A magyar műemlékvédelem sajátos vonásai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1980 Eger, 1980)

Dr. Barcza Géza: A műemlékek hatósági és társadalmi védelme

Az új Büntető Törvénykönyv (Btk.) - az 1978. évi IV. törvény — a kulturális emlékek, s ezen belül a műemlékek fokozottabb védelmét valósította meg. A Btk. abból indult ki, hogy a műemlékek — mint kulturális értékű építmények - vagyontárgyak, vagyis azok veszélyeztetése elsősorban rongálás útján történik. Rongálás bűntettét csak idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával lehet elkövetni. Azt, aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, a törvény 1 évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel rendeli büntetni. A rongálás minősített esete - melynél 3 évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabására kerülhet sor -, amikor az elkövető muzeális tárgyat vagy műemléket rongál meg. Ha a kulturális értékű emlék a rongálás során megsemmisül, a Btk. 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés kiszabására ad lehetőséget. Ha a társadalmi tulajdonban lévő kulturális értékű vagyontárgy megrongálását vagy megsemmisítését a kezeléssel, felügyelettel megbízott személy követi el, az ilyen cselekményt is rongálás bűntetteként kell értékelni. Arra az esetre, amikor a műemlékileg védett építmény megrongálását vagy megsemmisítését maga a tulajdonos követi el — olyan célzattal, hogy szabaduljon a műemléki kötöttségektől —, ezt a cselekményt a Btk. ,,a műemlék megsemmisítése" büntettél külön szankcionálja. Ilyen esetben egy évig terjedő szabadságvesztés, javító-nevelő munka vagy pénzbüntetés kiszabására kerülhet sor. Mint az ismertetettekből is kitűnik, a műemlékek védelmét a jogszabályok — a hatósági védelemre vonatkozó előírások, valamint a szabálysértési és büntető szanciók - egyaránt biztosítják. Hathatós védelemre azonban csak akkor van lehetőség, ha ezt a társadalom közvetlenül is támogatja, ha a műemlékek védelmét, megőrzését a nép támogatja, közügynek tekinti. A műemlékvédelemről intézkedő miniszteri rendelet ezt ez elvárást az alábbiak szerint fogalmazza meg: „a műemléki hatóság a feladatait a műemlékvédelem társadalmi szerveinek segítségére támaszkodva látja el." A magyar műemlékvédelemnek jelentős hagyományai vannak a társadalmi bázis hasznosítása terén, az 1872-ben megalakult műemlékek Országos Bizottsága maga is testületi szervként működött. 1950-től a tanácstörvény - a tanácsok megalakulása - lehetővé tette a nép tevékeny bekapcsolódását az államhatalom gyakorlásába. Ennek szervezett formájaként tanácsi állandó és ideiglenes bizottságok létrehozására kerülhetett sor javaslattevő, véleményező és ellenőrző jogkörrel. A törvényi felhatalmazás alapján 1951-ben elsőként Sopron városában alakult meg ,,a társadalom minél szélesebb körű bekapcsolása és a társadalmi ellenőrzés megszervezése érdekében" a Műemlékvédelmi Albizottság. Feladata szabályrendeletben nyert meghatározást. Elsődlegesen a védett emlékek felügyeletére, a műemléki hatóság által engedélyezett munkák végzésének ellenőrzésére, a védett építmények hasznosítására és az azokon végzendő munkák kezdeményezésére, a városrendezési kérdésekben a műemléki érdekek képviseletére kapott a társadalmi szervezet megbízást. Emellett az albizottság feladata volt a társadalom érdeklődésének felkeltése a műemlékek iránt ismeretterjesztő előadások, kiállítások szervezése stb. útján is. A soproni példa követésre talált. A kezdeti időkben előbb a városokban, majd 1957-től a megyékben és a járásokban is sorra alakultak meg a műemléki albizottságok. 1959-ben 11 megyében, 16 városban, 2 járásban és 3 községben segítették a hatósági tevékenységet a műemléki albizottságok. 1959-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának támogatásával általában kétévenként megrendezzük a Műemléki Albizottságok Országos Értekezletét. Az első két értekezletre Budapesten került sor. A harmadik országos értekezletet 1963-ban a helyreállított kőszegi Jurisich várban, a negyedik országos értekezletet 1966-ban a Zrinyi-ünnepségekhez kapcsolódva a várossá válását ünneplő Szigetváron rendeztük meg. Ezt követően a várossá válását ünneplő Sárospatak (1968), a várossá válása 700. évfordulóját ünneplő Győr (1971), a várossá válása centenáriumát ünneplő Kaposvár (1973), majd Eger (1975), Sopron (1977) és Debrecen városa (1979) adott helyet a rangos értekezletnek (1981-ben Kecskemét városában rendezzük meg a XI. Országos Értekezletet), melyen a társadalmi bázis vezetőin és tagjain kívül a műemlékvédelem hivatásos művelői, a tanácsi szakigazgatási szervek, múzeumi és idegenforgalmi szervezetek vezetői — átlagosan mintegy 220—250 fő — vesznek részt. Az országos értekezleteken a műemlékvédelem időszerű kérdéseit ismertető előadásokra, vitára, tanulmányi kirándulásokra és műemléki filmek bemutatására kerül sor. A műemlékvédelem társadalmi szervei zömükben a megyei és városi tanácsok valamelyik — általában műszaki vagy művelődésügyi — bizottságához kapcsolódó albizottságként, néhány helyen a Hazafias Népfront megyei vagy városi szervezetének bizottságaként tevékenykednek. Feladatuk az elmúlt időszakhoz képest nem változott, ma is a társadalmi ellenőrzési, véleményező, tanácsadó, ismeretterjesztő-népszerűsítő tevékenységük dominál. A műemlékvédelem társadalmi aktívái — nemcsak a különböző műemléki albizottságok, bizottságok, hanem a várbaráti körök, a természetjáró szakosztályok műemléki figyelő szolgálatának tagjai is — a műemléki hatóság helyszíni segítői, munkájának támogatói. Több műemléki albizottság a tanácsok által rendelkezésre bocsátott anyagi alappal is rendelkezik, és az Országos Műemléki Felügyelőséggel összehangolt tevékenység során terveszerűen serkenti a fenntartó szerveket kötelezettségeik teljesítésére.