Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Szakál Ernő: A középkori szerkesztési rendszerek és azok alkalmazása a kőszobrász restaurálásban

A Herkules-kút és az oroszlános-kút többféleképp rokonítható egymással. Mindkettő Mátyás Király palotáját ékesítette, mindkettő vörösmárványból készült, a feltárásnál mindegyiknek voltak in situ maradványai, és mindegyikből számos töredék került napfényre, és közel egyidőben készülhettek, 1470-1480 körül. Ugyanakkor azonban, és mindkét esetben, olyan faragványok is feltárásra kerültek, melyek korábbi, már nem reneszánsz, hanem gótikus díszkutakról tanúskodtak, tehát előzményekről, az Anjou-kori palota díszeiről, annak kútházáról és egyik falikútjáról. Már ezekből a leletekből megállapíthattuk azt, hogy amikor Mátyás király palotája kiépült, tulajdonképp csak átépíttette azt, és a reneszánsz szellemében díszíttette az Anjou-kori palotát, elbontatva így az Anjouk díszkútjait, hogy azok helyébe újakat készíttessen, saját hatalmának re prezentálására. Mátyás király visegrádi díszkútjainak pusztulása már a királyi palota végzetes feldulásával és kifosztásával járt együtt. A fennálló falak köveit elhordták, a többit betemette a hegyről lehordott föld. Mindazt tehát, amit ma Visegrádon láthatunk, a régészeti feltárások hozták napfényre. A királyi palota teraszosan, négy szintre épült, melyek felett az ötödik szinten volt az a vízvezetékrendszer, mely a fürdőt és a diszk utakat táplálta, a közlekedő edények törvénye alapján úgy, hogy a második szinten, a díszudvaron már szökőkutakat létesíthettek. Ilyen volt Mátyás királynak a Herkules-kútja, mely egy gótikus kútházat váltott fel, az oroszlános kútja a negyedik szinten, mely az Anjouk falikútjának helyére került. A gótikus kutak faragott kövei kivétel nélkül reneszánszkori falakból és alapozásokból kerültek elő. A kápolnaterasz támfalának egy részén ma is láthatjuk, hogy Anjou-kori gótikus faragványokat - itt különféle ablakkeretek köveit - hogyan építették be a palota átépítésekor az új falakba. A gótikus faragványokat tehát a reneszánszkori átépítés gyakorlatilag eltüntette, láthatatlanná tette. A Mátyás-kori palota árkádos díszudvarának közepén egy pompás vörösmárvány díszkút állott, melynek csorgóiból - Oláh Miklós leírása szerint nagy ünnepeken a víz helyett bor folyt. Ez a kút csak elméletileg, rajzban és modellben rekonstruálható, mert több részlete ismeretlen. Nagyon jelentős a vízköpős figurális kompozíció, a gyermek Herkules a lernai hídra hátán, ami mitológiai anakronizmus, de innen kapta a kút a nevét. Megragadó művészi kompozíció és felülmúlhatatlan szakmai tudás jellemzi, amit az eredeti részek vizsgálata nyilvánvalóvá tesz, a visegrádi múzeum Salamon toronyi kiállításán. Szerencsénkre in situ megmaradtak a kút lépcsői, és az ezekre visszaállított három kávalap, valamint még számos, nagyon értékes művészi töredék, az összetört kúttal, mely egy külön helyiségben, összerakottan került feltárásra. A témánkban azonban az az izgalmas, ami az alapozásba volt beépítve. Amikor Schulek János a ledőlt kávalapokat és a lépcsőket feltárta, valószínűleg megfigyelte, hogy az alapozás legfelső kősóra másodlagos felhasználású kövekből áll. Amikor 1952-ben Héjj Miklóssal, a visegrádi múzeum igazgatójával ezeket megvizsgáltuk, és középütt az alsóbb rétegeket is feltártuk, megállapíthattuk, hogy az alapozás készülésekor egy gótikus díszkút faragványai is beépítésre kerültek, melynek vízköpős faragványa fejjel lefelé fordítva, a kútalapozás közepébe volt beépítve. Hogy ez miért fontos, arról még később szó lesz. A kutatást két év múlva folytattuk, elbontva az egész reneszánsz felépítményt, tulajdonképp a lépcsőket. Tudtuk, hogy a legfelső kősor kövei gótikusak, de hogy eredetileg mi volt a funkciójuk, azt nem. De amikor a nyolcszögű, tégla- és trapézalakú köveket egy rendszerben egymás mellé raktuk, nagy meglepetésben volt részünk. Kiderült, hogy egy nyolcszög alaprajzú lépcsőt találtunk, melybe egy alaprajz kontúrjait belevésték - karcolták. A középütt levő kontúrba pontosan beilleszthető volt a két éwel korábban megtalált vízköpős faragvány, ami a kőanyag és a faragástechnika azonosságával az összetartozást kétségtelenné tette. Szerencsénk azonban újabb felfedezésben is részesített bennünket, amikor újabb három év elmúltával egy támpillér legalsó szakaszát és alapozását fedezte fel Héjj Miklós múzeumigazgató. Oszlopfők, vakmérművek, maszkos és oroszlános konzolok, különféle kőfaragványok egész sokasága került itt elő, melyekről akkor már tudtuk azt, ahhoz a vízköpős faragványhoz, ahhoz a gótikus kúthoz tartoznak, melyek első kőfaragványait öt éwel korábban a Herkules-kút alapozásából kiemeltünk. Az összes kőfaragvány felmérése után, már a rekonstrukciós lehetőségeket kerestem. Megvolt már a teljes alaprajz, több kőréteg pontos rajza, de voltak egyes részek, melyekből semmi sem került elő, fehér foltok a rekonstrukció térképén. Szinte sorsszerű, hogy újabb három éwel később, de most már tudva, hogy mit keresünk, megkutattuk a díszudvar kerengő-árkádjainak falait, és nem eredménytelenül. Nagyon sok faragvány került így újra napfényre, mert nem csak a falakban és az alapozásban, hanem még a küszöbök alatt is találtunk gótikus faragványokat, akkor még ezek jelképi jelentőségét nem ismerve, nem tudtuk, hogy ez mit jelent. A rekonstrukciós munkához még sok apró megfigyelés is támpontokat adott. Volt, ahol kapocshelyek segítettek az összefüggések felderítésében, melyekből azt is megállapíthattuk, hogy a gótikus kutat szakemberek bontották el. A középpilér két kőrétegében - egyébként sehol másutt - elhelyezőjeleket fedeztünk fel, melyek segítségével a középpillér formában teljesen azonos köveit úgy tudtuk újra összeilleszteni, ahogyan azt a középkorban tették. Legfontosabb azonban a gótikus kút, az Anjou-kori kútház szerkesztő-rendszerének a felismerése volt. Minden geometrikus rendszer első pillanatra nagyon bonyolultnak látszik. Ezt az érintőkörök rendszerének neveztem el,