Népek és nemzetek közös építészeti öröksége (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1988 Eger, 1988)

Fejérdy Tamás: A nemzetiségi kultúrák építészetének védelme Magyarországon

országi. Mint építesz, mégis többek között éppen ebben látom azt az említésre — és feltétlen védelemre — méltó sajátosságot, amelytől nemzetiségi és adott példánkban nem egyszerűen „német" építészeti en lékről van szó. A konkrét példát kissé továbbelemezve: a németországi építőhagyományra olyannyin jellemző fachwerk-es szerkezet használata, vagy éppen a "bauernhof ' típusú épületek megjelenése helyett más a Y azai németség alkotásainak sajátossága. De van sajátossága, mégpedig hazai tájegységenként más és más is lehet — ugyanakkor számos közös vonással rendelkezik. A Fertő-vidéki, Veszprém megyei, vagy éppen a baranyai németek portáinak jellegzetes kialakítása, amelynél az utcai homlokzat a hazai hagyományainknak megfelelően "fésűs" elrendezésű, beépítésénél a rövid, oromfalas oldala építészeti eszközökkel kap valamiféle külön hangsúlyt. Például: a tornác folytatásában elhelyezett, harmadik ablakkal. .. zártsorú jellegre való törekvés, stb. Továbblépve a vizsgált témakörben, természetesen szólni kell a nem népi építészeti alkotásokról is, jóllehet ezek esetében — mint már említettem — legtöbbször már nem olyan kizárólagos a valamely nemzetiségi kultúrához való sorolhatóság. A már szintén említett orthodox egyházi emlékek képviselik az ilyen körbe tartozó védett épületek zömét. Védelmük és helyreállításuk az egyik fontos, folyamatosan felvállalt és végzett feladata a magyar műemlékvédelemnek. A nemzetiségi kultúrák építészeti alkotásainak hazai védelmével kapcsolatosan egy meglehetősen jellegzetes sajátos^grp

1 is említést kell tennem. Nevezetesen: az építészetében is kifejezetten sajátos nemzetiségi kultúrát hordozó közösségek rendre elnéptelenednek, elnéptelenedtek, illetve ahogyan azt a magyar népi kultúra emlékeinél is láthatjuk, egyfajta uniformizált általános „divat" váltja fel az egykor tájegységenként, nemzetiségenként olyannyira jellegzetes adottságokat felmutató alkotások sokféleségét. E tekintetben — mármint a hordozó közeg megszűnése/megváltozása tekintetében az egész alaptéma szempontjából szélsőséges helyet foglal el a majd egy későbbi előadásban tárgyalandó török (törökkori) emlékek csoportja, mint amelyek esetében ma már egyáltalán nincs háttérközösség. Egészen hasonlóan alakult a helyzet sok görögkeleti szerb emlék (főleg templom) esetében is. Annak illusztrálására, hogy a délszláv — s így a szerb — kultúrához kötődő emlékek sorsával hogyan, s miként törődik a magyar műemlékvédelem, feltétlenül szükségesnek tartom néhány alapvonásnak a bemutatását, anélkül, hogy a részletek boncolgatásával elvenném a holnap e témakörben előadó Kerner Gábor kollégám kenyerét. A kiemelkedő értékű, nagyrészt teljes berendezéssel fennmaradt, ma már azonban csak ritka alkalmakkor liturgikus funkciót betöltő templomok közül az OMF folyamatosan foglalkozik egy-két emlékkel egyszerre. A teljesség igénye nélkül: így készült el a szentendrei templomok többsége, a székesfehérvári, a bajai, az egri szerb templomnak a helyreállítása. A grábóci görögkeleti kolostortemplom helyreállítása a maga nemében egyedülálló feladat volt, külön állami költségvetési céltámogatást szerzett erre az OMF. Jelenleg folyik a legrégebbi (XV.sz.) szerb templomnak, a ráckeveinek a helyreállítása. Állagvédelmi munkákkal számos esetben siettünk a használaton kívül álló emlékek megóvására, így pl. Siklóson, Dunaföldváron az OMF támogatásával készültek el a legsürgősebb munkák (amivel persze korántsincs véglegesen megoldva ezen épületek sorsa). f Felmerül ezen, nagyrészt funkciójukat vesztett épületek „életbentartásának" kérdése, nem utolsósorban a kezelés/hasznosítás oldaláról. Hiszen funkció nélkül, éltető közösség nélkül nem lehetséges hosszabb távon fenntartani a műemlékeket sem. Véleményünk — és törekvéseink szerint — azok a jó megoldások, amelyek esetében az eredeti funkciót szolgáló berendezés is fennmarad, s az időszakos szakrális hasznosítás lehetősége is megmarad. Nem kell bizonygatni, hogy éppen ezen emlékeknél mennyire fontos a társművészeti alkotások építészeti egységben való megtartása. A váci görögkeleti templom pl. mint kiállítótér funkcionál: az épület fennmaradt tehát, a funkció nem is túl méltatlan az eredetihez — csak éppen hiányzik az épület eredeti lényegéhez szervesen hozzátartozó berendezés. Csupán említeni szándékozom, hogy az ország keleti részén a kisebb számban meglévő orosz ortodox, illetve román ortodox templomok között is vannak értékes, védett — s az OMF útján fennmaradásukban támogatott templomok. S vajon mennyiben tartoznak a nemzetiségi kultúra körébe egyes szlovák vagy németajkú lakosok lakta települések „hagyományos" barokk vagy klasszicista templomai? Hazai gyakorlatunkban ezek az épületek alapjában védettek, ha védettek, s mint ilyenek képezik a védett építészeti örökség részét. Az egyes nemzetiségek kultúráját szolgáló intézmények épületeivel (pl. Gyula román iskola) ugyanez a helyzet, hiszen ezek általában nem felelnek meg valamiféle sajátos „nemzetiségi építészeti alkotás" kritériumainak. Visszatérve mondanivalóm fő témájához, mindenképpen említést kell tennem az egyes nemzetiségek kultúráját bemutató tájházakról. Persze, egy-egy tájház amennyire szűkítve mutatja egy-egy nemzetiség kultúráját, hagyományait, annyira múzeumszerű is. Jelentőségüket a nemzetiségi kultúra megbecsülésében s felmutatásában mégsem lehet túlbecsülni. Flogy csak néhány példát említsek: Békéscsabán szlovák tájház, Mecseknádasdon, Ófaluban baranyai német tájház, Tatán, Városlődön a nemrég megnyitott, szintén német tájház mutatja be a felsorolt nemzetiségek hagyományos kultúráját. A nemzetiségi kultúrák építészetének védelméről szólva éppoly korszerű műemlékvédelmi szemlélettel kell a kérdést megközelítenünk, mint a műemlékvédelem más területein általában. Természetes tehát, hogy véleményünk — s a hazai gyakorlat szerint — nem tekintjük a védelem valódi eszközének pl. a szabadiéri múzeumba való elhelyezést. Ez persze nem jelenti azt, hogy ilyenre nem kerül sor — múzeumi megfontolásból, vagy éppen mert az adott érték megóvásának másféle módja már nem volna lehetséges. Igazi megoldásnak azonban az együttesben, környezettel együtt való védelem megvalósítását tekintjük. A már említett eset, Szentendre védett városmagja — amelynek megtekintése a nyári egyetem programjában is szerepel — éppen erre is példa lehet. A városszerkezet, az egyes betelepülő szerb közösségek saját templomai körül kialakuló szövet, a kereskedőcsaládok házai együttesükben hatnak igazán. A város mai arculata úgy tud sokat megőrizni és megéreztetni az őt létrehozó kultúra sajátosságaiból. Természetes, hogy bár eddig nem szóltam róla, fontos szerepe