A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Tord Andersson: Harc a levegőszennyezés ellen

Nem tudom, mennyit hallottak rólam, ezért hadd mutatkozzam be. Körülbelül tíz éve foglalkozom Svédroszágban a levegőszennyeződés műemlékekre gyakorolt hatásával. Tizenhét évig voltam vezetője a történelmi kőemlékekkel foglalkozó részlegnek. Áprilistól magánvállalkozásba kezdtem, most egy magánvállalatom van. Speciális területem a kőkonzerválás. Mivel közismert, hogy a légszennyeződésnek világszerte milyen hatása van a kövek állapotára, Svédországban is'munkáikodnak e jelenség vizsgálatán. A munkába engem is bevontak. Ez a gond Svédországban a század hetvenes éveiben merült fel, és először azt vizsgálták, milyen hatással van a légszennyezés a természetre, a termőföldre, a tavakra, a folyókra. Az épületekkel és más történelmi emlékekkel 1986-ig alig foglalkoztunk. Bár számunkra nem volt újdonság, hogy elkezdtük a munkát a konzerválás és műemlékvédelem területén, de annál nagyobb újdonságot jelentett ez a politikusoknak és az egyszerű embereknek, akik úgy gondolták, hogy a kő tud a leginkább ellenállni a levegőszennyeződésnek. Volt Granadában, Spanyolországban az ENSZ-nek egy műemlékvédelemmel foglalkozó kongresszusa, ahol leszögezték, hogy a levegőszennyeződés a történelmi műemlékek legnagyobb ellensége. Megállapították, hogy a megoldás nemcsak az egyes országok gondja, az csakis nemzetközi összefogással érhető el. 1987-ben közreadtuk saját nemzeti programunkat, kérve a svéd kormányt, hogy segítsen a gondok megoldásában. Ezek nemcsak a műemlékvédelem gondjai: a társadalmon belül sok mindent — hagyományokat, szokásokat — meg kellett volna, vagy meg kellene változtatni. Programunk hárompontos: leltár, cselekvés, információ. Először is fel kellett tárni, leltárba kellett venni a svéd műemlékeket a levegőszennyeződés szempontjából. Kiszűrtük a leginkább veszélyeztetett műemlékeket, amelyek Svédország különböző részein, különböző környezetben találhatók. Ennek során tudatosult bennünk, hogy a levegőszennyeződéssel csak így elkülönítve nem lehet foglalkozni: más összetevőket is vizsgálni kellett a dologgal kapcsolatban, mint a vegyi és biológiai hatások, amelyek egymással is kacsolatban vannak. Most bemutatok néhány diát, amelyek munkánkat, problémáinkat szemléltetik, majd pedig röviden szólok jövőbeni feladatainkról is. 1972 előtt a műemlékekkel kapcsolatban nemigen végeztünk kutatásokat: először meg kellett néznünk a régi fotókat, levéltári dokumentumokat, hogy egyáltalán hogyan néztek ki ezek a műemlékek a század elején. Itt két fotó 80 év különbséggel azt mutatja, hogy az utóbbi 50-60 év több kárt okozott a szoborban, mint a születése óta eltelt kétszáz év. Csak egy rövid összefoglalás arról, mi is történik a levegőben. Tudjuk, a levegőszennyezésben a fő bűnös a kén-dioxid. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy hatására a mészkő gipsszé alakul át. Ismert az is, hogy ha a kén-dioxid más anyagokkal keveredik a levegőben, a folyamat sokkal gyorsabbá válik. Az is fontos, hogy egyáltalán hol található az adott épület: milyen a hely mikroklímája. Mi Svédországban azt gondoltuk, hogy a problémát azzal meg lehet oldani, ha magas kéményeket építünk. Azt mondtuk, hogy a központi fűtés sokkal jobb, mint az egyéni fűtés, de ez sem mindig van így. Előfordulhat például, hogy a város felett egy hideg légréteg húzódik, amin a szenynyeződés nem tud keresztülhatolni, így nem tud eltávozni a légtérből. Az is előfoordulhat, hogy a városon belül nincs szennyező forrás, az épületek mégis károsodnak. Ennek oka a városon kívüli intenzív szennyezés, amit a sajátságos klimatikus tényezők közvetítenek a város felé. Ez történik Velence esetében is: a város maga nem produkál jelentős levegőszennyeződést, de a szárazföldön nagyon sok kémiai üzem működik, amelynek szennyező anyaga a vertikális légáramlások hatására Velencére zúdul. Hasonló a helyzet Gotland szigetén, ami Svédország, Lengyelország és Finnország között fekszik a Balti-tengeren. Bár a sziget jellegzetesen farmergazdasággal foglalkozó terület, az épületek mégis nagyon szenyezettek: a levegő a környező terüle- jj tekről érkezik. Ebből is látható, hogy a gondot nem lehet helyi intézkedésekkel megoldani. Nagyon sokat beszélünk a savas esőről, de véleményem szerint a fő probléma inkább a felszínre érkező száraz CT*3 ülepedés. A lerakódott anyagok a kőfelszín mélyebb rétegéhe is beszívódnak: ezért tapasztaljuk sokszor, hogy a károsodás a mélyebb rétegekben nagyobb, mint a felszínen. Tehát ami manapság az európai műemlékeken meg-