A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)

Dr. Román András: Népi vagy nemzeti építészet?

látott. Ennyit vett át, nem többet. Motívumokat, díszítőelemeket, miközben azonban háza alapvető beépítési alaprajzi és szerkezeti rendszerében továbbra is a maga útját járta, s alig hagyta befolyásolni magát. A parasztház, fejlődése nem stílusok fejlődése, hanem életformáé és szerkezeteké. Ezért nem tudok egyetérteni azzal, ha barokk vagy klasszicista népi műemlékről beszélnek, még akkor sem, ha meg is jelennek rajtuk ezeknek a stílusoknak a jellemző motívumai. Az építészeti elemek ilyen átvételének számtalan példája ismert. A nyugat-magyarországi városokban — főleg védelmi okból - gyakori volt a zártsoron belül a fűrészfogas beépítés. Szép példája ennek a soproni Előkapu, de Sopron külvárosában is sok a fűrészfogas ház, az ívesen hajladozó utcavonal törésekkel, alaprajzi lépcsőzéssel való kialakítása. Ez tükröződött a környező falvak uralkodó beépítési rendszerében. (Sajnos, múltidőt kell használnom, mert ebből a festői és sajátos népi építészeti tájjellegből napjainkra alig maradt valami.) Nem törődtek itt a népi építők azzal, hogy védelmi igény a falvakban nincs, ha lenne se érne semmit a fűrészfogas, szabadonálló beépítés mellett, s az sem zavarta őket, ha az utca nem íves, hanem egyenes. Átvettek egy formaelemet, s a Fertővidék zamatos, szép jellegzetességét nyerték vele. Nincs másról szó, mint formáról, hiszen maga a ház, vagy akár a porta nem más, mint a tágabb tájegység uralkodó típusa. Gyakoribb eset díszítőelemek vagy egyes architektonikus részletek átvétele. Az is nyilvánvaló, hogy ezt a kor sajátos stílusának megfelelően tették, annak az elemeit vették át, és nem a korábbiakat. Más kérdés, hogy az ízlés átvételéhez bizonyos idő szükséges, azaz egy-egy stílusjegyei néha csak 20-30 évvel később jelennek meg falun, mint városban, másrészt tovább is élnek. Barokk formaelemek még ma is szép számmal élednek újra kipusztíthatatlanul a falusi építészetben. így jelennek meg a barokk csigadíszítések, barokkos ívelésű oromkiképzések a XVIII. század vége felé a népi építészet formavilágában, majd a XIX. század húszas-harmincas éveitől kezdve a klasszicizmus oszloprendje. Van arra is példa, amikor a kettő együtt él. A romantika már alig hagy nyomot a falu képén, mintegy 20 éves városi uralma kevés ahhoz, hogy általánossá válhasson. A már többször említett állításomat, hogy az építészet nem lényegi, hanem formai elemeinek eklektikus átvételéről van szó, jól igazolja a nagyon sokak által ismert tihanyi parasztgazda-ház. Itt a bejárat formai hangsúlyozását két kis oszlopocskával oldotta meg a ház építője. Olyanokkal, amilyeneket Balaton-felvidék sok nemesi présházán láthatott. Díszítőkedvében, bizonyára jó humorában karatereset, ízeset, s ne szégyelljük: szépet alkotott. Mit érdekelte, hogy boltívet oszloppal alátámasztani fából vaskarika, az oszlopnak az égen, földön semmi statikai szerepe nincs, hacsak az nem, hogy a boltív erőjátékát bizonytalanná teszi. A ház semmit nem változna, ha nem lenne ott az a két, sután átvett kis oszlop, csak kevésbé lenne derűs, kevésbé lenne szép. Szükségtelennek tartom továbbá idézni a példákat és ellenpéldákat. Semmit nem von le a népi építészet művészi nagyságából, mesteri, architektonikus szerkesztési módszereiből, mai szemmel már-már utánozhatatlannak tűnő ízlésvilágából, bravúros szerkezeti megoldásaiból, hogy kölcsönvett, lemásolt egyet-mást a városok, az urak építészetéből. Amit átvett, jó szemmel, biztos ízléssel utánozta, a reneszánsz, a barokk, klasszicista stílusjegyek szinte kivirultak, új életre keltek a népi mesterek keze nyomán. S ami különösen említésre méltó: azt, ami a népi építészet lényegétől volt idegen, ami a funkcionális vagy szerkezeti igényeknek, anyagi helyzetüknek nem felelt meg, azt messze elkerülték. Sok barokk kastély manzárdtetős, de parasztház 1950-ig nem volt egy se. Persze, hogy nem, hiszen a manzardtető drága, munkaigényes, a terménytárolásnak és az alkalmazott fedésanyagnak nem felel meg. Épp így kerülték a tornyocskákat, s a mai falusi divat tucatnyi ízlésficamát. Népi és nemzeti építészet tehát rokon, de közel se szinonim fogalmak. Ha a ma és holnap magyar építészete ismét megkísérli, hogy a nemzeti jelleget kidomborítsa, meríthet mindkettőből. Csak tudni kell, hogy hogyan.