Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)
KOMÁRIK DÉNES: Budapesti lakóépületek történeti feltárásának metodikája
ban éppen az esetenként és folyamatosan feltárt adatok belső feldolgozása révén alakul ki, mindenkori általános művelődésünk és speciális művészettörténeti, történeti és egyéb művelődésünk szellemi talaján. A mondottakkal máris érintettük a műemlékek tudományos kutatásának első sajátosságát. Azt, hogy mindig az egyedire — az egyes emlékre, egyes településre stb. — irányul,, de csak akkor tud igazán megfelelni hivatásának, ha tudománya egészével nemcsak kapcsolatban, hanem termékeny kapcsolatban marad. Ha érvényesülnek a kölcsönhatások, melyek révén az egyes eredmények, tapasztalatok belekerülnek a tudományos munka egyetemének kohójába, ugyanakkor az egyes kutatását, értékelését, értelmezését a minél nagyobb egész birtoklása vezérli. A műemlékek tudományos kutatásának további sajátsága, hogy nem vonatkoztatható el a meglevő állapotnak, különösen pedig a konzerválás, helyreállítás, mozzanatainak írott, rajzolt és fényképezett rögzítésétől. Igaz ugyan, hogy egy épület építéstörténeti kutatása — építéstörténeti monográfiája — kifogástalanul elkészíthető az utóbbi nélkül. De a tudományosság igénye, mely a kutatást diktálta, ugyanilyen kényszerítően kívánja meg a restaurálás folyamatának, eredményeinek rögzítését is. A helyreállítás befejezésekor ezek már ugyanúgy hozzájárulnak az emlék történetéhez — olykor nem is jelentéktelenül —, mint mindaz, ami a munkák megkezdéséig történt az épülettel, az épületen. Magának az építéstörténeti kutatásnak hármas feladata van: az épület ún. megkutatása, a források feltárása és a szakirodalom adatainak feldolgozása, értékelése. Az épület „megkutatása" igen fontos, kezdve a tagozatokról való festékréteg-eltávolítástól és falfestés-feltárástól a vakolatleverésen keresztül a szerkezetet is érintő kibontásokig, sőt a föld alá került részek archeológiai feltárásáig (ásatás). Nyilvánvaló, hogy a feladat természetétől függően a megkutatás más-más fajtája fog dominálni: egy rommaradványnál csaknem teljesen a régészeté lesz a szó, míg egy XLX. vagy különösen XX. századi épületnél a helyszíni kutatás kis szerepet fog betölteni, itt a források feltárása lesz a fontosabb. A gyakorlati körülményeknek is szerepük van: a budai Várnegyed háború utáni helyreállításának kezdetekor például, de nemegyszer még később is, nem volt többre lehetőség, mint ún. ,,epidermis"-kutatásra, a felszín, az épület „bőrének" eltávolítására. így is igen sok értékes eredmény született — elég, ha csak a nagyszámú gótikus ülőfülke előbukkanására gondolunk. A források feltárása az eredeti, az átépítési tervek, okmányok, egykorú vagy későbbi, akár az eredeti, akár az addigra kialakult állapotot mutató ábrázolások stb. felkutatását jelenti. Ezek többnyire közgyűjtemények (levéltárak, múzeumok) birtokában vannak, de értékes dokumentumok kerültek már elő magántulajdonból (régi tulajdonostól, gyűjtőtől, a tervező leszármazottaitól) is. A szakirodalom tartalmazza az épületre vonatkozó esetleges eddigi kutatásokat, az ezzel kapcsolatos értékelést, a korszak egyéb emlékeivel való kapcsolatainak vizsgálatát stb. Ide sorolhatjuk a nem kifejezetten szakirodalmi, de az épülettel valamilyen szempontból foglalkozó — többnyire helytörténeti és művelődéstörténeti — irodalmat, és nem utolsó sorban a sajtónak a műszaki folyóiratoktól a napisajtóig terjedő széles palettáját. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a helyreállítást megelőző tudományos kutatás a feladatok sokféleségének megfelelően széles skálán mozog. Másképp kell kutatni és feldolgozni egy régészeti feladatokat is jelentő rommaradványt, mint egy viszonylag épen maradt, de sokat alakított várat, másképp egy barokk kastélyt mint egy múlt századi középületet, egy középkori eredetű budai váraegyedi vagy soproni lakóházat, és ismét másképp egy XIX. századi bérházat. Ennek részletezésével azonban itt nem kell foglalkoznunk, mert célunk az áttekintés, ahogyan az épületek „megkutatásáról" mondottak is inkább az érzékeltetésre mint a teljességre törekedtek.