A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Barabás Jenő: A néprajz szerepe a műemlékvédelemben

dott, amikor engedélyt kaptunk, hogy a ház hátsó részén a csatlakozásnál a boronafalról a sarazást leverjük. További vizsgálódások, a családi hagyományok részletesebb tisztázása, a levéltári kutatások után egyértelművé vált, hogy a XVIII. században épült konyha és kamra mellé a XIX. sz. közepén kályhás szobát építettek, s talán ez idő tájt vált a ház L alaprajzúvá az istálló hozzáépítésével, ahogy a vizsgálatkor találtuk. Igazolódott, hogy az eredeti mag egy igen nagymúltú típust képvisel, a lakókonyhás füstös házat, amely történeti feljegyzések szerint megelőzte a jól ismert füstöskonyhás házat, amelynek füstmentes kályhás szobájában aludtak s laktak. A lakókonyhás házban az alvás és minden élettevékenység az egyetlen és füstös lakótérben történt. Ezért volt Józsáék konyhája olyan szokatlanul nagy, s került a kemence az ajtó közelébe, hogy a füst könnyebben kihúzódjon a helyiségből. Ezzel előttünk állt a mult századi irodalomból ismert füstösház egyetlen ismert példánya az országban. Ilyen formában állították fel később a Göcseji Szabadtéri Néprajzi Múzeumban Zalaegerszegen a kéthelyiséges épületet. Lehet, hogy nem ez volt az az első eset, amikor a népi műemlékek vizsgálatában is alkalmaztuk a falvizsgálatot, ami az építészeti gyakorlatban már nagy múltra tekinthet vissza, de a néprajzban ez idő tájt kezdett meghonosodni, s vált egyre szélesebb körűvé, különösen a szabadtéri néprajzi gyűjtemények létesítése kapcsán. Ez is a két kutatási ágazat közeledésének a jele, ami jelen esetben egy módszer átvételében jelentkezett. Az ún. falvizsgálat, pontosabban az épület szerkezeti elemeinek tanulmányozása a burkolat eltávolítása után, éppen az egyes épületek fejlődésének tisztázásához hozott igen figyelemreméltó anyagot, ami különösen a műemlékvédelem tervező és rekonstrukciós munkáját segítette elő. A korábbi néprajzi vizsgálatok is megállapították azt, hogy számos esetben voltak épületátalakítások, anyagpótlások, de ezek mérete jelentősége csak a falvizsgálatok után vált teljesen világossá. Megállapítható volt, hogy némelyik gerendát háromszor, négyszer is felhasználták, azaz új helyre került a házak épitése során. Szokás volt kiegészíteni még a földfalakat is, ha maradtak ép részei, pl. egy tűzvész után. Kőfalak esetén a javítás, pótlás még természetesebb. így bizonyára akadnak olyan XVIII—XIX. századinak tartott házak, amelyeknek bizonyos falrészei jóval korábban keletkeztek, ha ez a feltevés csak kivételesen igazolható is. A falburkolat s a födém megbontása során kerülnek elő olyan nyílások, amelyek az alaprajzi és tüzelőberendezési változásokra utalnak, s a régibb vagy eredeti helyzet tisztázását teszik lehetővé. Vitás esetekben a falvizsgálat az építmény műemlék jellegének eldöntéséhez hozhat perdöntő érveket. A népi műemlékek esetében is sajátos tartalma van a renováció, rekonstrukció és tervezés fogalmának. A történeti hűség az első és döntő szempont, amely szükségszerűen gátat szab a tervező, alkotó fantáziának. Mindhárom fogalom használatos a műemlékvédelmi munkálatok során, de az a benyomásom, hogy ezek az építészetből kölcsönzött szakkifejezések ebben a körben nem elég pontosak, sajátos vonásokat hordoznak, amelyeket szabatosan körül kellene írni. A gyakorlatban eléggé összemosódik a renoválás, rekonstruálás, a tatarozás és felújítás jelentése, s néha tervezésről beszélünk, amikor csak renoválásról van szó. A műemlékvédelem területén mindez csupán elméleti probléma, nem ismerek olyan példát, amikor a tervező alkotó fantáziája legyőzte volna a történeti hűségre való törekvés igényét. Vitatható értelmezések természetesen előfordulhatnak, de ez más kérdés. * Most egy más gondolatkörbe átlépve arra térünk ki, hogy a műemlékvédelemnek van nemzeti és nemzetek fölötti aspektusa. Ez vonatkozik a népi műemlékekre is. A budai és veszprémi várnegyed vagy Hollókő—Ófalu és a nemesnépi harangláb egyformán nemzeti kultúránk szerves része, de ugyanakkor az emberiség közkincse is. Ebben a tételben az egyformán szó kíván bővebb megvilágítást. Vajon azonos értéket képvisel a budai vár és Hollókő? Nincs itt valami aránytévesztés? Ha nem mellőzzük azt a lényeges dolgot, hogy az értékek egyrészt igen sokfélék, másrészt ez történeti és nem objektív kategória, úgy a válasz egyértelműen tagadó. Óvakodni kell tehát az összehasonlítástól, mert ez csak szubjektív ítéleten alapulhat, valakinek ez, másnak az tetszik jobban, erről nem érdemes vitatkozni, az egyforma nem azonos az egyenlő tartalmával. Az építészettörténet egyik tanulsága az, hogy az érték nem a monumentalitás függvénye. így a népi építészet apróbb objektumai sem lehetnek kizárva az értékhordozó emlékek köréből, hisz megfelelnek annak az alapvető követelménynek, hogy valamit reprezentáljanak. A népi műemlékek kétségtelenül mást reprezentálnak, mint a kastélyok vagy a templomok. Miután évszázadokon keresztül a parasztság alkotta az állam, a-nemzet döntő többségét, feltétlenül indokolt, hogy az általuk létrehozott értékek is védelmet kapjanak. Ezzel kapcsolatban a döntő kérdés nem csak az, hogy milyen esztétikai érték hordozója, hanem az, hogy mennyire reprezentál egy életformát. A népi műemlékek ilyen szerepe sokkal hangsúlyosabb, mint a társadalmi elit épületeinek. Természetesen ott is van erre törekvés, de a lehetőségek korlátozottabbak. A népi műemlékvédelem határozott szándéka, hogy ne csak a lakóházat, hanem a parasztporta összes építményét (istálló, csűr, ól, kút, kapu, galambdúc stb.) óvja és összességében mutassa be. Ez sokkal jobban érzékelteti az egykori parasztélet hétköznapjait, mint a magában álló lakóház, nem beszélve arról, hogy egyes darabjai (pl. csűr, kapu) építészeti, esztétikai szempontból is különös figyelmet érdemelnek. A szőlőhegyi pincék védelme a legkevésbé megoldott, valójában e körben még jelentős felderítő munka van hátra, pedig közöttük találhatók a legrégibb építmények, még XVII. századi építésű is felbukkanhat. A paraszti gazdasági építmények sokfélesége, vidékenként változó formája és jellege mutatja a környezethez való alkalmazkodás képességét, amely a létfenntartás fontos meghatározója. A népi műemlék tehát olyan információk hordozója, amelyek sokat elárulnak a múltról; olyan ismereteket is közöl, amelyekről más források nem szólnak.