Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)

Orosz István: A majorsági rendszerek kialakulása Magyarországon

Ezt Magyarország esetében azért kell külön hangsúlyozni, mert a nagyon hasonló helyzetben levő Lengyelország folyami szállítással, majd tengeri hajózással a gabonáját nyugodtan elszállíthatta Hollandiába, Angliába. Akik ismerősek Lengyelországban, tudják, hogy a Visztula mellett máig is láthatók azok a nagy gabonaraktárak, amelyekben összegyűjtötték az ország terményeit, ezeket hajóra rakták, a hajók eljutottak a Visztulán Danc-ig, ott tengeri hajókra rakták és a Balti tengeren eljutottak a hajók Hollandiába, illetve Angliába. Magyarországnak az a hátránya, hogy folyói rossz irányba folynak. Hiszen a Duna torkolat-vidékét akkor már a török uralta, s nyilvánvalóan óriási kerülővel lehetett volna a Dunán lefelé hajózva a magyarországi gabonát Angliába vagy Hollandiába eljuttatni. Éppen ezért a Nyugat-Európái ipari országokat a magyarországi termékek felvevő-piacaként nem vehetjük számításba. Mégis volt a magyar mezőgazdasági termékeknek is országhatáron kívüli felvevőpiaca. Két körzetet kell elsősorban megemlíteni: Észak Itália és Dél-Németország. Mindkét terület a magyar marhakivitel fő központja volt és a gabonával szemben a marhának megvan az a nagy előnye, hogy lábon is elhajtható a piacra. Ez történt a magyarországi szarvasmarhával is, amelyet a magyarországi földesúri majorságokban neveltek fel és marhahajcsárok, akiket magyarul hajtóknak neveztek, segítségével juttatták el velence piacaira vagy a dél-német városokba. Ennek megfelelően a magyarországi mezőgazdaság XVI. századi fejlődésében a marha-tartás sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a gabonatermelés. A másik termék, amit jól lehetett külföldi piacon is értékesíteni, az a bor volt. A török pusztítás tönkretette ugyan Magyarország legjobb bortermő középkori szőlővidékét, a Szerémséget, helyette azonban újak születtek a XV-XVI. században, a Sopron, Ruszt környéki borvidék, a budai borvidék, a mátra-alji, Gyöngyös környéki és a XVI. században európai rangra emelkedő Tokaj hegyaljai borvidék. A szállításnak három fő iránya volt, a borexport három területre irányult Magyarországról: részben az osztrák örökös tartományok felé, részben Sziléziába, a Tokaj-hegyalj ai bor nagy része pedig Lengyelországba. A bor értékesebb lévén a gabonánál, tengelyen, szekéren is szállítható volt és a szarvasmarha mellett a magyarországi export másik legfőbb terméke, egészen a XIX. századig. Mindebből, amit eddig elmondottam, az következne, hogy a XVI. századi nagy gabona-konjunktúra Magyarországot nem érintette. Ez az állítás azonban nem igaz. A XVI. századi Magyarországon is rendkívül kiszélesedett a gabonatermelés, éppen a földesúri majorságok révén, de természetesen a parasztgazdaságok révén is, ennek a gabonának a fogyasztója azonban nem külföldön volt, hanem az országhatáron belül. Ez a fogyasztóréteg a hadsereg volt. Magyarország 1526 után területének csaknem felében török uralom alá került és 150 éven keresztül állandó csatározások folytak az ország területén. Ez az állandóan fegyverben levő hadsereg óriási gabona-fogyasztó volt, mind a kenyérgabonát, mind a takarmány-gabonát tekintve és ez lényegében kiváltotta a XVI. században a gabonatermelés nagyarányú kiszélesedését az országban. Az árforradalom érvényesült Magyarországon is és a gabonaféléket igen jó áron lehetett az országhatáron belül értékesíteni. Mindez közrejátszott abban, hogy a földesurak maguk is igyekeztek saját majorságokat kialakítani, ezekben a majorságokban gabonát, bort termelni, vagy állatokat nevelni és ezeket a hazai, illetve külföldi piacon értékesíteni. Kérdés az, miből alakították ki ezeket a majorságokat? Hosszú éveken keresztül a magyarországi történettudományban az a felfogás érvényesült, hogy elűzték jobbágyaikat földjeikről és az elűzött jobbágyok telkeit alakították át földesúri majorokká. Ez a lépés azonban teljesen illogikus lépés lett volna a földesurak részéről, hiszen a majorságokat a jobbágy röbotmunkájával művelték meg, a piacon olykor a jobbágy a termeivényeit megvásárolt vagy járadékban kapott termeivényeit is értékesítették, teljesen értelmetlen lett volna a jobbágyot elűzni a földjéről, hiszen az elűzött jobbágy nyilván nem robotol. Illogikus lett volna a lépés azért is, mert a földesúrnak számtalan lehetősége lett volna arra, hogy a jobbágyok megtartása mellett is kialakítsa a maga majorságát. Elsősorban az elpusztult jobbágytelkeket lehetett majorsággá alakítani, sőt olykor az elpusztult falvak határát is, hiszen a török uralom falvak egész sorát pusztította el az országban. A kialakuló majorságok virágzása nagyjából a XVII. század derekáig tartott. A XVII. század 40-50-es éveiben az európai gazdaságnál egy olyan változás kezdődött, amely nem maradt hatás nélkül Magyarországon sem. Egy nagy dekonjunkturális szakasz kezdődik a XVII. század közepén, a mezőgazdasági termékek árai zuhanni kezdenek és ez-a dekonjunktúra egészen a XVIII. század 40—50-es éveiig tart. Milyen hatást gyakorolt a dekonjunktúra? A logikus lépésnek az tűnne az elmondottak alapján, hogy ha nincs értelme mezőgazdasági termékeket előállítani, mert hiszen nagyon olcsó vagy egyáltalán nem lehet azokat értékesíteni, akkor a földesurak megszüntetik a saját kezelésű majorságokat, hiszen azért hozták létre annak idején a XVI. században, mert a mezőgazdasági termékek értékesítése előnyös volt számukra. Most az értékesítés nehézségeire lehetett volna úgy reagálni, hogy megszüntetjük a földesúri majorságokat. Nem ez a reagálás következett be. A földesúri majorságok megmaradtak, de bizonyos értelemben átalakultak. Átalakultak olyan formán, hogy a földesúr igyekezett a saját termeivényei számára kényszerpiacot teremteni. Hiszen