A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)
Hokkyné Sallay Marianne: A műemlékvédelem és társtudományai
Külön szeretnénk megemlíteni a történettudomány e fontos kutatási területének, a forráskutatásnak szerepét a történeti városközpontok, együttesek rehabilitációs munkájában. Ahhoz, hogy megismerhessünk egy várost, ismernünk kell egykori városszerkezetét, lakóinak társadalmi-gazdasági helyzetét. Ehhez pedig archívumaink igen sok fontos és érdekes adattal szolgálnak. Az egykori adójegyzékekből, telekösszeírásokból nem egy esetben rekonstruálhatók régebbi utca- és telekelrendezések, mondhatnánk úgy, hogy várostérképek. Az adózó polgárok foglalkozásából, adóik mennyiségéből következtetni lehet a város fejlettségére, a lakosok életformájára stb. Pótolhatatlan források ezek. Véleményünk szerint - és erre kitűnő példák vannak, hogy csak a szomszédos Ausztriát említsem — nálunk is a jelenleginél módszeresebbé, szervezettebbé kellene tenni a várostörténeti kutatásokat. Jó volna, ha történészeink ez irányú kutatásai megelőznék és előkészítenék a történeti városközpontokban folyó műemléki, építészeti tevékenységet. A történettudomány, a forráskutatások mellett utaltunk már a topográfiai munkák esetében az építészettörténeti, művészettörténeti vizsgálatok, tanulmányok fontosságára. A művészettörténet és ezen belül az építészettörténet a tudományoknak az a területe, amely elválaszthatatlan a műemlékvédelemtől. A műemlék, a hozzátartozó képzőművészeti alkotások, berendezési tárgyak beillesztése, helyüknek meghatározása a magyar és ezen keresztül az egyetemes művészettörténet (építészettörténet) folyamatába, kritériuma annak, hogy egy objektumot hitelesen tudjunk megítélni, és ennek következtében hitelesen tudjuk megőrizni, helyreállítani. Különösen fontossá válik a dolgok „történeti folyamatban" való megismerése és értékelése, ha figyelembe vesszük, hogy védett épületeink jelentős része változott, átalakult „életének" folyamán. Az egyes átalakítási periódusok építészettörténeti elemzése, kiértékelése nélkül nincs hiteles helyreállítás. Ez a képzőművészeti alkotásokra, műtárgyakra is vonatkozik. A művészettörténeti szempont meghatározó komponense a restaurálásnak. (A restaurálásra később még visszatérünk.) A művészettörténet - korábban már utaltunk erre — jelentős szerepet játszott a műemlékvédelem elméletének bölcsőjénél, és e csak alig 200 éves tudomány (műemlékvédelem) további fejlődésében is meghatározó volt. A két szakterület elválaszthatatlan, hiszen a műemléki érték történeti és esztétikai érték, a művészettörténet pedig e kettő tudománya. Történeti folyamatokat próbál meghatározni, különböző korok esztétikai kritériumait kutatja, a történelem és az esztétika kölcsönhatását elemzi. Mindez pedig hozzátartozik a műemlékvédelemhez, annak mind elméleti, mind gyakorlati oldalához. Része a műemlékhelyreállítási elvek kialakulásának, és ugyanakkor komoly segítség a gyakorlati munkában. A legszemléletesebben a képzőművészeti restaurálások folyamán jelentkezik. Itt, túl a műtárgy történeti meghatározásán (kormeghatározás, mesterhez, mesterkörhöz való kötés), a különböző stílusok vizsgálata, a különböző korok festészeti vagy faragási, mondhatnánk mintázási vagy ecsetkezelési módjainak elemzése gyakran jelent komoly segítséget, kiindulást a restaurálási mód megválasztásakor. Az ikonográfiái vizsgálatok, az ikonográfiái programok megismerése kapaszkodó, mankó a sokszor töredékes ábrázolások meghatározásában. A gyakorlati műemlékvédelem számára - erre már többször utaltunk - igen fontos a helyreállításra kerülő emlék, épület minél teljesebb megismerése. Ezt a forráskutatások, történeti, művészettörténeti kutatások mellett a helyszíni feltárások biztosítják: a régészet és a falkutatás. A helyszíni kutatásoknak az a fő célja, hogy magát a műemléket, annak felületeit, szerkezetét, az idők folyamán beállt változást fogjuk vallatóra, és feltárásuk, gondos elemzésük által az épület előzményeire, keletkezésére, egész életére szerezzünk ismereteket. Ezek a kutatások közvetlen adatokat szolgáltatnak a műemlék történeti fejlődésére és egyes korszakainak állapotára. Szerencsés esetben a fejlődés apróbb árnyalataira is. A régészet tudománya szintén több évszázados múltra tekinthet vissza. A föld felszíne alatt levő értékek feltárása már régóta vonzza az embereket. Váraink, templomaink (sokszor csak romjai) föld alatt levő részletei az ásatások nyomán napvilágra kerülnek, megismerjük ezen épületek elődjeit. E kutatások nyomán kirajzolódik hazai építészetünk múltja, a római kortól (gyakran bukkan a régész ásója középkori épületek és települések feltárásakor római előzményre) a középkor végéig. Megismerjük a gyakran csak romjaiban ismert anyag, pl. váraink fejlődését, építészeti kialakulását, periodizációját. Ebben sok segítséget nyújt az ásatások leletanyaga, mely megfelelő rétegviszonyok esetén kitűnő, közvetlen időmeghatározásra alkalmas eszköz. A leletek önmagukban is számtalan oldalról világítják meg azt a történeti környezetet, az élet egészének és részleteinek helyi alakulását, amelyből a kérdéses műemlék kinőtt. Az épületeken, a falazatokon végzett kutatás a műemlékvédelem társtudományai közül a legfiatalabb. A II. világháború után alakult ki, és - azt hiszem, bátran mondhatjuk — Magyarország igen sokat tett a falkutatás módszereinek gyakorlati kialakítása érdekében. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a kutatásnak ez a műfaja a régészet módszereivel dolgozik, a falazatokat, az évszázadok óta egymásra rakódott vakolatrétegeket vizsgálja. Egyegy beforduló vakolatnyom, a vakolatrétegek egymáshoz való viszonya, keretmaradványok, boltozatindítások, párkányrészletek, falsarkokban meglapuló vakolattöredékek, vakolatba nyomódott tagozatprofilok jelentéktelennek látszó apróságok, és mégis majdnem mindig igen lényeges fogódzókat adnak mind szerkezeti, mind építészeti, mind művészi tekintetben. A II. világháború utáni évtizedek egyik eredménye a védett műemlékek gazdagodása a népi építészet emlékeivel. A falu építészetének, egyes épületeinek, sőt épületegyütteseknek védelme a néprajztudományt is a műemlékvédelem társtudományává tette.