Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)
Dr. Balassa Iván: A keszthelyi Georgikon Majormúzeum
a restauráló műhelyt, a leltározó helyiséget, a munkaszobákat, könyvtárat és néhány vendégszobát a kutatók részére, melyek nyáron a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dolgozói számára nyaralási lehetőséget is biztosítanak. Az épület helyreállított és helyreállításra előkészített részeiben két időszaki kiállítási termet biztosítottunk. Ennek az épületcsoportnak első részében eredetileg is a XIX. század első negyedében épült cselédlakások találhatók. Ezekben a magyar nagybirtokok cselédségének életét kívánjuk bemutatni, hiszen ez az agrárproletár réteg bizonyos korszakokban az egész magyar népesség 10—15%-át tette ki, és kultúrájuknak a magyar múzeumügy még nem szentelt elég területet. Itt egy nagyobb teremben kívánjuk bemutatni az uradalmi cselédség helyzetének, rétegeinek, munkájának történeti fejlődését, elsősorban a XIX. században, majd a rétegek enteriőr-szerű lakáskörülményeinek bemutatására kerül sor, melynek tárgyi anyagát kiterjedt gyűjtőmunkával már jórészt biztosítottuk. Talán érdemes megjegyezni, hogy a gyűjtőmunkába néhány idős cselédasszonyt is bevontunk, akiknek generációs emlékezete az elbeszélések alapján még a múlt század utolsó negyedére is visszanyúlik. Ők nagyon sok hasznos tanácsot adtak mind a berendezési darabok összegyűjtésére, mind az enteriőrök elkészítésével kapcsolatban. Reméljük, hogy ezt a kiállítási részleget is rövidesen a látogatók rendelkezésére tudjuk bocsátani. Ügy érezzük azonban, hogy mindezzel olyan műemléki és múzeumi kiállítást mutatunk be, melynek megtekintése legalább is 2—3 órát vesz igénybe, részletes szemlélődés esetén ennél még többet is. Ez pedig teljesen elegendő, mert a látogatók szellemi és fizikai erejét meglehetősen igénybe veszi. Ezért már csak a kertet — mely mint említettem, közel két hektár területű — kívánjuk bemutatni, úgy, hogy az pihentetve tanítson. Hiszen itt az utak mellett padokat kívánunk elhelyezni, ahol az elfáradt szemlélődök új erőre kaphatnak. A kertet négy nagyobb kérdés bemutatásának kívánjuk szentelni, melyek a XVIII—XIX. századra vonatkoznak: 1. szőlőterület a régi fajtákkal, borházzal, 2. gyümölcsös, melynek nemcsak a kor fajtáit mutatja be, hanem a metszés, koronaalakítást is szemlélteti, esetleg egy pálinkafőző házzal, 3. a különböző, ma már kevéssé ismert gabonafajták mellett a vetésforgókat is megismerheti elsősorban a szakember, egészen a X—XI. és a múlt század elején kikísérletezett formákig, esetleg egy csélőpajtával, melynek tervrajzával rendelkezünk, 4. gyógynövények. Az anyag összegyűjtése már folyik, de rendkívül nagy feladatot jelent és ebbe különböző gazdaságokat, kutatóintézeteket, magánosokat igyekszünk bevonni. Míg a fajtákat és a művelési mód egy részét tudjuk biztosítani, van, ahol bizonyos engedményeket kell tennünk. így — többek között — a szőlő és a gyümölcs esetében a kártevők elleni védekezést a mai módszerekkel kell végezni, mert a régi módszerek alkalmazása esetén azok épségét nem lehetne biztosítani. Anélkül, hogy a kérdést részletezném, általánosságban meg kell állapítanom, hogy egy ilyen kert előkészítése rendkívül széles körű és hosszú ideig tartó kutatómunkát igényel és a gyakorlati megvalósításban is sok nehézséggel kell megbirkózni. A további épületeket, így a nagyméretű birkaszínt raktározás céljaira kívánjuk helyreállítani, elsősorban a NyugatDunántúl összegyűjtött tárgyai számára és ezzel kívánjuk nagyarányú raktárgondjainkat enyhíteni. Néhány újabb gépszínt is el kívánunk itt helyezni a fennmaradó területeinken, hogy műemlékként reprezentálják a legújabb kor építészetét és egyben olyan nagyméretű gépeket is tudjunk bennük raktározni, ami a régi épületekben nem lehetséges. Mivel a Keszthelyi Georgikon Majormúzeum a Balaton egyik exponált nyaralóhelyén található, ezért tavasztól őszig van nyitva (április 1-től október 31-ig); ez idő alatt több mint negyvenezren látogatják meg. Mivel a terület rendkívül nagy, ezért a megtekintés csoportos vezetési rendszerrel történik. Az érdeklődők felkérhetik a kiállítások vezetőjét, hogy a látnivaló lényegét foglalja össze; ehhez orosz, angol, német összefoglalás is csatlakozik. Keszthely város különböző pontjain nagyméretű táblákkal, a balatoni üdülőkben plakátokkal hívjuk fel a figyelmet a Georgikon Majormúzeumra és kiállításaira. A Keszthelyi Georgikon Majormúzeum Magyarországon az első olyan mezőgazdasági műemlék-együttes, melyben egy korszak nagybirtokának szervezetére, munkájára igyekszünk felhívni a figyelmet. A súlyát az is növeli, hogy ez egy nagymúltú mezőgazdasági felsőoktatási intézmény tangazdasága volt a múlt század első felében. Egy-két major bemutatására már azóta történt ugyan kísérlet, de nem elsősorban tudományos alapon, muzeológiai igények érvényesítésével. Úgy gondolom, hogy ilyen tekintetben vállalkozásunkat Magyarországon úttörőnek lehet tekinteni. Ez pedig azt jelenti, hogy az eredmények mellett minden bizonnyal számos hibát is elkövethettünk. Éppen ezért nagyon hálás lennék, ha az itt megjelent szakemberek a vitában elmondanák véleményüket, hogy a megfelelő eljárásokat esetleg máshol is lehessen alkalmazni, míg a hiányosságokat megpróbáljuk kiküszöbölni.