Népek és nemzetek közös építészeti öröksége (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1988 Eger, 1988)

Román András: Ember – nemzet - emberiség. Az identitás kérdései az építészeti örökségben

van az ún. kisarchitektura elemeinek is. A fogadalmi keresztek, káh áriák Szentendrén éppúgy mint pl. Sopronban a németajkú polgárok állította „kőlámpások". Különösen fontosak e tiren pl. a sírkövek (feliratok), amelyek konzerválása, megóvása a szerb templomok helyreállításánál mindig felmei ülő és felvállalt feladat. Az előadás vége felé közeledve, de a záró következtetések összefoglalása előtt szeretnék még néhány konkrét példa kapcsán a védelem munkája lehetséges eszköztárának kibővítési lehetőségeiről, illetve a védelem alá vont emlékek körének esetleges kibővítéséről szólni. Ami az egyes nemzetiségek kultúrájának védelmét illeti, komoly lehetőséget látunk az „anyaországokkal" való együttműködés megvalósításában. A délszláv emlékek körét illetően évek óta államközi együttműködési szerződés van érvényben Jugoszlávia és Magyarország között. Nem mondom, hogy a kölcsönösségi alapon felvállalt munkák megvalósítása nem hagy kívánnivalót maga után, mégis, számos esetben kitágítja az értékeket feltáró kutatás lehetőségét -— mélységét, s a helyreállítás terheit is megoszthatóvá teheti. A városlődi német tájház létrehozásában komoly szerepet játszott egy NSZK-ban élő lelkes „lokálpatriális" közreműködése. Még a török emlékekre is igaz — bizonyos esetekben — az együttműködés lehetősége: elsősorban berendezési tárgyakat adományozott eddig a török állam (pl. a pécsi Jakováli Haszán dzsámihoz). Másik, országunkon belüli összefogás lehetőségét példázza a székesfehérvári rác-templom körüli népi építészeti együttes megmentése. A területet érintő, „nagyszabású" városépítészeti koncepció többszöri módosítás után ugyan részben megtartotta a védett templom földszintes népi házacskákból álló környezetének egy részét, de nem tudott igazán mit kezdeni az egyre inkább roskadozó épületekkel. A helyi IKARUS üzem ennek láttán hirdette meg az (egyébként lassan-lassan országossá terebélyesedő) „Egy üzem — egy műemlék" mozgalmat, amelynek során helyi üzemek, vállalatok felvállalták egy-egy épület átvételét s hasznosítását. Az együttes újjáélesztése befejezéshez közeledik, s az új kezdeményezéseket törvényszerűen követő kisebb hibáktól eltekintve az akció eredményessége vitathatatlan. A védendő értékek körének kibőví the tőségéről komoly meggyőződéssel szólok. Például a ma Fejér megyéhez tartozó Etyek község határában (de máshol is) sajátos kialakítású, földbe vájt „pince-bokrok" az odatelepült német nemzetiség magával hozott kultúrájának színteréül szolgáltak. Mezey Alice, az OMF művészettörténész kutatója meggyőzően mutatta be, hogy az egy-egy nagyobb, köralakú központi térből indított pinceegyütteseknél e központi terek közösségi ünnepek saját körben, zártan való megünneplését tették lehetővé. Ma ezek a pincék tudomásom szerint még nem védettek. Más: Sokhelyütt a temetők rejtenek még olyan kulturális — s ezen belül részben építészeti értékkel is bíró értékeket, amelyek feltárása és megóvása feltétlenül feladatot jelent. Mint ahogyan az — remélem — az elmondottakból kiderült, a hazai építészeti örökségnek szerves és értékelt részét jelentik a nemzetiségek kulturális örökségének emlékei/alkotásai. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy milyen lélekszámú közösségről van szó — s hogy a védett alkotások napjaink szemében milyen használati értéket képviselnek. Fenntartásuk/fennmaradásuk hazánk történelmének dokumentumaként és az egyetemes kultúra részeként egyaránt indokolt és parancsolóan szükséges. A feladat tudatos felvállalása nem újkeletű, napjainkra azonban minden eddiginél nagyobb aktualitást ad ehhez egyrészt a hagyományos életformát mindenben és mindenhol egyre inkább felváltó, jó és rossz értelemben egyaránt uniformizáltabb életforma, másrészt a témakör iránti érzékenység/fogékonyság társadalmi kiteljesedése. Az, hogy Magyarország soknemzetiségű ország volt, s a mai határain belül is élnek nemzetiségek, történelmi adottság. Olyan adottság, amelyet nemcsak Szent István királyunk — halálának idén ünnepeljük 950 éves évfordulóját — tudatos megf ontolású intelmeinek követése, de sokkal inkább a történelem viharai alakítottak olyanra, amilyen. Mégis, az államalapító királyunk intelmeit szeretném befejezésül idézni, mert ezekkel már évszázadokkal a nemzetiség fogalmának kialakulása előtt azok értékeinek megbecsülésére, megóvására buzdított: „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti... „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő, ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakarúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod." Azt hiszem, ez a megközelítés az, amellyel a korhoz méltón becsülnünk kell valamennyi nemzetiség/nemzet kultúráját, annak emlékeit. Román András: Ember-nemzet-emberiség. Az identitás kérdései az építészeti örökségben Ismeretes, hogy az UNESCO 1987 végén a magyar kormány javaslatára — más külföldi műemlékek között — a budai várnegyedet, a Duna-partok látképével együtt s a hollókői népi építészeti együttest a vüág kulturális örökségének részévé nyilvánította. Jól ismert — sajnos — az is, hogy Romániában döntést hoztak a 3000 főnél alacsonyabb létszámú települések felszámolásáról, lakosainak a városokba és agráripari centrumokba való telepítéséről s a megszüntetésre ítélt falvak teljes lerombolásáról, helyüknek szántóterületté nyilvánításáról. Tudott az is, hogy ha az elhatározást végrehajtják, az nem csak a falvakban jelenti az építészeti örökség felszámolását, de jórészt a városokban is, mert az oda koncentrált lakosságszám befogadása céljából a történeti negyedek jórészét le akarják bontani s helyüket intenzív módon, magas épületekkel akarják beépíteni.