A barokk kor műemlékei (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1990 Eger, 1990)

Gilyén Nándor: A barokk stílus a magyar népi építészetben

Amikor a barokk stílus a XVI. század vegén Itáliában elindult hódító útjára, hazánk élethalálharcát vívta a törökök ellen. A békésebb időszakokban az ország megmaradt részcin helyi ízekkel gazdagított reneszánsz épületek születtek még a következő században is, különösen az európai fejlődéstől földrajzi helyzete miatt elzárt Erdélyben. A királyi Magyarországon az egyházi építkezéseken már a XVII. század első felében, a nagyszombati egyetemi templom építésével (1629-37) megjelenik a barokk, a hatvanas években pedig a kismartoni kastély átépítésével a világi művészetben is. A stílus kiteljesedésére hazánkban mégis csak a békésebb XVIII. században kerülhetett sor, a szatmári béke utáni évtizedek gazdasági fellendülése nyomán. Ekkor épült országszerte számtalan városi és falusi templom, sok főúri kastély. A péccli kastélyon érdemes megfigyelni a középrizalilol felül lezáró tört-íves vonalú oromzatot, amely a kúriák és polgárházak közvetítésével a népi építészetbe is eljutott, sőt a népi barokk egyik meghatározó elemévé vált. A század második felében már a kisebb birtokosok és a városi polgárság is nagyobb arányú építkezésekbe fognak, és a barokk stílus olyan mértékben elterjed, hogy ahhoz korábban talán csak a késő gótika virágzása hasonlíható, amelynek emlékei azonban az ismert mostoha körülmények miatt legnagyobbrészt elpusztultak. A reneszánsz ugyanezen okok miatt nem tudott olyan mértékben elterjedni, hogy a népi építészet példaképévé váljék. Általában meg sem épültek, de mindenképpen elpusztultak azok a falusi egyházi épületek, udvarházak és szerény városi polgárházak, amelyeket a későbbi népi mesterek utánozni tudtak volna. Ezért a barokk az első történeti stílus, amely a népi építészetre közvetlenül hatni tudott. Kedveltsége a népi építészetben abból is fakad, hogy a példaképül szolgáló provinciális barokk stílusú épületek lágy formái a népi építészet alapvető jellegének megfelelőek. Közhely a barokkot az ellenreformáció stílusának nevezni. Mint minden közhelyben, ebben is van igazság, hiszen megújulása érdekében a katolikus egyház valóban sikerrel felhasználta és céljainak szolgálatába állított;

1

, ezt az akkor „modern" stílust. De sem a barokk itáliai kezdetei, sem hazai elterjedése nem hozható közvetlen kapcsolatba az ellenreformációval. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy amikor II. József türelmi rendelete lehetővé tette protestáns templomok építését, azok a hazánkban éppen akkor virágzó késő barokk - copfnak is nevezett - stílusban épültek. Vagy - témánkhoz, a népi építészethez már közelebb kerülve - a népivé váló „virágos reneszánsz" stílus (amely - legalábbis ebben a késői fázisban nemcsak Erdélyben, hanem hazánknak csaknem egész területén virágzott, főleg a protestáns templomokban vált - valószínűleg elsősorban gazdasági okok miatt - általánossá) szinte észrevétlenül fejlődik át a barokkba. A rudabányai református templom mennyezete például még inkább reneszánsz szellemű, de a kazetták díszítésében már felfedezhető a barokk hatása. A volt Gömör megyei Geccfalva evangélikus templomának karzata viszont már a némileg klasszicizáló barokk stílus példája. Érdemes felfigyelnünk arra, hogy nem egyedi esetről van szó, hiszen az ehhez teljesen hasonló karzatok és más berendezési tárgyak - a motívumokat és az alkalmazott színeket is beleértve Gömörtől Szatmárig ma is sok helyen láthatóak. A barokk sü'lus folklorizációjának még jobb példája talán a Szaünár megyei Mánd református templomának szószék-koronája, hangvetője. Minden valószínűség szerint Vasvári Ódor Gábor, egy papi családból származó, a környéken működő, több templom berendezését készítő asztalos műve. (A templom - a koronával együtt - jelenleg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban látható.) Az 1790-ben készült, zsúfolt népies barokk díszítés hatásos kontrasztot képez a többi berendezési tárgy visszafogott, egyben a késő barokk ízlésnek