Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Bérczi László: Az egri ráctemplom ikonosztázának és faberendezésének restaurálása

Az egri rác templom elegáns későbarokk épületében áll az egyik legszebb magyarországi copf vagy XVI. Lajos stílusú berendezés, melynek restaurálását az Országos Műemléki Felügyelőség végezte. Mielőtt ismertetném a restaurálás menetét, röviden összefoglalva néhány szót a templom történetéről. Miután Eger vára 1687-ben végleg felszabadult a töröktől, a szinte teljesen elnéptelenedett várost a török területekről menekült lakosság népesítette be. A betelepültek között voltak görögök, montenegrói és dalmáciai szerbek, összefoglaló nevükön rácok, akik görögkeleti valláshoz tartoztak. Mivel a város földesura az egri püspök volt, kénytelenek voltak 1688. szeptember 20-án henesy György püspöknek hűség esküt tenni és a római vallást felvenni. Ennek fejében a városfalakon belül a középkori Szt. Miklós-kapu, a későbbi Rác-kapu körül önálló városrészt alakíthattak ki, és az ott álló középkori, egykori Ágoston-rendi zárdatemplomot használatba vehették. 1718-ban azonban a rácok felbontották az uniót és visszatértek a görögkeleti valláshoz. Ennek következtében az egri püspök és Helytartótanács 1784-ig megtagadott minden engedélyt a rácok templomának bővítésére. Több alkalommal járt egri küldöttség Bécsben is, de minden alkalommal az új templom felépítésének kérelmét elutasították. A döntő fordulat a nemzetiségi politikát folytató II. József uralkodása idején következett be. Az uralkodó meghallgatta az 512 egri rác kérését és 1784. november 15-én a Helytartótanács leiratban értesítette Heves megyét, mely szerint az uralkodó engedélyezi a rácoknak, hogy a szükségesnek megfelelő méretű templomot és iskolát építhetnek. A jelenlegi templom építését 1786-ban kezdték meg Mayerhoffer József és Povolni János tervei szerint. Az építkezés gyorsan haladt, mert két év múlva 1788. július 31-én feltették a keresztet a torony tetejére. Ekkor ünnepélyes keretek között áldották meg az újonnan elkészült, de még belső bútorzat nélküli templomot. A belső berendezést Jankovics Miklós Szerem vármegyéből származó képfaragó 1789 és 1804 között készítette legényeivel. Az első szakaszban 1789-91 között készült az ikonosztáz és a Mária trónus. 1791-93 között Miskolcon, 1797-ben Pesten készített ikonosztázt. Közben segédei Jankovics irányításával a többi berendezési tárgyon dolgoztak. A templomot ünnepélyesen 1804. november 21-én szentelték fel. Jankovics Miklós 1814-ben bekövetkezett haláláig Egerben lakott és végrendeletében a munkájából szerzett szerény vagyonát a templomra hagyta. A napóleoni háborúk után a rácok elvesztették kereskedelmi pozícióikat, ezért anyagi helyzetük megrendült, ennek következtében a berendezés aranyozását és festését nem tudták befejezni, sőt a későbbiek során semmiféle változtatást nem végeztek. 1914-ben, az első világháború kitörésekor a szerbek áttelepültek Szerbiába, és magukkal vitték a templom értékesebb felszerelési tárgyait, de a fából készült tárgyak teljes egészében itt maradtak. Az egyházközség elnéptelenedése miatt a templom 1920 és 70 között nagyon elhanyagolt állapotba került. Ez tette indokolttá az épület és a belső berendezés teljes restaurálását. Az épület helyreállítását 1970-ben kezdte meg az OMF és ezzel párhuzamosan megkezdődött a fa berendezési tárgyak restaurálása is. A restaurálást az OMF Faszobrász restaurátor csoportja az íkonosztázzal kezdte el, amely 12 m magas, hatszintes építmény, Jankovics Miklós 1989-91 között készítette. Az ikonosztáz képeit Arszenije Teodorovick kezdte festeni, azonban gyenge kvalitása miatt a megbízást visszavonták. Ezek a képek jelenleg az északi falon vannak kiállítva. A képfalba beépített képek Anton Kuchelmeister osztrák festő művei. Az építmény szerkezeti részei fenyőből, a faragott díszek hársfából készültek. A sík felüleket vékony kréta alapra felhordott tempera festéssel márványozták, a faragott részeket pedig laparannyal aranyozták. Kétféle aranyozást alkalmaztak: a kiemelkedő részeket bóluszra felhordott polírozott arannyal, a mélyebben fekvő részeket olajos alapra felhordott matt arannyal díszítették. így a faragás plasztikai értékeit fokozták. Az építmény faanyaga jó állapotban volt, kivéve a hátsó tartószerkezet alsó gerendasorát, amely erősen rovarfertőzött volt. Ezért ezt az első tartó részt, az építmény elbontása nélkül, szakaszonként új gerendázattal cseréltük ki. Komoly gondot okozott, hogy az enyves ragasztások meglazultak és elengedtek, így másfél-száz év alatt többszáz