Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)

Dr. Szabó Loránd: Agrártörténeti emlékeink védelme Magyarországon

agrártörténeti emlékek,'; kategóriájába, illetve a megmentésükre fordítandó költség nem állna arányban történeti értékükkel, ezért közel 250 épületet az ideiglenes védelem alól feloldottunk. A számok azt is mutatják, hogy nagy feladat hámi a Magyar Mezőgazdasági Múzeumra és az Országos Műemléki Felügyelőségre. A két intézmény között kialakult igen szoros és jó munkakapcsolat teszi lehetővé a bejelentések folyamatos felülvizsgálatát. Az agrár-műemlékvédelem hatékonyságának egyik biztosítéka ez. Hasonlóan jó együttműködés alakult ki az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatallal és néhány megyei múzeummal is. Annál nagyobb gondot okoz viszont az állagmegóvással kapcsolatos anyagi eszközök előteremtése, biztosítása. Az agrártörténeti emlékekkel rendelkező gazdaságok ugyanis nincsenek eléggé érdekelve a védetté nyilvánításban, az építmények rendbehozatalában és a további célnak megfelelő üzemeltetésben. Az anyagi érdekeltség megfelelő mértékű biztosítása pedig éppen a jelenlegi gazdasági-pénzügyi helyzetben lenne nagyon is időszerű. Az e téren kétségkívül meglevő nehézségek ellenére azonban egyes gazdaságoknak és intézményeknek sikerült olyan megoldást találniuk, miszerint a helyrehozott építmények emlékőrző jellegüket megtartva, ennek megfelelő funkciókat tölthetnek be ma is. Elsősorban az erdő- és fafeldolgozó gazdaságokat, a gabonatröszt vállalatait, másfelől néhány mezőgazdasági üzemet lehet e tekintetben kiemelnünk. így a Boglárlellei és Badacsonyi Állami Gazdaság és a Lébénymiklósi Termelőszövetkezet például a saját költségükön helyrehozott építményekben a Mezőgazdasági Múzeum közreműködésével üzemi múzeumot hozott létre. Ez azt jelenti, hogy a kiállítás megtervezését és kivitelezését a Magyar Mezőgazdasági Múzeum végezte el, de további üzemeltetéséről, fenntartásáról az illetékes üzemek saját maguk gondoskodnak. Elismerésre méltó a Pécsi Állami Gazdaság azon tevékenysége, hogy az üszögpusztai, építészetileg és stílustörténetileg egyaránt jelentős Batthyány kastélyt saját erőforrásból rendbehozva, abból irodaházat és vendégházat alakított ki, a Füzéri Községi Tanács pedig a restaurált épületben tájházat rendezett be. Mindenképpen ki kell emelnem a nemzeti parkok szerepét agráremlékeink védelmében, közülük is a védelemben és hasznosításban egyaránt élenjáró Kiskunsági Nemzeti Parkot. Annak ellenére, hogy számszerűen és minőségileg egyaránt mérhető jelentős eredményeket sikerült elérnünk, mégsem állíthatjuk, hogy az agráremlékek védelme terén minden rendben lenne, hogy nincsenek olyan építmények, amelyeknek védelméről ma vagy a jövőben gondoskodnunk kellene. A legsúlyosabb gond — mint említettem már —, hogy nem könnyű megtalálni a restaurált épület megfelelő hasznosítását. így is mondhatnám, hogy ahol és amennyiben a hasznosítás megoldott, akkor ez önmagában már a védelmét is jelenti az épületnek. összegezve azonban megállapítható, hogy a bejelentések csökkenő tendenciája arra utal: egyre kevesebb a védhető, a védelemre érdemes épület, építmény. Az épületek mellett azonban — amint ez a rendelet betűiből és szelleméből egyaránt következik — védeni kell az agrárműszaki — ezen belül főként az ún. „gépes" — emlékeket is. A rohanó tempójú technikai fejlődés során az újabb technológiákat alkalmazók közül sajnos keveseknek terjedt ki a figyelme egy-egy üzemen kívül helyezett gép, berendezés megóvására. Erre és ezeknek technika- és termeléstörténeti értékeire való tekintettel a szóban forgó rendelet értelmében az érintett ágazatok és üzemek a termelőeszköz jellegű értékesebb tárgyakat (gép, berendezés szerkezet, eszköz, szerszám, műtárgy, oktatási-kísérleti eszköz) ugyancsak kötelesek selejtezés esetén a Múzeumnak bejelenteni. A rendelkezés időszerűségét és hatásfokát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az említett gépekből és munkaeszközökből a rendelet megjelenése óta mintegy 2800 darabot jelentettek be. Ebből közel 2500 gép és eszköz kilenc, már korábban vagy azóta elkezdett tudatos gyűjtő tevékenység nyomán összeállt gyűjteményekben - Kunszentmiklós, Gyula, Kétegyháza, Mezőkövesd, Csongrád, Hódmezővásárhely, Gödöllő, Zirc és Kiskunhalas - található. A bejelentett eszközök és gépek felülvizsgálatát, technikatörténeti értékeik meghatározását a MÉM Szakoktatási é« Kutatási Főosztálya által kijelölt szakoktatási intézmények illetékes szakemberei végezték (GATE, Mező tűr, Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola, a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek közül: Vép, Jánoshalma, Kétegyháza, Sellye). Az eddigiek során befejeződött 52 darab gép — és folyamatban van mintegy 2000 gép és gépi munkaeszköz védetté nyilvánítása. Tudnunk kell, hogy az ilyenfajta munkálatok igen sokoldalú kutatásokat, mondhatni: tudományos mérlegelést, alapos felkészültséget igényelnek. Minden egyes esetben mérlegelni kell, hogy az adott agrárműszaki emlék jól reprezentálja-e a technikai-műszaki fejlődés egész menetét, hogyan illeszkedik a termelés- és a technikatörténeti folyamatokba; jellegzetes példánya-e az adott eszköz- és gépsornak vagy eszköz- és gépcsaládnak; állapota megüti-e a megőrzéshez kívánatos mértéket stb. A körültekintő mérlegelés kétségkívül lassítja a munkálatok menetét. Jelentősebb kívánni valók azonban mégsem ezen, hanem az agrártörténeti dokumentumok feltárása és védetté nyilvánítása terén tapasztalhatók. E tekintetben mind a mezőgazdasági, mind az élelmiszeripari története terén még sok a „fehér folt". A feltáró- és gyűjtő tevékenységet sokkal szervezettebbé és sokkal aktívabbá kell tennünk. Különösen sok tennivaló akad az új és legújabb kort jellemző dokumentumok (műszaki vázlatok, térképek, fényképek, apró nyomtatványok, filmek, hangszalagok stb.) felkutatása és védelem alá vonása vagy összegyűjtése terén. Újabb feladatként jelentkezik az élelmiszeripar történetére vonatkozó emlékek feltárása. A védetté nyilvánítás eddigi tapasztalatait felhasználva készítjük elő a MÉTE Tudomány- és Technikatörténeti Bizottságával az élelmiszeripari