Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Kovalovszki Julis: A feldebrői templom régészeti kutatása

maradványainak feltehetően nagyobb felét elvágták azzal a nagy árokkal, amellyel a templom első átalakítása idején körülvették a templomkertet. Ez az árok kb. 8 m széles és 3-4 m mélységű. A megtalált épület 4-5 m széles és - a nagy árkot figyelembe véve — nem lehetett több 12 m hosszúnál. Mérete alapján talán megfelel egy XI. századi monostornak, és elég lehetett az itt tevékenykedő, nem nagy létszámú szerzetesi közösség számára, amelynek a feladata nyilván a sír körüli szolgálat volt. A mindennapi életről árulkodik az épülethez csatlakozó kultúrréteg is. Arról, hogy nem egyszerű papi lakóhelyről, hanem monostorról van szó, egy különleges értékű lelet is tanúskodik. 1936-ban ugyanis előkerült egy állatcsontból faragott főpapi vagy apáti pásztorbot feje. A kőfalú épület a nagy árok megásása idején - ami feltehetőleg a templomnak plébániatemplommá váló átalakulása alkalmával készülhetett — már romos állapotban volt. Ugyanis az épület kissé feltöltődött belsejébe egy bronzolvasztó kemencét telepítettek, amelynek betöltését szintén elvágta az árok. A kemencét III. Béla pénze a XII. század végére kelteni. A XIII. századi írásos említés talán már csak az egykori, az akkor már nem létező monostor emlékét őrzi, azért lehetséges az, hogy a néhány évvel későbbi adat már mint egyházat tartja számon. Térjünk vissza még egy kicsit a nagy árokhoz. Kutatásaink szerint a közárok összefüggött a településen egykor É-D-i irányban áthúzódó, ma már nagyrészt feltöltődött vízmederrel, amely a felgyülemlő csapadékvizet a Tárnába vezette. A templom körüli nagy árok talán nem egyszerű temető-kerítés vagy vízelvezető csatorna volt, hanem — méretéből ítélve - menedékhelyül is szolgált a falu népének. Az árok még a középkor folyamán betemetődött. Valószínű, hogy a templom XV, századi felújítása idején kőfallal kerítették be a templomkertet. A kis támpillérekkel megerősített kőfal maradványait, illetve a kiszedett fal helyét a D-i oldalon összefüggően megtaláltuk; mindenütt a nagy árok belső szélének vonalát követi. A templom körül valószínűleg csak a plébániatemplommá való átalakítás idejétől (XII. század) temetkeztek, a XVIII. század közepéig. A temetőből kb. 500 sírt tártunk fel. A sírok legnagyobb része melléklet nélküli, a mellékletes sírok mind későközépkoriak. Van azonban egyetlen értékes hazai leletünk, amelyet Mén István szerzett meg a Nemzeti Múzeum számára, és amely feltehetőleg szintén sírból származik. Ez pedig egy XII. századi arany mellkereszt: a lemezből kivágott, sima kereteit alapon öntött corpus-szal. Azt hiszem, sikerült érzékeltetnem templomunk különlegességét. Az épület ismertté vált ugyan, de titkát végeredményben tovább őrzi, mert egyelőre nem tudjuk, hogy kinek a tiszteletére épült. Számításba jöhetnek a területet birtokló, honfoglaló Aba-nemzetség tagjai - a tragikus sorsú Aba Sámuel király vagy esetleg valamelyik elődje - , de legutóbb az a gondolat is felmerült, hogy Szent István a Bulgáriában zsákmányolt Szent György-ereklye számára építtette. E kérdések megválaszolása a jövő feladata. A templom mindenesetre megvan, és páratlan érdekességeivel gazdagítja korai román kori emlékeink sorát.