A magyar műemlékvédelem sajátos vonásai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1980 Eger, 1980)

Dr. Császár László: A magyar műemlékvédelem fejlődésének sajátosságai

szokták — „benne vannak a levegőben". így kerítettünk sort a népi építészeti emlékek megóvásának összetett taktikájára, tettük széleskörűvé és céltudatossá az épületegyüttesek védelmét és kezdeményeztünk új műszaki eljárásokat, különösen a csapadék és talajnedvesség ellen akkor, amikor a környező fejlettebb országok sem jártak még előttünk lényegesen előbb e téren. De úgy látjuk, hogy az európai fejlődés egészét tekintve a legújabbkori (modem) szerkezeti és ipartörténeti kutatások területén — amely a védelem első lépcsője — az elsők között helyezkedünk el. Most, midőn az előadó a dicsekvés határáig jutott el, jól teszi, ha a műemlékvédelem fejlődésének olyan sajátosságait is számbeveszi, amelyek nem adnak mindig okot az elégedettségre. Természetes, hogy a fejlődés, az eltelt idő különböző szakaszai során kialakultak nem egészen helyes irányok, és bizonyára vannak még pontosan meg nem Ítélhető, illetve követhetőnek nem mondható tendenciák ma is. Egy ilyen fejlődési sajátosság volt, melynek szerencsére ma már alig találjuk nyomát, hogy egy időben bizony meg kellett küzdeni itt-ott értetlenséggel vezető fórumok részéről is. Ne felejtsük el azonban saját felelősségünket sem: ki szorgalmazza az elmaradottak tudati felzárkózását, ha nem a feladatra az állam által kijelölt intézmény, amely ha nem teszi meg teljes igyekezettel, nem áll feladata magaslatán. Ma már úgy gondoljuk mindenki tudja, hogy a műemlékvédelem nem a közművesítés, az intézmény-ellátás rovására akarja önző céljait szakmai hiúságával fűszerezve elérni, hanem pontosan ismeri helyét és lehetőségeit a magyar gazdasági és közéletben. De vegyünk egy másik kérdést. Hiába volt „egy házon belül" a magyar műemléki munka szerteágazó tevékenysége: magában az intézményben is fordultak elő súlypont-eltolódások és torzulások. Hol a kivitelezés, mint termelőmunka és mint a műemlékvédelem látható végcélját szolgáló tevékenység került túlzottan előtérbe, gyengítve a hatósági feladatok és tudományos kutatás ellátásának hatékonyságát, hol éppen az operatív szektor gazdasági háttere, munkásellátottsága, szervezési, financiális feltételei nem kapták meg a kellő figyelmet. Úgy érezzük, ma is vannak torzulások a helyes irányhoz mérten, amelynek kijavítása közvetlen feladatunk. Ide tartozik a műemlékvédelemmel összefüggő elvi, módszertani, építészettörténeti és operatív tudományos kutatások helyzetének felülvizsgálata, az egyre nyomasztóbbá váló szakmunkás-utánpótlásunk megnyugtató megoldása, amely különösen a szakrestaurátori telületen a legsürgetőbb. Ugyanakkor egyre inkább felmerül a tudományos igénye annak, hogy mindenfajta elfogultságtól mentesen vegyük szemügyre az elmúlt évek helyreállításait abból a szempontból, mindenben követik-e az elfogadott konvenciókat, nem kerül-e előtérbe akaratlanul is a helyreállító személye a hitelességet és a történelmi élményt zavaró elemek túlsúlyával? Nem hatalmasodik-e el műemlékvédelmünk - még legjobb szakembereink kezén is — a meglepőnek, a túlzottan eredetinek kedvelése? Mondjuk és írjuk ezeket pedig akkor, midőn tudjuk, hogy nincs abszolút, egyéni, objektumok feletti műemlékrecept, legfeljebb csak egy: nincs jogunk elszürkíteni, de eltúlozni sem a tevékenység lényegét, vagy érvényesülni engedni kedvesebb vagy kevésbé kedvesebb feladatokat. Fejlődésünk jelenlegi legfontosabb szakaszát tükrözi a magyar műemlékvédelemnek az a távlati fejlesztési programja, amely éppen a korrekciókat tartalmazza és amelyet felettes hatóságunk már jóváhagyott. Reméljük, hogy az ebben foglalt elvek és módszerek rövidesen felismerhetőkké válnak munkánkban. összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy a magyar műemlékvédelem fejlődésének első sajátosságaként helyes metodikai rendszerének korai kidolgozásáról adhat számot úgy, hogy ezt a későbbi évek is igazolni tudják. Mindez viszont csak akkor nyerhetett igazi értelmet, midőn az új társadalmi berendezkedés alapján nyilvánvalóvá válhatott a felismerés: megfelelően megválasztott szervezeti struktúra segítségével hogyan lehet a tudomány és műveltség demokratizmusát e területen is megvalósítani, megszállott és elhivatott szakemberek eléggé nem méltatható erőfeszítéseit — a restaurátor gondosságával dolgozó kőművestől a levéltárak tudósáig — a dolgozó ember épülésére, igazi szellemi gyönyörűségére közkinccsé tenni.