A barokk kor műemlékei (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1990 Eger, 1990)

Gilyén Nándor: A barokk stílus a magyar népi építészetben

tornác igen rövid idő alatt, a múlt század közepe és az első világháború között szinte az egész magyar népi építészetben elterjedt, és változatos szerkezeti és formai megoldásaival annak egyik legjellegzetesebb elemévé vált. A múlt század közepén a jobbágyságból felszabadult parasztság - elsősorban a tehetősebb réteg - a tornácban találta meg vágyainak, a birtokos kisnemesi életforma elérésének hatásos kifejezését. Ezért, bár a tornác kezdeteit nagyrészt a népi építészet belső fejlődésének tarthatjuk, elterjedésében és gazdagabb - többek közt barokkos - formáinak kialakulásában a nemesi kúriák, de a polgári és egyházi építkezések hatása is az ország legnagyobb részén jelentős volt. A korai tornácok oszlopos-gerendás faszerkezetek voltak, de - a falazott szerkezetek megjelenésével párhuzamosan - már korán feltűnnek az íves formák is. Azok a tornácok, amelyeken a barokk stílusjegyek jelentkeznek, mind boltíves szerkezetűek. Minden valószínűség szerint ezek a reneszánsz és barokk árkádok késői utódai, amelyek a vidéki kúriák, egyházi épületek, középületek (Mád, zsidó iskola) és városi polgárházak (Eger, Dobó tér 1, Forsl-ház) közvetítésével jutottak el a népi építészetbe. Különösen jól megfigyelhető ez a Balaton környékén, ahol az íves tornácok a polgárházakkal (a keszthelyi Pető-ház), a nemesi kúriákkal (badacsonyi Szcgcdy-ház) és egyházi épületekkel szinte azonos formákkal épültek. Vargha László kutatása szerint Akaiiban egy ház lakóinak élő hagyománya szerint a helybeli katolikus templom 1827-ben épült késő barokk kúrusa volt a tornác mintaképe. De, mint már láttuk, nem szabad kisebb jelentőséget tulajdonítanunk a kőművesmesterek szakmai ismereteinek sem, akik sokszor távoli vidékek szerkezeti és formai kultúráját honosították meg egy-egy vidéken. A ma Ausztriához tartozó Fclső-Örség kisnemesi építkezésének még sok múlt századi példáját találjuk meg. Joggal mondhatjuk, hogy ezek az árkádos reneszánsz és barokk kastélyok, kúriák késői utódai. A bolü'v mint a magyar barokk, sőt már a késő reneszánsz építészetben általában - leggyakrabban kosárív, ritkán félkörív. A szegmentíves tornácok általában nem barokk jellegűek. A őrségiekhez hasonlóak a Fertővidék fűrészfogas beépítésű utcasorában álló kosárívcs tornácok is (Sültőr, Fcrtőszéplak). Itt azonban nincs mellvéd, és az oszlopok helyett négyzet vagy szabályos nyolcszög keresztmetszetű pillérek támasztják alá a boltíveket. Mindkét eltérés jelentősen befolyásolja az esztétikai hatást. Sőt a mellvéd megléte vagy hiánya a tornác térhatására és használatára is hatással van. A mell védés tornác inkább belső tér jellegű, és a tapasztalat szerint elsősorban ezeket építik is be utólag (újabban sokszor csak nyílásait bcüvcgczvc verandát alakítanak ki). Nagyon hangulatos és hamisítatlan barokk szellemet áraszt e tornácok belső képe is, de egyes esetekben joggal merül fel a kérdés, mennyiben tekinthetők ezek az íves tornácok a barokk stílus népi változatának, különösen, ha a merevebb vonalvezetésű példákat látjuk. Már említettük a Balaton környékét. Különösen a Balaton-felvidék bizonyíthatóan barokk ihletésű tornácai közismertek. Itt egy újabb építészeti megoldás tűnik fel, a pillérek sokszor fejezet, minden tagozat nélkül csatlakoznak a boltívekhez, sőt pillér tulajdonképpen nincs is, az ív a mellvédről indul. A hatás ezáltal teljesen megváltozik, a tömör faltól általában élesen elváló könnyedebb, a klasszikus előképekhez közelebb álló árkádsor a masszív falból kivágott nyílások sorává válik. Az esztétikai hatás azonos értékű, de erősen különböző. A tornác belső képén érdemes megfigyelni a zárt jellegű térhatást, ami a berendezésben is megmutatkozik. Somogyban is sok íves tornácot láthatunk, ha kevesebbet is, mint az északi part vidékén. Andocs környékén gyakori megoldás, hogy az oszlopok, vagy pillérek a folytonos, tagolaüan mellvédről indulnak, de nem ritka az sem, amikor a mellvédet a pillérek között hátrább ugratják. Ez olyan hatású, mintha a mellvéd csak a pillérek közét töltené ki. Az oszlopos tornácnál ennek az felel meg, amikor az oszlop alatti előreugró mellvédrész posztamens-szerűen az oszlop alapzatát képezi. Az előbbi megoldás, a tagolatlan mellvéd zömökké teszi az alátámasztásokat, és így talán közelebb áll a népi építészei szelleméhez. A törpcoszloposnak nevezett, elsősorban a Balaton környékén, de másfelé is előforduló tornácok (ahol az oszlop magassága legfeljebb az átmérőjével egyenlő, de sokszor még ennél is kisebb) ezt a jelleget hangsúlyozzák. Ebben a népi építészet egyik sajátos, a már igen távoli előképekből önállóan fejlődött, új esztétikai értéket hordozó szerkezeti formáját látjuk. Végül olyan tornácokkal is találkozunk a Dunántúlon, ahol a népi építőgyakorlat a stílus szellemét megértve, de már nem az előképeket tudatosan vagy ösztönösen másolva, újat és egyénit alkotott. Ennek egyik legszebb példája a tihanyi, oszlopokkal alátámasztott ívű tornác, amelyben a barokk szertclcnségc, játékossága teljesen egyéni formában nyilvánul meg, talán a szerkezeti tudás bizonytalanságával párosulva, de mindenképpen sajátos esztétikai értéket teremtve. Ha máshol nem is találunk olyan tömegcsen barokk jellegű tornácokat, mint a Dunántúlon, szórványosan csaknem mindenütt előfordulnak. Láttuk, hogy például az egyik nagy barokk központ, Eger nem tudott az elmúlt századok népi építészetére hatni, a kedvezőtlen társadalmi és gazdasági körülmények miatt. De száza-