A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Kertész Pál: Műemlékvédelem és geológia

E mállási jelenséghez kapcsolódik az Uj Delhi híres vasoszlop esete is. Ez legalább 1000 éves és a metallo-lógusok régóta vizsgálják, mi az oka annak, hogy teljesen rozsdamentes. Számos metallurgiai tanulmány látott ezzel kapcsolatban napvilágot, de talán itt figyelembe lehetne venni a környezet különleges klímáját. A mállási jelenségekkel akkor kell részletesebben foglalkoznunk, ha már beépített és mállásnak indult kőelemeket kell értékelnünk. Meg kell állapítanunk azt, hogy a kőelem az épületben még betöltheti feladatát, vagy kőcseréről, tisztításról, kezelésről kell dönteni. Ebben az esetben a geológia különleges vizsgálati módszereit kell alkalmaznunk, más módszerek e megítéléshez nem célravezetők. A mállás olyan folyamat, amelynek során a kőzet szövetében levő és azt alkotó ásványok vegyi-anyagszerkezeti változást szenvednek, ezzel kapcsolatban szilárdságuk csökken és egymáshoz való kapcsolódásuk romlik, a kőzet fellazul. Ez a hagyományos kőzettani mikroszkópiai eljárásokkal nem értékelhető, mivel a mállási kéreg igen vékony és az új képződmények rendkívül kicsinyek. Példaképp bemutatjuk a Magyarországon gyakori és a műemlékvédelemnek sok gondot okozó kőanyag, a miocén kori durva mészkő elváltozásait különböző vizsgálati módszerekkel. A kőzet különböző módon kapcsolódó kalcitkristályokból áll, amelyek kristálytani szabályok szerinti alakját jól láthatjuk a nagy nagyítású felvételen, a gömbökbe, ooidokba való rendeződés viszont a kisebb nagyításokon látható jól. A kristályok épek, elemeloszlásukban csak a Ca csúcsai jelennek meg. A körülbelül száz éve beépített kőtömbök felületéről ugyanezekkel a vizsgálati módszerekkel jól látható az elváltozás: a felületen újabb, az eredeti kőzetben nem észlelhető képződmények, új kristályok jelennek meg, a kőzet szövete egyenetlenné válik. A Ca mellett jelentős mértékben megjelenik a S és egyes más elemek csúcsa,jól látható ebből és a mikroszerkezeti, pásztázó elektronmikroszkópos képekből, hogy a kalcitkristályok egy része átalakul a kalcium-szulfát valamilyen módosulatává, amely a kőzet fellazulásához és kéregképződéshez vezet. A felületre merőleges S koncentrációprofilon az is látszik, hogy az elváltozások a porozitást követik, de csak egy viszonylag vékony felületközeli rétegben jelennek meg. Az ilyen módon mállott felületet tisztításnak vetettük alá. Az „A" tisztítás esetén jól megfigyelhető, hogy a kőzet szövete megint megközelíti az eredetit, az elemeloszlás és az S koncentrációprofil már nem mutat semmilyen változást. Ezzel szemben a „B" tisztítási módszer nem távolította el a mállási termékeket; ez jól látható mind a pásztázó elektronmikroszkópos felvételen, mind az elemeloszláson és a koncentrációprofilon, ahol a S határozottan, csak csekély mértékben csökkenve jelenik meg. Hasonló módszerekkel értékelhető a kőanyagok kezelése is. Az „A" eljárással kezelt felszínen többé-kevésbé látszik a kőzet eredeti felszíne, a kezelőanyag nem alkot egybefüggő felületet, míg a ,,B" kezelés a kőzetet egybefüggő, de repedezett „burkolattal" látja el, az eredeti szövetet nagymértékben takarván. Mindkét kezelés esetén a Ca mellett megjelenő Si csúcs azt jelenti, hogy a kezelőszer kovasavészteres alapú volt. Amennyiben a fenti, mikroszerkezeti kőzettani vizsgálatokat még kiegészítjük olyan vizsgálatokkal, amelyek a kőzet további viselkedésére is adatot nyújtanak (pl. érdesség), vagy amelyek a tisztítás hatásosságát szintén jelzik (pl. színmérés), megvan az az egyszerű szemléleten lényegesen túlmenő értékelési lehetőségünk, amely a kőzet mállással kapcsolatos jelenségeit és folyamatait geológiai szempontból is szabatosan kimutatni képes. 3. A kőanyagok származásának geológiai kutatása Az építéstörténeti kutatások, más esetben viszont a kőpótlás megoldása szempontjából szükséges ismernünk azt a kőbányát, amelyből a vizsgált épületet vagy annak egyes részleteit készítették. Mivel a kőanyagok — egyes kivételektől eltekintve, ahogy azt a bíborporfir esetében említettük —, nem okvetlenül hely-specifikusok, nem minden esetben egyszerű meghatározni azt, írásos források híján, hogy több, azonos kőanyagot nyújtó kőbánya közül melyik is volt az, amelyiket az adott esetben felhasználták. Sokáig általában azt a kőbányát tekintették a kőforrásnak, amelyik a kérdéses követ tartalmazta, és földrajzilag a legközelebb helyezkedett el az épülethez. Ez a felfogás azonban számos téves értékelésnek alkotta alapját amikor is később kiderült, hogy az adott időben azon kőbányából politikai vagy gazdasági okokból nem leheteti az építéshelyre szállítani a kőanyagot. így a további vizsgálódások céljára be kellett vezetni a „mértékadó föld rajzi tartomány" fogalmát. A mértékadó földrajzi tartomány az a terület, amelyről egy adott épülethez az adot kor politikai, gazdasági, műszaki és közlekedési körülményei között a kőanyag kitermelése és szállítása lehetsége; volt. E definícióból az is következik, hogy e tartomány mérete jelentősen változhatott a viszonyok módosulás; következtében, és más és más tartomány jellemezhetett egy kevéssé értékes, például csak falazásra alkalmas építő követ és megint más egy különleges értékű márványt. A mértékadó földrajzi tartomány értelmezésénél még el kell választanunk az elsőleges és a másodlagos felhasz nálás fogalmát. A másodlagosan felhasznált kőanyag tartományát az elsőleges felhasználás körülményei között ke' vizsgálnunk. Példaképpen szolgálhat erre a magyarországi márványelemek kérdése. Az ország területén — Érdél kivételével a történelmi időszakban sem — nem található művészi célra alkalmas márvány. A római birodalom ideje Pannónia és Dacia tartományokat barbár vidék választotta el, így Pannoniába csak itáliai vagy pedig görög márv; nyokat hoztak be, ez utóbbiakat valószínűen a dunai víziúton. A magyar államalapítás után a XI. századtól megir