Népek és nemzetek közös építészeti öröksége (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1988 Eger, 1988)

Kerner Gábor: Délszláv építészet hazánkban

Tipikus provinciális falusi te nplom, melynek berendezése és f aluképi jelentősége kiemelkedő. Magyarbóly szerb templom A községet még lakják szerbek, papjuk a közelmúltban költözött el. A templomot Szent Lukács evangélista tiszte­letére szentelték fel. A XVIII. század első felében már templom állott ezen a helyen, a mait 1821-ben építették. Ikonosztázát Uiju Dimitrievics festette 1873-ban. A festő Kragujevácon született, Bácsban fejezte be tanul­mányait és Baranyában, valamint Szlavóniában festett ikonosztázokat a XIX. század utolsó éveiben. Egy képén az aláírása mellett leírja, hogy „templomi akadémikus piktor". Iliocska szerb templom A jugoszláv határ mellett fekvő faluban mindössze négy pravoszláv vallású ember él. Vladimir Cvetics magányos öreglegény őrzi a templom kulcsait. Elmondása szerint a templomot 1908-ban újítot­ták fel. Az egyutcás településben a templom a házak és fák közé beszorítva, apszisával az utca felé nézve, elhagyatva áll. Feltehetően a templom melletti régi házban volt a parókia, mely összeépült az egytantermes iskolával. Az első templom a XVIII. század első felében épült patics szerkezettel és zsindellyel volt fedve. A mai templom téglából épült 1808-ban a régi helyen. Az ikonosztáz különböző festők munkáiból van összeállítva. Néhányat Jakov Nedics festett, aki Bobota falu lako­sa volt és Bátaszéken, BOÍ jádon és Majson festett még ikonosztázokat. Ikonjai a provinciális festő jobb munkái közé tartoznak, azonban különösebb művészeti értékük nincs. Az ikonosztáz középső bejáratát, a „császár kapuját" 1972-ben Novi-Sad-on restaurálták. Különösen érdekes a templom faszerkezetű dongaboltozatos kazettás mennyezete. A kazettákban kék alapon aranycsülagok láthatók. Az egyik legértékesebb provinciális szerb emlékünk. Teljes felmérése és helyreállítása el­készült. Villány szerb templom A templom használaton kívüli. Portája téglafallal kerített, déli kapuja mívesen kiépített. A korábban felszámolt szerb temető sírköveit a templomkertben helyezték el. A templomot a Szűzanya mennybemenetele tiszteletére szentelték fel. Az első templomot a XVIII. század elején építették, helyére épült a mai 1773-ban. Ikonosztázát 1885-ben festet­ték. Egyszerű falusi templom, különösebb értéke nincs. Majs szerb templom A templom a falu központjában egy széles téren áll. A XVUI. század elején már templom állott ezen a helyen, a ma láthatót 178 l-ben építették, melyen nagyobb javításokat végeztek 1859-ben és 1882-ben. ikonosztázát Jakob Nedics és fia Sztoján festette 1806-ban. 1896-ban ismét megújították, amikor a képeket „ja­vította" Demeter Ferdinánd pécsi festő. Érdekes, hogy a falképek az apszisra is kiterjednek. Külön értéke a templomnak az, hogy áttört toronysisakja a kétemeletes karcsú tornyon majdnem azonos az ali­bunári templom toronysisakjával, amelyet 1796-ban építettek. Lippó szerb templom A templom a falu központjában található, téglafallal körülvéve, gondozott portával. Keresztelő Szent János tisz­teletére szentelték fel. Az első templomot a XVIII. század első felében építették, helyére épült 1804-ben a ma is álló templom. Uconosztázát festette Nikola Dimsics Dimitrije nevű fia 1864-ben Újvidéken. A Szűz Mária trónját i estette Arszénije Vujity pécsváradi festő 1823-ban, aki tanítványával, Lázár Müittyel 1810-ben a bojárdi templomban is festett. (A bojárdi templomot már lebontották.) A falakat 1823-ban festették. Karakteres példája a kisebb falusi templomoknak. Különösebb értéke nincs, azonban faluképi jelentősége tette szükségessé védelmét. Sarok szerb templom A település a jugoszláv—magyar határon fekszik, lakói zömmel pravoszlávok. A templomot a XIX. század elején építették és Szent Demeter tiszteletére szentelték fel, 1895-ben felújították. Bconosztáza gyenge festői munka a XIX század második feléből. A templom téglafallal kerített, északon és délen szép kovácsoltvas kapu nyílik a portára, de különösebb művé­szettörténeti értéke nincs. A felsorolt templomok kutatási munkáit Béla Duránci, Ante Rudinski, Ambrus Viktor, Augustin Jariga Jugoszlá­viai szakemberek, dr. Tihanyi Csaba, Levárdy Ferenc, Takács György, valamint jómagam végeztük. A kutatást kö­vetően a templomok jegyzékbe vétele megtörtént, helyreállításuk megindult. t E gy otyan csokrot kívántam itt bemutatni, amelyik véleményem szerint figyelmet érdemel, az eredmények pedig jól példázzák a magyar—jugoszláv szakmai együttműködést. ÖSSZEGEZÉS LA Csernojevis pátriárka által vezetett szerb bevándorlók a letelepedést követően azonnal templomot építenek. 2. Az első templom minden bizonnyal valamilyen könnyűszerkezetes építmény lehetett.

Next

/
Thumbnails
Contents