A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)
Kecskés Péter: A kutatás és a dokumentálás a népi műemlékek védelmének alapja
Tisztelt Hallgatóság! Hat évvel (1979) ezelőtt e helyen volt módom szólni a népi építészeti-műemléki felmérések jelentőségéről, a kialakult gyakorlatról, annak hiányosságairól és a továbblépés sürgető lehetőségeiről. Most a gyarapodó tapasztalatok birtokában is, azt a szükségszerűséget szeretném érzékeltetni, hogy az interdiszciplináris kutatások nyomán, a Kárpát-medencei feudalizmus és kapitalizmus kultúrtörténetének együttlátása érdekében — az eredeti helyén megőrzött népi műemlékeket, — a szabadtéri néprajzi gyűjteményekbe áttelepített falusi és mezővárosi építményeket, — történeti kutatásokkal hitelesített — társadalomtörténeti emlékeinkből hiányzó — objektumok másolatait és rekonstrukcióit közösen értékeljük, egységes fogalmi rendszerbe építsük, és a megfelelő technikatörténeti ismereteket hitelesen hasznosítva valósítsuk meg. Annak szükségszerűségét hangsúlyoztam, hogy az eredeti, az áttelepített és a másolat vagy rekonstrukció egységes elméleti-fogalmi körbe kerüljön, hasonló kutatási eljárásokkal vizsgáljuk őket, anyag és technika azonosan építsük meg (vissza) újra. Tudom, hogy e gondolat a tudományhatárokat hagyományosan értelmezőkben visszatetszést kelt. Hiszen a műemlékvédelmi szakembernek, építésztörténésznek, néprajzkutatónak, régésznek, technikatörténésznek és szociológusnak meg van a saját tudománytörténetileg meghatározott metodikai és intézményrendszeri „beágyazottsága". Azonban voltak célfeladatok (műemlékvédelmi és néprajzi muzeuológiai tervmunkák), amelyek az építmények és berendezéseik védelme és megőrzése érdekében e munkatársakat kikeltették a „tudománytörténeti ágyakból", s a praktikus intézkedéseken túlmenően, az egyes feladatokban meglátták, és meg tudták láttatni azok kultúrtörténeti, többször egyedi és megismételhetetlen jelentőségét, végül ezen építmények és berendezések sikeres vagy kevésbé eredményes bemutatását is elérték. Ezekben a helyi kohókban születik vagy született meg a teljes értékű „történeti néprajz" (a település, az építményekkel felszerelt telek, az életmód és tárgyi felszereltség együttes változásvizsgálata, komplex dokumentációk sora stb.), a korszerű ,,népi műemlékvédelem" (az építmény, a volt és jövőbeli funkciók együttlátása, a megőrzés technológiai stb.) és búvópatakszerűen a „legújabb kori régészet" (XVIII-XIX. századi épületek kutatása során alapozás és falszerkezeti vizsgálatok stb.). E törekvések és eredmények ma még kevésbé ismertek. A közeljövőben várható publikálásuk több fórumon (Corvina Kiadó, 1986: Szabadtéri néprajzi gyűjtemények Magyarországon stb.) 1. A szabadtéri néprajzi múzeumok tudományos feladatairól az 1980-as években Kaposvárott 1976 júniusában megrendezett, majd 1978. szeptemberi szentendrei továbbképzésen foglalkoztunk a szabadtéri néprajzi múzeumok történeti-néprajzi és tudományos-közművelődési kérdéseivel. A témák iránti közömbösség nagy nehezen indokolható, visszhangtalanság is oka, hogy most más összefüggésben - a tudományközi kapcsolatok lehetőségei és az elkövetkező évek néprajzi muzeológiai feladataival kapcsolatban — újból sok szó esik az országos és regionális gyűjtemények elvégzendő munkáit taglaló kérdésekről. Indokolt és jogos kérdés az, hogy a XX. század vége felé a néprajzi muzeológia — a népi építészettel és műemlékvédelemmel együtt - hogyan tudja eredményeit általános történeti összefüggésekbe illeszteni, illetve a társadalomtörténeti tények XVIII-XX. századi magyarázatában hol tud helyet foglalni. Először is arról, hogy a kutatás érvényességi köre meddig terjed, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi időben egyes „racionális" vélemények azt a XIX. századra szűkítették, mások a honfoglalás koráig tágították. Ismert tudománytörténeti indokok és eredmények alapján a néprajz szaktudományi anyagából és ismereteiből szelektálódott a népi műemlékek fogalomköre az elmúlt 30 évben megmaradt és megőrizhető emlékek alapján. Ebbe