lett volna, kártérítési eljárásnak van helye a hatósággal szemben.) • Ha az épület nem állami tulajdon, körültekintően kell eljárni a kötelező határozatoknak a kötelezett veszélyére és terhére történő végrehajtásánál, külön kiemelve az azonnali végrehajthatóságot. Az esetleges kivitelező kijelölésénél, függetlenül az értékhatártól, javasolható versenytárgyalás tartása a megbízás kiadása előtt. Célszerű — ha ezt a körülmények lehetővé teszik — a kivitelező és az alkalmazott technológia kiválasztásába a tulajdonost vagy tulajdonosokat bevonni, egyetértésüket jegyzőkönyvben rögzíteni. Ezzel elkerülhető, hogy utólag államigazgatási jogkörben okozott kárért feleljünk. • Az 0 utcai pincemélyítésére nem kértek építési engedélyt. Ha kértek volna, és attól eltérnek, illetve a szakszerűtlen kivitelezés miatt gondok adódnak, miután a jogszabályok előírják a hatósági ellenőrzést, annak elmulasztása is polgárjogi igényt vethetne fel, holott az ellenőrzés szinte lehetetlen, mivel a VI. kerületben például négy építési előadó jut 2,4 km

2-re, míg a műemléki hivatalnál az arány még kedvezőtlenebb.