Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Dr. Bakó Ferenc: Népi építészeti emlékek és védelmük Heves megyében

A népi műemlékek tudományos feldolgozásának, hatósági védelmének és közösségi célokra történő alkalmazásának módjait, lehetőségeit és különféle eredményeit több előadás taglalja ezen a nyári egyetemen. Az elvi, módszertani és gyakorlati jellegű beszámolók, ismertetések mellett legyen szabad a következőkben egyetlen példa, Heves megye példája bemutatásával egy szűkebb terület helyzetét, kutatási eredményeit, a védelem és alkalmazás kérdéseit ismertetnem. Heves megye mai határait 1950-ben, a tanácsok megalakításával kapcsolatos területrendezés során húzták meg, melynek eredményeként Heves az ország kisebb megyéi közé tartozik. Mintegy 230.000 főt kitevő lakosságának túlnyomó része magyar, Eger, a megyeszékhely környékén és a Mátra hegység lábainál fekvő néhány szlovák és német nemzetiségű falu lakossága a török hódoltság után telepedett ide. Ez a táj földrajzilag az Alföld peremvidéke, ahol a Mátra és a Bükk hegység erdős, hegyes tájai és a közép Tisza vidék vízben bővelkedő síksága találkozik. A föld felszínének domborzata, geológiai összetétele és a növénytakaró egyaránt változatos itt, ami erősen hatott egykor az építőanyagok beszerzésére és alkalmazására. A táj földrajzi jellegének megfelelően különböző gazdasági övezetek alakultak ki, mint délen a növénytermelő, állattartó megélhetési formák, a hegyek déli lejtőin a szőlő-, bor- és gyümölcstermelő gazdálkodási ágak, északon pedig a hegyvidék növényi és ásványi erőforrásaira épülő erdőgazdálkodás, ipar és bányászat. Ezek a társadalomtörténeti, gazdasági és földrajzi adottságok meghatározták a táj népi építészetének jellegét, az anyagok, szerkezetek és formák alkalmazását és elterjedését. Ez a táj a régi parasztházak számát illetően nincs kedvezőbb helyzetben az ország más vidékeinél. Az 1970. évi népszámlálás adatai szerint a múlt században és korábbi időben épített falusi lakóházak az összesnek 15 %-át tették ki. A házak zöme, több mint 40 %-a, századunk első felében épült, s a fentmaradó mintegy 45 % már a legutóbbi 25—30 esztendő terméke. Nyilvánvaló, hogy az 1945 utáni korszak iparosító, urbanizáló tendenciái a régi házak számát még tovább csökkentik, de ugyanakkor századunk első felének népi építészete is produkált esztétikailag magasabb szintű értékeket. Ezek voltak tehát azok a feltételek, amelyek között a népi műemlékek tudományos kutatásának, feldolgozásának és hatósági védelmének, megőrzésének munkálatai megindultak és jelenleg is folyamatban vannak. Köztudott és természetes, hogy a népi műemlékvédelem a tudományos felderítő munkával kezdődik, aminek egyik eredményeként az illetékesek áttekintést nyernek a táj építészeti emlékei felett. Heves megyében ez a kutatómunka 1957-ben indult meg és bekapcsolódott a megye műemlékeit feldolgozó topográfiai munkálatokba. A Magyarország Műemléki Topográfiája sorozat Heves megyei kötetei előrelépést jelentettek a korábbiakhoz viszonyítva annyiban, hogy a téma tágabb lehetőségekhez jutott, mert csaknem valamennyi település általános ismertetésében és az építészeti emlékek leírásában részt kapott a népi és az ipari műemlék. A népi építészeti emlékekkel kapcsolatos adatok gyűjtésében a hagyományos módszereket követtük. A Heves megyei és a megyéhez tartozó városok levéltárai, továbbá a területünket érintő uradalmi és családi levéltárak iratai, térképei adták az első információkat a korábbi szakirodalom közlésével együtt. Az adatok túlnyomó részét azonban a helyszíni bejárások során végzett megfigyelések és kérdőíves adatfelvételek szolgáltatták. így választottunk ki minden településen több-kevesebb épületet, amelyeket leírtunk és amelyekről részletesebb adatfelvételt készítettünk. A megye 116 településén több mint 400 épületleírás és több mint 3.000 fényképfelvétel készült, nem szólva a jelentősebb épületek műszaki felméréseiről. A tudományos kutatómunka eredményei meg is jelentek a Heves megye műemlékei című három kötetes munkában. Minden építmény szorosan kapcsolódik környezetéhez, így a paraszti lakás vagy gazdasági épület is része a település szerkezetének. A népi műemlék kutatás egyik fejezete tehát a település formájának, szerkezetének megismerése, elsősorban abból a célból, hogy az építmény és a település viszonya világosan kirajzolódjék. A településformák váltakozása és elterjedése ezen a tájon is az etnikai képet és a történelmi hátteret tükrözi. A szalagtelkes, soros-utcás falutípus az összesnek 70 %-át teszi ki. Közöttük vannak középkori eredetűek, de vannak XVIII—XIX. századi, telepített falvak is. Amíg a szalagtelkek összefüggően foglalja magába a lakó udvart, a szérűt és a kertet, addig a megosztott telekrendszerek különböző helyeken fekvő beltelkeket egyesítenek egyetlen gazdaság keretei között. A forma változatai között jellemző a tájra a hegyvidéki szálláskertes település, melyben a beltelek lakó- és gazdasági része egymástól nagyobb távolságra feszik. Szarvaskő, Tarnalelesz, Hevesaranyos lakosságának gaz-