Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)

Bela Duranci: Agrártörténeti emlékek a jugoszláviai Vajdaságban

szállások tulajdonosainak már nincs városi háza, mint ahogy kiveszett az a szokás is, hogy vasárnap és ünnepnap a szállási ember kötelezően bemegy a városba. Ma már csak rokoni látogatóba térnek be a tanyasiak a városba. Mondtuk, hogy régebben nem igen haltak meg az emberek a szálláson. Ma már még a szállás is elhal. Szállásainkat tehát csak etno-párkokban őrizhetjük meg. A változások előbb a patriarchális nagycsalád-szervezetet bomlasztották fel, ma pedig már annak vagyunk tanúi, hogy a szállási világgal eltűnőben van e népi építkezés is. Pedig — mint láthattuk — mennyire a dolgok logikus menete és a szükséglet alakította ezeket a formákat. Erre az előadásra készülve, csupán a legjellegzetesebb típusokat vettem elő, s a Vajdaságra jellemzőket. Bemutattam az egyes házat és a nálunk sor néven ismert csoportokat, mint a vajdasági síkság egyik legfőbb jellemzőjét. A háromosztatú ház másfelé is ismert, de tudjuk, hogy mindenütt a helyi körülményekhez idomult. Függött az anyagi körülményektől is, de a klímától, tájtól egyaránt. És sehol sem tükrözött valami beteges versengést, olyat, amilyent ma lépten-nyomon láthatunk. Megmutattam több hambárt, a mezőgazdaságból élő ember legjelentősebb gazdasági épületét. Mennyi leleménnyel tervezték ezek a névtelen tervezők. Sokszor még esztétikai értéket is képviselnek épületeik, holott mindez csak a tapasztalat, a tudás és a lelemény szülötte. Nem kellett nekik sem egyetem, sem főiskolai oklevél! A szállással azért foglalkoztam oly részletesen, mert felénk a szállás valóban sokáig, sőt legtovább állt ellen a városi csábításnak. Még egyszer összegezném : A modern architektúra berzenkedik az ornamentikától, a „feleslegestől", a stílusváltozatoktól. Ugyanakkor a népi, paraszti építészet sohasem adta fel a legcélszerűbb (akár kompozícióról, akár a funkcionalitásról van szó) megoldások keresésének elvét. Eredetiségét és önállóságát is akkor veszítette el, amikor lakosai a várost választották. Tudatában vagyunk a tanyák végnapjainak, s hogy ezek a szállások ma már csupán agrártörténeti emlékek. De ne feledjük, van ezeknek az emlékeknek a modern architektúra számára egy üzenetük: a funkcionalitás, mint legfőbb tényező mellett nem vetette meg a forma szabadságát, szabadjára engedte a képzelőerőt. Kedvelte a díszítő elemeket (szimbolikus jelentése vagy az esztétika miatt?), s emberhez illő, a tájba viszont beülő méreteket alakított ki. Az ember természetes lakhelye volt. A modern architektúra, mintha nem lett volna azon az órán, amikor ezekről a dolgokról tanultak.