A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Hokkyné Sallay Marianne: A műemlékvédelem és társtudományai

önmagukban nem tartoznak a nagy művészi alkotások közé, de egyre nagyobb számban megismerve őket egy korszak lakáskultúrájáról adnak képet, árulkodnak annak hangulatáról, ízlésvilágáról. Hosszan sorolhatnám még azokat az eredményeket, amelyekkel a műemlékvédelmi tevékenység kapcsán sikerült történelmünket, művészettörténetünket gazdagítani, új vonásokkal bővíteni. Erre azonban egy előadás keretében, ahol még más tudományokról is beszélnünk kell, nincs idő. E témát lezárva azt akarom hangsúlyozni, hogy a műemlékvédelem — amelyet mi tudománynak, méghozzá komplex tudománynak tartunk — kölcsönhatásban van társtudományaival, azok nélkül, azok eredményeinek alkalmazása nélkül nem tudja alapvető célját, a hitelességre való törekvést megvalósítani, de ugyanakkor visszahatással van e tudományokra, hiszen eredményei tovább fejlesztik, gazdagítják azokat is. • Az előadás elején hangzott el a műemlékvédelem elsőrendű feladataként megfogalmazott tétel: a hiteles műemléki helyreállítás a régi szerkezetek, anyagok megőrzését is jelenti „úgy, ahogyan a múlt örökül hagyta ránk." Ez a követelmény a természettudományok ^számos területének bekapcsolását jelentette a műemlékvédelembe, az építészeti és képzőművészeti restaurálások területén egyaránt. Az épületeken a konkrét helyreállítási szempontokat megelőzve épületdiagnosztikai vizsgálatok szükségességét vetette fel. Ezek a vizsgálatok a fizika, a kémia, a biológia, a kőzettan stb. eszközeivel térképezik fel az épületet, annak szerkezeti állapotát, falazatai, falazó anyagainak minőségét, hibáit, az épület, a falak nedvességtartalmát, az épületben található faanyagokat ért károsodásokat stb. A diagnosztikai vizsgálat során sor kerül a felhasznált anyagok meghatározására, ez pl. a kőanyagok esetében igen fontos, anyaguk és származásuk döntően meghatározhatja a helyreállítás mikéntjét. Ezek a ma még, sajnos, nem mindig elvégzett vizsgálatok, illetve nem teljes körűen és rendszerint csak egy-egy területre vonatkozó'vizsgálatok lennének a biztosítékai azoknak a konzervátori szemléletű helyreállításoknak, amelyek alapvető célul azt tűzik ki, hogy az épületben található minden régi anyag, szerkezet stb. a lehető legnagyobb mértékben megmaradjon. A számos probléma közül kettő: — Az építészeti emlékek esetében különösen nagy gondot jelent az épületek homlokzatán megjelenő vagy éppen a falazatot alkotó kőanyag gyors ütemű pusztulása. (Ez természetesen a köztéri szobrokra is vonatkozik). A Magyarországra jellemző nagy hőmérsékleti különbségeken kívül szerepet játszik ebben a sokszor igen gyenge kőanyag alkalmazása és a nagyon erős levegőszennyezettség. Csak egy példát kívánok felhozni ez utóbbi egyre fenyegetőbbé válására. A vértesszentkereszti románkori templomrom igen jó minőségű mészkőből épült: falazatai, faragott részletei több évszázad viszontagságát, fagyot és meleget jól elviseltek. Az utóbbi három évben a terület mellett, alatt elhelyezkedő szénbánya egyik meddőhányójának öngyulladásából keletkező állandó füsttől a levegő annyira szennyezetté vált, hogy az évszázadokig kitűnő állapotban levő kövek egy-két év alatt súlyos, szinte gyógyíthatatlan károsodást szenvedtek. Nagyon fontosak tehát azok a laboratóriumi kutatások, amelyek megkísérlik az arra alkalmas konzerváló szerek előállítását, hogy a köveket, kőfaragványokat elveinknek megfelelően anyagában és in situ megőrizhessük. Igen sok tennivaló van még ezen a területen. Tapasztalataink szerint még a fejlett nyugateurópai technológiák sem tudják ezt a problémát minden esetben megnyugtatóan megoldani, és a kövek cseréje, a/, eredeti kőfaragványok, szobrok múzeumba szállítása és másolatokkal való helyettesítése általános gyakorlat. (Jó példa erre az athéni Akropolis Kariathidáinak kicserélése). Nálunk a helyzet talán még rosszabb. Érdemes és szükséges volna e témával intenzívebben, nagyobb kutatási programok keretében foglalkozni. -A másik probléma speciálisan magyar gond, népi építészeti emlékeink fenntartásával függ össze. E jelentős emlékanyag megőrzése a népi építő hagyomány sajátos építőanyagainak konzerválását is jelenti. Egyik ilyen speciális anyag, a vályog, a vert vagy paticsfalazás romlékony, nehezen megtartható. Csak laboratóriumi kísérletekkel, kémiai és fizikai kutatások során kialakult technológia, beavatkozás segíthet e probléma megoldásában. Mivel a vályoganyag pusztulásának alapvető oka a falazat nedvessége és a fagy erre való hatása, vizsgálni kell tehát az agyagfal nedvességtartalmát, megállapítani az optimális nedvességi fokot (a kiszáradás éppolyan veszélyes), és ennek megfelelően kell, illetve kellene kialakítani a falszigetelési eljárást, amely biztosítja, hogy a fal állandóan ideálisan nedves legyen. A természettudományok szerepe a képzőművészeti emlékek (falképek, táblaképek, faszobrászati emlékek) restaurálásában az utolsó évtizedekben egyre fontosabbá vált. Részben maga a restaurátorképzés is tantervébe iktatta az alapvető biológiai, kémiai stb. ismereteket, másrészt biológusok, kémikusok, fizikusok, geológusok kapcsolódtak be a restaurátori munkákba, elsősorban az előkészítésbe. Ez utóbb felsorolt szakterületek feladatai lényegében a restaurálás két szférájában jelentkeznek: -Olyan anyagok megtalálása, kikísérletezése, amelyek alkalmasak a különböző anyagok (fa, festék, kő stb.) minél jobb és minél hosszabb időre való konzerválására. (Ebbe beletartozik pl. faanyag esetében a különböző biológiai kórokozók elpusztítását, illetve az ellenük kialakított védelmet jelentő szerek, a különböző kötő- vagy rögzítőszerek meghatározása stb.)