Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Szabó Zoltán: A kémia szerepe és jelentősége a képzőművészeti restaurálásban

A természettudományok bármelyikének - jelen esetben a kémiának - a képzőművészeti restaurálásban betöltött szerepéről beszélni igen nehéz. Ennek oka az, hogy az anyagi világ egységes, és csak az emberi megismerés során választódtak el egymástól a valóság egyes részei. Minden jelenséget lehet vizsgálni fizikai szempontból is, van biológiával összefüggő oldala, és természetesen kémiai vonatkozása is. Csakhogy bármelyik természettudomány oldaláról közelítjük meg a képzőművészeti restaurálást, annak óhatatlanul csak egy arculatát ismerjük így meg, és a róla alkotott képünk torz lesz. Ezért példamutató az, hogy a drezdai képzőművészeti Főiskola restaurátor szakán természettudományos ismereteket tanítanak és nem egyenként fizikát, kémiát és biológiát. Mindenképpen isdokolt, hogy a kémiának a restaurálásban betöltött szerepét kiemeljük, mivel a művészeti alkotás hordozója valamüyen anyag. Ha az anyagot megőrizzük — konzerváljuk - magát az alkotást őrizzük meg. Ennek az anyagnak a fennmaradása pedig a természettudományok által tárgyalt — többek között kémiai - tényezők függvénye. Vagyis a képzőművészeti restaurálás végső soron nem társadalomtudományi téma, hanem sokkal inkább természettudományos ismereteket igényel. Az viszont más kérdés, hogy egy adott országban és társadalomban a fenti állítást mennyire ismerik fel, vagy ismerik el. Ide kívánkozik egy összehasonlítás: az alig néhány éve működő drezdai restaurátorképzésben 3 főállású vegyész tevékenykedik, ezzel szemben több évtizedes múltú magyar képzőművészeti restaurátorképzésben ezt a feladatot egy másodállású vegyész végzi... A természettudományok és a képzőművészeti restaurálás kapcsolatában a természettudomány az adó fél. Ugyanis a természettudományos ismereteket és módszereket lehet felhasználni a képzőművészeti restaurálásban. Ezek részben vizsgálati módszerek (kémiai elemzés, sugaras vizsgálatok, a műtárgy anyagainak biológiai meghatározása), részben olyan ismeretek, amelyeket az egyes természettudományok derítettek fel, és a műtárgyvédelemben is alkalmazhatók (az ibolyán túli sugárzásnak az anyagok romlásában játszott szerepe, a fát károsító rovarok és gombák elleni vegyszeres védekezés, a levegő relatív nedvességtartalma változásának hatása az anyagokra). Természetesen mind a vizsgálati technikákat, mind az ismereteket adaptálni kell a műtárgyvédelem kívánalmaihoz, illetve a természettudományos módszereket használva teljesen önálló kutatás is szükséges ahhoz, hogy a speciális restaurálási problémákat megoldjuk. így a restaurálás és a természettudományok határterületén előbb-utóbb a régészeti kémiához hasonló új tudományok alakulnak ki. A kémia szerepe kettős. Egyrészt kémiai anyagvizsgálattal dokumentáljuk a műtárgy állapotát és segítjük annak tudományos feldolgozását. Másrészt a vizsgálat eredménye alapján állapítjuk meg a kezelés módját és a felhasználandó anyagokat, hogy azok a tárgy eredeti anyagaival összeférjenek és ne károsítsák a műtárgyat. Természetesen nemcsak a műtárgy anyagát kell vizsgálni, hanem a restaurálás során használt anyagokat is alaposan meg kell vizsgálni, mielőtt használnánk azokat. Nemcsak az anyagvizsgálat a kémia egyetlen szerepe a restaurálásban, és nemcsak az anaÜtikai kémiát használhatjuk fel a kémia résztudományai közül, hanem szinte mindegyiket. Ennek bizonyítására gondolatban elemezzünk végig egy táblaképet, majd kövessük végig az útját keletkezésétől a restaurátor műteremig. Az alap — vagyis a fatábla — kémiailag cellulózból, hemicellulózból és ligninből áll. Ezek lebomlása kémiaüag jól felderített folyamat. A víz, a levegő oxigénje és az ibolyántúli sugárzás hatására a fa anyagai tönkremennek. A biológus megtoldhatja a dolgot azzal, hogy bizonyos mikroorganizmusok és rovarok számára a fa anyaga táplálék, és a fát a kémiai lebomláson túl a biológiai lebontás is veszélyezteti. A fizikus is hozzáfűzhet egy apró megjegyzést: a fa anizotrop anyag. Ez utóbbi jelen esetben azt jelenti, hogy amikor a fa a levegőből vizet vesz fel, nem minden irányban egyformán fog kitágulni, és száradáskor összehúzódni. A fa fajtától függően másfélszer-kétszer nagyobb mértékben változtatja összméretét tangenciális irányban, mint arra merőlegesen, radiáüs irányban és hosszirányban a változás az előző értékeknek alig egytizede. Emiatt a fa vetemedik, az állandó mozgástól lefeszülnek róla a rajta lévő alapozó-, festék- és lakkrétegek, a festmény fizdkaüag felaprózódik. Most már ismét a vegyészé lehet a szó; az ipari