Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Kovalovszki Julis: A feldebrői templom régészeti kutatása

A barokk templom belső terének feltárására az 1936. évi helyreállítás alkalmával nem kerülhetett sor, ám a kutatás erről nem mondott le. Az OMF a nagyobb munkálatok megkezdése előtt is gondját viselte a templom értékeinek. Az 50-es években például újra konzerválták az altemplom értékes falfestményeit. A festményeknek a beszivárgó nedvességtől való megóvása érdekében tervezett szigetelés előkészítésével kezdődött meg az újabb régészeti kutatás is. A feltárást 1964-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztályának kutatója, Méri István kezdte meg. Ásatásai igazodtak az OMF igényeihez, s bár szelvényei az egész templom területéhez viszonyítva igen kicsinyek voltak, a leglényegesebb kérdésekre - a megfigyelések alapján - mégis választ kapott. Méri Istvánnak volt alkalma először a barokk templom hajójában is kutatásokat végezni. Feldebrő kutatói közül Méri István volt az első, aki az egész négyzet alaprajzú épületet egyetlen építészeti elképzelés minden részletében következetes megvalósításának látta. Méri István sajnos nem tudta végig vezetni a feldebrői ásatásokat; előbb súlyos betegsége, majd 1976-ban bekövetkezett halála megakadályozta ebben. A kutatásokba először mint Méri István munkatársa kapcsolódtam be. Amikor a 70-es évek elején halaszthatatlanná vált a templom teljes helyreállítása, az OMF és az MNM vezetősége engem bízott meg a templom régészeti kutatásának irányításával. Amikor egészségi állapota engedte, Méri István személyesen is részt vett a munkában, tanácsaival azonban mindvégig mellettem állott. A régészeti kutatásokat - illetve a helyreállítást - az épület statikájával összefüggő talajvizsgálatok előzték meg. A kutatógödrökkel az épület kritikus pontjainál az alapozások alá is le kellett hatolni. E munkák régészeti szempontból is nagyon fontos, új eredményeket hoztak. Ez alkalommal bukkantunk rá a Ny-i félköríves apszis maradványaira, a barokk torony két oldalán. A négyzet alaprajzú épületnek - nevezzük ezentúl I. templomnak - a negyedik apszis megtalálásával körös-körül ismertté vált a külső zárófala. Számos egyéb mellett ekkor derült ki például az is, hogy a sírkamrának megvan az eredeti terazzó padlója, amely az 1936-ban helyreállított padlószintnél kb. 60 cm-rel mélyebb. Tervbe kellett tehát venni az altemplom új téglapadlójának felbontását is, hogy hiteles képet nyerhessünk az altemplom eredeti szint-viszonyairól. Kiderült az is, hogy a sírkamra Ny-i fala eredetileg nem volt áttörve, tehát innen nem lehetett feljutni a felső templomba, a fal felső szakaszában váratlanul és érthetetlen módon ablaknyílás maradványai bukkantak elő Számos új jelenség újabb és újabb kérdéseket vetett fel, amelyekre csak a teljes feltárás alapján remélhettük a választ. Az ásatást előre meghatározott terv szerint, az épületet szakaszokra bontva végeztük el. Először az altemplom és sírkamra feltárása, utána a felső templom hajója, majd szentélye következett, végül az É-i és D-i oldalnak a barokk templomtesten kívüli szakaszát vizsgáltuk át. Közben a templomkertben is nagy, összefüggő területeket tártunk fel. A régészeti feltárást a templom minden részletére kiterjedő falkutatás egészítette ki, amelyet Dávid Ferenc művészettörténész, az OMF munkatársa segítségével végeztünk el. A kutatás módszeréből természetesen következik, hogy a jelenkori állapotból kellett kiindulni, és visszafelé haladva eljutni a kezdetekig. Mostani beszámolómban nem ezt a módszert követem, hanem megfordítva: a kezdetekből indulok ki, és megkísérlem nyomon követni a templom sok évszázados építéstörténetét. Induljunk ki tehát az I. templom négyzet alaprajzú, négy apszisos tömbjéből, vagyis lássuk, hogy mi maradt meg az I. templomból. Az É-i és a D-i falnak már csak az alapjait ismerhettük meg. A K-i falból azonban - mivel ez azonos az altemplom K-i falával - a barokk templom belső terébe eső szakaszon mintegy 1,5 m magas szakasz maradt meg az alapozás fölött, vagyis a falat csak a felső templom szentélyének szintjéig bontották le. A K-i zárófal egy-egy kis szakaszát a barokk falban, metszetben nagy magasságig megfigyelhettük; ezekből a részletekből az I. templombelső terének fedésmódjára lehetett következtetni. Az újkori vakolat leverése után szerencsés módon váratlanul nagy, mintegy 6 m-es magasságig előbukkant az I. templom Ny-i fala, amely azonos a barokk templom Ny-i falával. Itt a belső oldalon az apszis ívelt felső záródásának vállkövei is megmaradtak. A külső zárófalról tehát - a megfigyelt részletek alapján - a következő kép rajzolódik ki: A szabálytalan alakú kövekből, igen jó minőségű habarccsal kötött, köröskörül egységes, azonos mélységű alapozáson (amelynek természetesen az altemplomi szakasza lemélyed) egy sor kiugró kváderből kiképzett lábazat fölé épült az I. templom fala, amelynek külső-belső oldalát andezit tufából durván faragott kváderekkel burkolták. Hangsúlyoznom kell, hogy az altemplom alapozása és fala szervesen együtt épült az egész épületével (az altemplom Ny-i falának alapozása is kötésben van a külső záró fallal). A felső templom tagolásáról először azok az oszlopok árulkodtak, amelyek a mai templom É-i illetve D-i falában láthatóak. Mostani munkánk során a vakolat további leverésével kiderült, hogy az É-i falban az oszlopokat áthidaló ívek is megmaradtak, sőt fölöttük vízszintes vonalban lezáródó falszakasz jelzi a templom egykori belső magasságát illetve utal a síkfedésének módjára. A hajó feltárásával előbukkantak az oszloprend további részletei. A befalazottakhoz hasonló két oszlop alsó dobjára bukkantunk a Ny-i apszis sarkaival szemben, a középső négyzet sarkain pedig egy-egy nagy, négyszögletes