Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Gorin I.P.: A múzeumi kincsek restaurátorainak minősítő vizsgája a Szovjetunióban

munkák pontos elvégzését. Ennek ellenére a Vizsgabizottság nagyon sokáig majdnem csak a dokumentációk jellemzések alapján - amelyeket a munkahelyi vezetők küldtek - ítélte meg a vizsgázót. Nagyon ritkán nézték meg a helyszínen a vizsgázó munkáit. Ezt az ellenőrzési formát nemrégen tökéletesítették. A vizsgabizottság elnöksége egy olyan határozatot hozott, hogy 3—5 személyt a vizsgabizottság tagjai közül ki kell küldeni a vizsgázó munkahelyére. Ezek a csoportok, melyeket a szakosítás elve alapján hoztak létre, figyelmesen tanulmányozzák a helyszínen a restaurátor már befejezett és éppen készülőben lévő munkáit. Megismerkednek a restaurálás helyzetével az adott szervezetben. Ezen belül különös figyelmet fordítanak a végzett munka minőségére és a dokumentációra. Visszatérés után ez a csoport jelentést ír a Vizsgabizottságnak, amelyben az adott vizsgázó felkészültségéről és körülbelüli minősítési kategóriájáról ad számot. A vizsgabizottság, amikor átnézi a vizsgázó anyagait, nagymértékben figyelembe veszi ezt a jelentést. A Vizsgabizottság határozatait, ahogy már említettem, a Szovjetunió kulturális miniszterhelyettese hagyja jóvá, akinek a vizsgabizottság elnöke, aki egyszemélyben a Szovjetunió Kulturális Minisztériuma Műemlékvédő és Iparművészeti Intézetének igazgatója is, elküldi a minősítő vizsga jegyzőkönyveit. A restaurátorok minősítő vizsgájának sokéves tapasztalata meggyőzött minket e vizsga szükségességéről és hasznáról. Nagyon sok példát ismerünk, amikor a restaurátor meg van győződve tudásáról, de eljön a minősítési vizsga ideje, és alig éri el az alacsony harmadik kategóriát, vagy meg sem tudja szerezni. Általában az üyen restaurátor nem ismeri a korszerű anyagokat, a tradíciókat, nincs tisztában a vegyelemzésekkel, és csak primitív dokumentációkat tud készíteni. A minősítő vizsga hozzászoktatta restaurátorainkat, hogy állandóan emeljék tudásszintjüket, ismerjék a restaurálás korszerű követelményeit. A különböző múzeumok igazgatói és azon szervek vezetői, ahol a restaurátorok dolgoznak, kiválóan megértették a minősítési vizsga pozitív oldalait és előnyben részesítették a minősítő vizsgát tett restaurátorokat, véleményükre hallgatnak. Ezen kívül a vallási kultusz hívei (akik nagyon sokáig véleményünket semmibe vették), amikor objektumaik restaurálására specialistákat hívnak meg, olyan feltételt támasztanak, hogy az feltétlenül minősítő vizsgával rendelkező szakember legyen. Megtanulták, hogy a történelmi vagy kulturális emlékmű hitelessége iránt felelősséggel tartoznak. Ily módon a restaurátorok minősítő vizsgája a legmagasabb célokat tűzte maga elé - harcolni a letűnt századok műemlékeinek történelmi és művészi hitelességéért.