Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Mendele Ferenc: Az Egri Nyári Egyetem megnyitása

Számvetésre területünkön is egyre sűrűbben alkalom kínálkozik. Egy éve tisztelt elődöm, dr. Tilinger István, az Egerben rendezett nyári egyetemek műemlékvédelmi tagozatának 10. évfordulójáról emlékezett meg, nekem pedig most az a lehetőségem, hogy egy 100 éves évforduló apropójából szólhassak a műemlékvédelemről, s köszönthessem a házigazdákat, valamint tisztelt vendégeinket. 100 éve ugyanis, hogy az 1872-ben, az építészeti értékek védelmére hivatott ideiglenes bizottság előterjesztése alapján 1881-ben megalkottak a műemlékek fenntartásáról szóló 39, sz. törvénycikket, felállították a Műemlékek Országos Bizottságát, annak szerény hivatali apparátusát. A műemlékvédelem második szakaszának is nevezhető az az időszak, amely 1934-től 1949-ig tartott (ez idő alatt a MOB már mint szakhivatal működött), de legeredményesebbnek a műemlékvédelemről szóló új, 13/1949-es törvényerejű rendelet utáni korszakot tekinthetjük. Utóbbi alapján - de egy belsőleg megújult társadalmi változás eredményeként is — hozták létre 1957-ben az Országos Műemléki Felügyelőséget, s alakultak ki így a szakigazgatási valamint a kutatás — tervezés - restaurálás alapvető feltételei. Jellemzésül: a felszabadulásig a történeti (!) Magyarország területén még ötven épületet sem nyilvánítottak műemlékké, ma pedig hazánkban 8845 épületet és 21 kisebb-nagyobb települést (16 városközpontot és 5 falut) védünk. A legértékesebb régészeti, művészettörténeti, néprajzi, technika- és ipartörténeti stb. emlékeket, az ún. műemlékeket (számuk 1924), a településrendezés során adottságként kell nálunk kezelni és csak a második, a több mint 5700 müemlékjellegü, illetve a harmadik kategóriánál, az ún. városképi jelentőségű épületeknél (számuk 1199) mérlegelhető alapos indokkal fenntartásuk gazdaságossága és a településfejlesztési tervbe történő beilleszthetőségük. Európában általában a kulturális ágazat része a műemlékvédelem, Magyarországon ezt a feladatot az építésügy keretében végezzük el. Ebből a különbségből számtalan előny származik. Véleményünk szerint ugyanis a preventív műemlékvédelem feltételeiről, az építészeti emlékek védelméről és a mai életbe való bekapcsolásukról eredményesen csak a terület- és településrendezési tervek készítése során lehet gondoskodni. Másrészről a védelem az építésügyi hatóságokon keresztül biztosítható a legeredményesebben. Az OMF szervezeti felépítése a fenti lehetőségek felhasználását, bővítését is lehetővé teszi. A Felügyelőség ugyanis nemcsak szakhatóság, hanem ellátja egy tudományos intézet feladatát is a régészeti, művészettörténeti és a képzőművészeti kutatás terén. E munkát segítik gazdag gyűjteményeink (Foto-, terv-és könyvtár stb.) és az OMF-en belül alakuló, egyre gyarapodó Építészeti Múzeum is. Ybl-díjas építészek sorát foglalkoztató saját tervezési részlegünk van és a közel 900 szakmunkást foglalkoztató kiviteli szervezetünk évente 100-120 műemlék helyreállításán dolgozik, illetve 20—30 épület restaurálását végzi el. Az építéskivitelezési feladatok ellátását magasan kvalifikált (sajnos kis létszámú) szakrestaurátori részleg teszi teljessé. (A falkép-helyreállítás egyre növekvő feladatai, a rangos kőszobrászati, faszobrászati emlékek restaurálása mellett a közeljövőben fémrestaurálással is foglalkoznunk kell. Nem véletlen tehát, hogy az idei egri előadások elsősorban ennek a területnek az örömeit és gondjait taglalják majd.) Bizonyos értelemben sajátosnak tekinthető műemlékvédelmünk finanszírozási rendszere is. A központi hiteleket elsősorban a gazdátlan emlékekre fordítjuk (romok; megszűnt, vagy pénzügyileg gyenge felekezetek templomai), továbbá a különleges munkát és műemléki többletköltségeket igénylő feladatok megoldására. Törvényeink értelmében ugyanis a tulajdonos és a használó épületét karbantartani és felújítani tartozik. Jelenleg a műemléki munkák alig 20%-át finanszírozzuk központi hitelből és 80^át a tulajdonosok (elsősorban a tanácsok, nem kis részt az egyházak) fedezik. Utóbbi munkák elvégzéséről - sajnos nem mindig szívesen - jórészt a tervező és kivitelező vállalatok gondoskodnak. Központi hitelekből fedezzük a magántulajdonban lévő népi műemlékek rendszeres évi támogatását is. Anyagi lehetőségeinkről csak annyit: soha nem fordítottunk annyit műemlékeinkre, mint manapság, de azok értékéhez és állapotához viszonyítva ma már ez sem elegendő. (A fentiekben vázolt lehetőségeket tovább gazdagítja - színesíti a fővárosi műemlékek megmentését szolgáló és jó 20 évre visszatekintő sajátos lehetőségek rendszere. Eredményei talán legszembetűnőbben a budai várban mérhetők le, de máshol is pontosan nyomon követketők.)