Agrár és ipartörténeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1983 Eger, 1983)

Mendele Ferenc: A műemlékvédelem új területei

Műemlékeink védelme a többi európai országhoz hasonlóan a XIX. század második felében alakult ki. Az első műemléki lajstromok kizárólag a középkor rangos emlékeit tartották számon (a felszabadulásig a történeti Magyarország területén még ötven épületet sem nyilvánítottak műemlékké), s csak ahogy közeledtünk a jelenkorhoz, vált egyre pontosabbá és differenciáltabbá a védett épületek köre és a műemlék fogalma. A védendő épületek kiválasztása a múltban is, ma is nem kevés ellentmondással jár, vitát eredményez. Gyakori például, hogy a kelleténél többnek - gondjaikat szaporítandóan soknak - tartják a védett épületeket, mások pedig az építészeti kultúránkban megfigyelhető anomáliák megszüntetését a műemlékek számának növelésével képzelik el. Az elsőben megfogalmazott vélekedésre a szomszédos államok védett épületeinek száma lehet elgondolkoztató, hisz' pl. Ausztriában, Csehszlovákiában a műemlékek száma többszöröse a hazainak! Másrészt azt sem lehet várni, hogy volt mezővárosaink és falusi településeink sajátos arculatának megőrzéséért, kis- és nagyvárosaink jellegzetességeinek továbbéltetéséért elsődlegesen a műemlékvédelem legyen a felelős. A vita másik — tehát az előbbinél is nagyobb — forrása, hogy a műemléki érték és az esztétikai érték között tesznek nem kevesen egyenlőségjelet. Holott az értékelésnél - és a műemléki törvény is így szól! — a történeti érték tekintendő elsődlegesnek s az csak külön öröm, hogy ez sok esetben esztétikai értékkel is párosul. A szombathelyi romkertben feltárt római út, Miskolcon az újmassai őskohó, az ún. „parasztipar" nem kevés emléke (szél-, száraz- és vízimalom), a kovács- és kékfestő műhelyek, egy-egy füstöskonyhás parasztház vagy falusi volt gazdasági épület (pl. a szalafői kástu), Táncsics ácsteszéri szülőháza stb., stb. aligha lehetne védett épület, ha az esztétikai értéket tartanánk elsődlegesnek, méginkább kizárólagosnak. Ugyanez vonatkozik - vagy kellene, hogy vonatkozzon - az agrártörténeti, az ipartörténeti vagy például a munkásmozgalmi emlékekre is. A monostorpályi „tubus-magtár", Budapesten a „Ganz törzsgyár", Karancsberényben az ún. „Légrády vadászház" - a sort még folytathatnánk — nem esztétikai, hanem történeti értékei miatt őrzendő meg. A korábbinál kevesebb vitával jár, de ma is előfordul, hogy a műemlékek értékelésénél az építési időt fetisizálják. Alig egy emberöltővel ezelőtt még csak a barokk stílus kezdetéig, majd a XIX. század közepéig épült objektumokat tekintették műemléknek. Később a kiegyezés éve, nem sokkal utána a századforduló, ezt követően az I. világháború jelentette azt a cesurát, ameddig a műemléki értékelés kiterjedhetett. Napjainkban vélhetjük csak úgy, hogy elsődlegesen nem az építés ideje, hanem egy-egy emlékhez kapcsolódó történeti érték a mérvadó. Ennek megfelelően védjük — bár adóságunk talán itt a legtöbb — Budapest II. kerületében a Napraforgó utcai villatelepet, a Hamzsabégi úti „Autóbuszgarázst"; Kós Károly zebegényi templomát, Magyar Ede szegedi házait, Medgyasszai István színházait stb. Ez az időben és térben kiteljesedett — tágított műemléki szemlélet sajátos helyzetünkből is adódik, egyben korunkkal adekvát társadalom- és történelem-szemléletünkből, filozófiánkból ered. Engedjék meg, hogy ezt a nyilvánvaló tételt, összefüggést egy közelmúltban hallott előadás felidézésével is alátámasszam. Freiburgban (NSZK), egy nemzetközi konferencián a francia delegáció vezetője nyomatékkal hangsúlyozta, hogy náluk „A" kategóriába csak az úgymond klasszikus műemlékeket kívánják sorolni és a „B" csoportban kapnak helyet nemcsak a régészeti emlékek, de a népi-néprajzi-, az ipar- és technikatörténeti, a legújabbkori stb. építészeti értékek. Nálunk sem volt ez korábban máshogy, hiába rögzítette - helyesen — az 1949-es törvény, hogy műemlék minden olyan építmény és egyéb alkotás, annak tartozékai ... amely az ország gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének tárgyi bizonyítékául szolgál, s építészeti, történeti, régészeti, képzőművészeti vagy néprajzi szempontból kiemelkedő jelentőségű." Érdembeli változás 1957 után következett be, s ennek eredményei elsőként a népi műemlékek számbavételénél volt megfigyelhető. A két világháború közötti - ezt megelőzően Kós Károlyék - elszigetelt kísérletei után 1958-ban indult meg a népi építészeti értékek rendszeres, minden településre kiterjedő számbavétele. 1960-ban (Nagyvázsonyban) az első népi műemlék helyreállítására is sor került. A külterületek feltérképezésével a kutatás is - az anyagi támogatás