A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Kralovánszky Alán: A műemlékvédelem és a régészeti kutatások kapcsolata

Megjegyzések a 15 év különbséggel megfogalmazottakhoz: 1. A XIX. századi nyelvújításhoz kapcsolódóan született a művészeti emlék' fogalmának rögzítésére az előzőnek rövidített, összevont szavaként a 'műemlék'. Ez a fogalom kezdetben minden olyan, elmúlt időszakban tárgyiasult formában létrehozott emlék meghatározására vonatkozott, amely valamilyen indok-együttes révén művészi alkotásnak minősült; ez a fogalom fokozatosan szűkült le századunkra csak az építészeti tevékenység során létrejött és művészi/esztétikai mértékkel is értékelhető építészeti emlékekre, beleértve azok lényeges tartozékait is; napjainkban e fogalom még a népi műemlékekre, valamint az emlékművekre és a köztéri szobrokra is vonatkozik: tehát részlegesen bővült a fogalom tartalma; míg a múlt században műemléknek minősült minden olyan objektum, amelyet tartalma, minősége alapján annak tartottak, addig századunkban csak azok minősülnek műemléknek, amelyeket jogilag annak is deklarálnak, tehát tartalmi és alaki (jogi) szempontból egyaránt annak minősítenek (ez teszi lehetővé azt pl., ha egy műemléket el kívánnak bontani, akkor előbb törlik a műemléki jegyzékből, és akkor már nem műemlék pusztul el, hanem csak egy épület?!); a szó már a műemlék fogalmának elnevezése idején sem volt alkalmas a szabatosság szempontjából, napjainkban pedig még kevésbé az. Talán helyesebb lenne az 'építészeti emlék' elnevezést használni. Ebben az esetben a 'népi műemlék' helytelen elnevezés helyett a szabatosabb 'népi építészeti emlék' elnevezést lehetne alkalmazni. Ily módon feleslegessé válna a külön magyarázatra szoruló ,,egyéb alkotás" (=történeti kertek), valamint az ugyancsak helytelen „történeti (régészeti) jelentőségű terület (=már ismert területek, amelyek a további régészeti vagy antropológiai kutatás számára különös jelentőséggel bírnak, és teljes feltárásukhoz fontos tudományos.és művelődési érdekek fűződnek)." (2fl965. (I. 8.) Műv. Min. rendelet 51. §, 53. § 2.d) pont). 2. A 'régészet' illetve a 'régészeti' elnevezés, fogalomjelző ugyancsak a XIX. században alakult ki a latinból származó német, angol, francia stb. nyelvből átvett tükörképi fordítás során: 'régiségtan', illetve 'régiség' értelemben. (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága 1847-ben igényli, hogy „...minden, a föld gyomrából napfényre kerülendő régi maradványok és kincsek belső becsük megváltása mellett a Nemzeti Múzeum számára hivatalosan megszereztessenek.", valamint az ős-, akár a középkorból Magyarországon felfedezett-régiségek és műemlékek az archeológia és illetőleg a történettan számára megőriztessenek." — Az Archeológiai Bizottmány feladatmeghatározása 1858-ban: nemcsak régi épületek, vagy olyanoknak maradványai ... régi kőfaragványök ... fafaragványok ... mesterséges halmok, ... régi festések ... metszések ... így bútorok, eszközök, edények, érmek, pecsétnyomók és pecsétek, czímerek stb. is műtörténeti tekintetben az Archeológiai Bizottmány köréhez utasíttatnak."); ma már világosan tudjuk, hogy a 'régészet' nem önálló tárgycsoport, műfaj vagy tudományág, hanem a történettudomány alapanyagát adó egyik forrástípus — az egykori emberi élet földben vagy víz alatt, részben vagy egészben tárgyi anyagként, illetve jelenségként megmaradt emlékeinek megfigyelését, feltárását, dokumentálását és értelmezését biztosító — egyik módszere. Ebből következően értelmetlen és így helytelen a már idézett ÉM rendelet fogalmazásában történő használata (csak zárójelben jegyzem meg, hogy ugyanezen rendeletben ugyancsak értelmetlen a „történeti" fogalomjelző használata is, mivel ez a szó időrendet jelöl, tehát csak jelzői értelme van; ugyancsak értelmetlen ugyanitt a „fejlődés" fogalomjelző használata, mivel kizárja e szó a stagnálás és a hanyatlás „tárgyi bizonyíték"-ait, amelyek ugyanolyan fontosak és védendő bizonyítékok, mint a fejlődésé!, helyette a 'változás' szóhasználat lenne a megfelelő). 3. Mindezeket azért kellett felvetnem és vitatnom, mivel a jogi megfogalmazások mögött, előzményként és következményként egyaránt, különböző intézmények, kutatási, műszaki/történeti értékelési gyakorlatok alakultak ki, amelyekkel nem lehet egyetérteni. Ilyenek például az alábbiak: a) Eltérő főhatóságok alá tartozik a járószint alatti (kulturális tárca) és a járószint feletti (építésüggyel foglalkozó tárca) ugyanazon építmény. b) Eltérő intézmények eltérő szakmájú dolgozói végzik ugyanazon építészeti emlék kutatását, eredményeinek dokumentálását, értékelését, az ezekre épülő mindennemű tervezését és kivitelezését, publikálását (Országos Műemléki Felügyelőség, különböző egyetemek és főiskolák, tanácsi és országos múzeumok, Magyar Tudományos Akadémia különböző intézetei, csoportjai.). c) A mindennapi gyakorlat szerint: ami a járószint felett van, az a régész képesítéssel rendelkező kutató számára nem kutatható (elbontott, befalazott nyílászárók, elbontott falak, a különböző vakolatok, az azokon jelentkező esetleges freskók stb.); ez az építészek, valamint az építészet- és művészettörténészek hatásköre. Viszont ennek az ellenkezője is gyakorlat: ami a járószint alatt van, ott nem kutathat építész, építészet- illetve művészettörténész. Nyilvánvaló, hogy e képtelen és a gyakorlatban meg nem valósítható szempont miatt pl. egy épület statikai állagának, státusának megállapításához szükséges falalapozási mélység meghatározását csak járószint alá haladó feltárással lehet megszerezni. Ezt a régészeti kutatásnak minősülő tevékenységet csak a Magyar Tudományos Akadémia, a Művelődési Minisztérium és az Építésügyi Minisztérium hét tagú Ásatási Bizottsága engedélyezheti, és csak régész szakember részére. A tervező és/vagy a kivitelező ezt nem szokta megtenni, és e munkát az eltérő tudású technikai szakember végzi el. Ennek következtében a mélyítéssel járó munka során a különböző kultúrrétegeket, járószinteket, alapozási technológiákat, mindezek becsült vagy igazolt korát, az előkerülő leleteket stb. nem figyelik meg, nem megfelelően dokumentálják, illetve őrzik meg. Ily módon lényeges település- és építészettörténeti adatok, bizonyí-