Műemléki belső terek (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1991 Eger, 1991)

Császár László: A térművészet alkotóelemei

CSÁSZÁR LÁSZLÓ A TÉRMŰVÉSZET ALKOTÓELEMEI (Tradicionális vonások a modem térművészetben) Az építészet - ezen belül a műemlék épület - három módon is alkothat térbeli értékeket a településszerkezeten belül különböző külső tereket (utcákat, együtteseket) hoz létre, az épületek funcionális feladatait ellátó belső tereket képez, valamint a különböző térplasztikákhoz hasonlóan, mint egyedi épület vagy együttes, meghatározza, szervezi az ót körülvevő teret Vannak átmenetek is a külső tér és az enteriőr között, mint az üvegfedésű galériák, fedett belső udvarok, nyitott perontetők, stb. Előadásomban - e kurzusnak megfelelően - az enteriőr művészetével foglalkozom. Az építészet téralkotó művészetként történő meghatározása is ezt húzza alá, elsősorban erre vonatkozik. A teória nem is épületként, hanem építményként tartja nyilván a belső térrel nem rendelkező objektumokat, noha többjüknek van - bár nem élvezhető - belső tere. (Kazamata, fárosz, minaret, kripta.) Az enteriőrök szerkezeti kialakulásának három alapvető gyökere van: Az alacsonyabb, vízszintes térlefedések alapeleme a gerenda, mely igen régi szerkezet. Első tapasztalataikat a természeti népek a patakmedren átdőlt fatörzsből merítették. A statikában ez kéttámaszú tartó néven ismert. Hátránya a hajlítónyomaték ébredése, mely kőgerendák esetében erősen limitálta az alátámasztások távolságát Ugyancsak a régmúltba néz vissza a különböző függesztett szerkezetek eredete (liánból készített függőhidak). A két pont közé függesztett, csak húzóerőt felvevő szerkezet (kötél) sajátos, parabolaszerű alakzatot, a láncgörbe alakját rajzolja ki. A XX. sz. építészete fedezte fel a kábelszerkezetek számára. Joggal feltételezhetjük, hogy ennek a láncgörbének a fordítottja - természetesen szilárd anyagból csak nyomóerőket fog magába zárni. Valóban így van, s ez a felismerés érteti meg szemléletesen a boltívek és boltozatok működését. Az építészettörténetben a korai időkben a sík lezárású terek voltak dominánsak. És bár a boltozást már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában is ismerték, téralkotó szerepet először a római birodalomban játszott a nagy termek és bazilikák nehéz keresztboltozataiban. Aboltozás igényesebb tereken - pont ama szerkezeti tulajdonsága miatt, hogy ünnepélyes, magas légteret biztosít - fokozatosan átvette a síkfödémek szerepkörét Használtak boltozatot süqellegű lefedésnél is, mint amilyen Nemzeti Muzeumunk bejárati előcsarnokánál látható, talán a szerkezeti virtuozitás miatt is. Modern és racionális korunk csak kivételesen, megadott funkcióknál használja a nagy belmagasságokat, egyébként térbeli rácsos tartói, vagy főleg függesztett szerkezetei nem a nagy magasságokra készültek, sőt ez utóbbiak egyenesen be is lógnak a térbe. (Sportcsarnokoknál alkalmazkodnak a lelátók vonalához.) A terek művészi hatása már a korábbiakban is teoretikus elemzések tárgyát képezte, amelyek közül máig a legátfogóbb Pogány Frigyesnek a Belső terek művészete című munkája. Pogány professzor - akit egykori tanáromnak mondhatok - egyfelől a terek kompozíciós típusai szerint, másfelől összefoglalásként, a történeti korok sajátosságait bemutatva végezte el elemzéseit