Műemlékállományunk bővülése, új műemlékfajták (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1987 Eger, 1987)

Kiszely Gyula: Ipari műemlékek és védelmük

Nagybörzsönyben látható az 1417-ben épült torony nélküli gótikus bányásztemplom, oromzatos homlokzattal, körtetagozatos ajtaja felett bányászjelvénnyel. Legrégibb vaskohászati emlékünk a Garadna-patak völgyében 1770-ben alapított Diósgyőri Hámori Vasmű amassai (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) nagyolvasztójának támfala. A vasművet Fazola Henrik egri lakatos és nagyóra készítő mester alapította. A nagyolvasztó 1772-től 1814-ig, az újmassai nagyolvasztó felépítéséig dolgozott. Az olvasztót akkor lebontották, köveiből az olvasztó mellett iskolát építettek, a támfalat érintetlenül meghagyták. A támfal a Központi Kohászati Múzeum egyik szabadtéri egysége. A gyáralapító Fazola Henrik munkája az egri városháza barokk kovácsoltvas kapuja, mely hazai vasművességünk egyik remeke. Ómassától néhány kilométerre a Garadna-patak völgyében Újmassán Fazola Henrik fia Fazola Frigyes kohómérnök 1804-től 1814-ig építette a völgy második nagyolvasztóját, melynek hasznos űrtartalma 22 m

3

, több mint háromszorosa az ómassainak. A nagyolvasztó többszöri átépítés után 1871-ig, az új-diósgyőri vasgyár indulásáig működött, ekkor állították le. Néhány év után az olvasztót részben lebontották, köveit építési célra használták fel. 1910-ben a kohórom még jól látható volt, majd az erdő növényzete elfedte. 1937-ben — mint már a bevezetőben is említettem — a műemléki állagmegóvásra tervet dolgoztak ki, a megvalósítás csak 1951—52-ben történt meg. A helyreállított nagyolvasztó és a mellette felépített Massa Múzeum és egy vízihámor a Központi Kohászati Múzeum egyik egysége. Fazola Henrik az ómassai nagyolvasztóban termelt nyersvas feldolgozására a Garadna és a Szinva patak összefolyásánál Alsóhámorban Építette fel hámorait 1770—1772-ben. A hámorokból emlék nem maradt meg, csupán a vasmű 1779-ben épített „Kancellária" épülete, melyben az igazgató lakását, hivatalát, a gyár készáruraktárát és élelmiszerraktárát helyezték el. Az épület földszinti helyiségeinek mennyezete keresztboltozatos téglafödém, a felsőbb szinteknél fagerendafödém volt, melyet 1968-ban biztonsági okokból vasbetonfödémre cseréltek ki. Az épületben a Központi Kohászati Múzeumot helyezték el. Itt a magyarországi vaskohászat ezer éves történetét mutatják be. Az 1770-ben alapított Diósgyőri Hámori Vasműnél Alsóhámorban az indulástól kezdve állandó probléma volt a hámorok vízikerekeinek meghajtásához szükséges víz előteremtése. Az aszályos időkben, de főleg a nyári hónapokban nem állott rendelkezésre elegendő víz, így a hámorokat le kellett állítani. Évről évre nyilvánvalóbbá vált, hogy a folyamatos üzem biztosításához egy vízgyűjtőt kell építeni. A mesterséges tó építésére a Garadna és a Szinva patak összefolyásánál, a mai Lillafürednél volt a legalkalmasabb hely. A gát építését 1810-ben kezdték meg és 1812-ben fejezték be. A tó eredeti tárolóképessége 1 034 341 m

3 víz. A tó 1871-ig az alsóhámori hámorokat, utána az 1868-ban épített új-diósgyőri vasgyárat látta el ipari vízzel. A tó közel 150 évig a diósgyőri vaskohászat fontos víztárolója volt. Ma már csak idegenforgalmi érdekesség. A gát tövében, a leeresztő zsilip zárókövén ma is látható bevésve az 1812-es évszám. Az 1920-ban a Tohonya patak mellett Jósvafőn (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) épített vashámorból csak egy épület maradt meg, a szívógázmotor- és raktárház. A hámorban — melyet mecenzéfi hámorosok építettek — kapát, ásót, lapátot, csákányt, ekevasat gyártottak. A hámort 1938-ban szüntették meg. A víztároló kőfala részben még ma is látható. A vasfeldolgozás egyik legősibb ága a kovácsolás. Ennek az ősi, s hazánkban 800 éves múltra visszatekintő iparágnak egyik változatát mutatja be a verpeléti (Heves megye) műemléki falusi kovácsműhely. A műhely a XVIII. század végén vagy a XIX. század elején épülhetett, mely eredeti tárgyaival mutat be egy falusi kovácsműhelyt. A bejárattal szemben van a kovácstűz. Ehhez csatlakozik a lábbal működtetett fújtató, előtte a lécből készült szerszámráma a szerszámokkal. A kovácsműhely ma múzeum. A kovácsolás egy fejlettebb formáját, a hámorkalapáccsal működő hámort őrzi a Szentgotthárdi Kaszagyár (Vas megye) kaszagyártó üzeme. Az üzemet 1900-ban alapították, berendezési tárgyait Mondseeből telepítették át Szentgotthárdra. A farkkalapácsokat kezdetben felülcsapós vízikerekekkel mozgatták. Később villanymotorral, legújabban dízelnyersolaj motorral működtetik a transzmisszió meghajtású kalapácsokat. Az üzem még ma is működik. Az újmassai nagyolvasztó mellett legjelentősebb kohászati ipari műemlékünk Budapesten Ganz Ábrahám kéreg keréköntödéje. Ganz Ábrahám svájci születésű öntőmester 1845 januárjában Budán, a Vízivárosban egy kis öntödét rendezett be. Itt kezdte meg 1847-ben a kéregöntésű vasúti kerekek gyártását a kontinensen elsőként. 1858-ban építette fel nagy öntödéjét. Ez a mai műemléki öntöde. Az új épület nyolc „Hove" rendszerű sédtetővel, kereszt irányú rácsos tartókkal, belső faoszlopokkal épült. Ebben az épületben 106 éven át gyártották a kéregöntésű vasúti kerekeket, melyekkel Közép-Európa vasutait látták el évtizedeken át. Az öntödét 1964-ben állították le, és ipari műemlékké nyilvánították. Az évek során hozzáépített toldalékrészeket lebontották, és a műemléki helyreállítási terv alapján helyreállították. Az épületet múzeumi célra adták át. Itt nyűt meg 1969-ben az Öntödei Múzeum. Az épület északi felében a gyár eredeti berendezései változatlan formában megmaradtak, a déli felében két darucsoport alatt a magyarországi fémöntészet ezeréves, a vasöntészet négyszáz éves és az acélöntészet százéves történetét mutatják be. Öntöttvas épületeink közül a legjelentősebb a Székesfehérváron 1879-ben felépített és az Oetl Antal budapesti vasöntödéjében gyártott öntöttvas pavüon, mely eredetileg kiállítási csarnok, később zenepavilon céljait szolgálta.