A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Entz Géza: A levéltári kutatás a műemlékvédelemben

horizontot. Külön kell kiemelni a történeti földrajz köteteit, amelyek elsősorban az Országos Levéltár teljes anyagából bizonyos korszakok keretében részletes településtörténeti jellegű feldolgozást nyújtanak. Csánki Dezső érdeme az az öt kötet, amely megyénként s azon belül várak, városok és falvak betűrendjében ad részletes tájékoztatást a települések történeti és földrajzi viszonyairól s ezekhez csatolva birtokosairól. Az első kötet még aránylag kevés adattal rendelkezik egy-egy településről, a másodiktól egyre gazdagabb a feldolgozott oklevélanyag, amelynek kiválasztása mind változatosabb művelődéstörténeti szempontok szerint történik. Bár Csánki főként a Hunyadi-korral foglalkozik, a korábbi és későbbi okleveles források tanúságáról sem mond le. Az Erdéllyel foglalkozó kötetben már tömör feldolgozás is bőven található. Még szélesebb kitekintést és még gazdagabb szempontú feldolgozást ad Győrffy György az Árpád-kor történeti földrajzában. Az eddig megjelent három kötet a megyék betűrendjében már mintegy a középkori Magyarország felét mutatja be a, megyék keletkezésének rajzával, népessége számának alakulásával, városainak topográfiai meghatározásával. E hatalmas adattárak nélkülözhetetlenek minden fajta középkort kutató számára, mert a művelődés minden területére'kiterjedő, hiteles adatokra támaszkodnak. Az ötvenes években megindul a műemléki topográfiák, a hatvanas évektől a régészeti topográfiák sorozata: Mindkettő nagy mértékben támaszkodik a levéltári kutatások eredményeire, amelyek jelentős hányadát az illető topográfiai kötetet készítő munkaközösség céljának megfelelően gyűjt össze. A főtéma természetesen az épület és tartozéka, illetve korábbi korszakok régészeti leletei, de a kötetekben oly nagy mennyiségű és minőségben is kiváló ismeretlen levéltári adat kerül napfényre, hogy e sorozatok a szóban forgó témakörbe is szervesen beilleszthetők. Bár a levéltári források túlnyomó része közvetett jellegű, amelynek értékelésére más adatok is szükségesek* vagyis értelmezésük követeli meg, hogy valamilyen szempontból használhatók legyenek, akadnak olyan műfajok is, amelyek közvetlenül adnak felvilágosítást. Ily an pl. a leltár vagy végrendelet. Ezek gyakran tartalmaznak építészeti vagy művészettörténeti eligazítást azáltal, hogy egyenesen megneveznek ilyen jellegű tárgyakat. Az Országos Levéltár egyik jelentős gyűjteménye az ún. U.et C. vagyis az urbáriumok és összeírások egyes épületekről, azok tartalmáról, beosztásáról, berendezéséről, esetleg építési adatok kíséretében. Az összeírások túlnyomó része a XVIII. századból származik, de akad az előző és az ezutáni időszakokból is. Az Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportja kiadta a teljes anyagot sokszorosított formában, s ezáltal az eredeti latin, német vagy magyar írás olvasási nehézségei eltűnnek. Ugyanígy járt el a falusi papság pénzügyeiről szóló Acta Cassae Parochorum XVIII-XIX. századi gyűjteményével is. Ezzel kapcsolatban jegyzem meg, hogy sajnos, nagyon kevesen tudnak eredeti oklevelet olvasni, pedig erre nagy szükség van, főként az újkori iratokat illetően, nem is beszélve a középkoriakról, hiszen nem minden irat van kiadva, rengeteg a kiadatlan, s azok túlnyomó hányada soha nem is lesz másképpen hozzáférhető, mint eredetiben vagy fényképen és filmen. Főként ez utóbbiak még nehezebben olvashatók, mint maguk az eredetiek. Már az is nagy eredmény volna azonban, ha minden kutató legalább pontosan ismerné a kiadott iratanyagot, s azt fel is használná. Utóbbi időben e követelmény általánosan elismert, fokozatosan gyakorlatba is jött, szemben a század első felével, amikor jóval kevesebb figyelmet fordítottak az írott forrásokra. A végrendeletek talán még a leltáraknál is több segítséget nyújtanak, hiszen a végrendelkező általában elég részletesen leírja, milyenek a hagyaték tárgyai s azok kihez, milyen egyházi vagy világi intézményhez jussanak. Még a középkorban sem ritka, hogy a végrendelkező elmondja, hogy egyes épületek vagy tárgyak hogyan jöttek létre, vagy honnan származnak. A XIX. sz. előtti művészetben nagyon jelentős szerepet játszott a megrendelő, a mecénás, aki rendesen megnevezte magát, míg a művész személyét általában homály borítja, főként a középkorban. Nagyon értékesek a megrendelő és a művész között létrejött szerződések, amelyek sokszor egész részletesen megmondják, hogy az építész, szobrász, festő vagy kézműves mit, mikor, mennyiért készít el. A legtöbb szerződés a barokk korból maradt, de a régebbi korokból sem hiányzik. A magyarországi építészet legkorábbi, eredetiben megmaradt szerződése 1287 bői és 1291-ből származik. Az elsőt Saint Dié-ből való János kőfaragóval kötötte Monoszló nembeli Péter püspök a gyulafehérvári székesegyháznak a szász támadás által okozott kárai kijavítására, a másodikat pedig négy szász ácsmesterrel, akiknek a felégetett hatalmas'épület tetőszékét kellett újraépíteniük. E két oklevél nemcsak hitelesen bevilágít a középkor munkaszervezetébe, hanem a javítások pontos megnevezései révén közvetetten hiteles leírást adnak magáról az épületről, amelynek szerkezete, főbb részletei lényegileg megegyeznek a mai állapottal, természetesen a kimutathatóan későbbi hozzáadások nélkül. Nem kevésbé hasznosak a számadások is, amelyek általában épületekre vonatkoznak. Ezek a száraz adatok közvetlenül, közvetve sokszor nagyon értékes tájékoztatást adnak a munka menetéről, így az egyes részletek keletkezési idejéről és nem ritkán a kivitelező művészekről vagy kézművesekről is. Az újabb századokból aránylag sok számadás ismeretes. A régebbiekből főként a városi számadáskönyvek nyújtanak akár részletekbe menő felvilágosítást. Sajnos, Sopron kivételével alig maradt meg középkori városi levéltár. De pl. Frdély vagy a Felvidék városai már szerencsésebb helyzetben vannak. Eperjes városi és plébániai számadásai egészen aprólékosan visszatükrözik a Szent Miklós templom 1502 és 1515 között végzett építését, és hitelesítenek egy sereg gótikus részletet és megoldást. A műemlékvédelem helyreállítási munkái mindig kutatással indulnak, azzal a céllal, hogy megállapítható legyen, mit őrzött meg a műemlék gyakran évszázados történetéből. Ez tudományos, de ugyanúgy gyakorlati feladat is, hiszen a meglevő szerkezetek és formák ismerete szükséges a műemlék effektív munkájához. Az írott források kutatása és eredményeinek kamatoztatása a korszerű helyreállítások egyik fontos meghatározó tényezője.