Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Komjáthy Attila: Hollókő védett faluközpontjának rekonstrukciója, népi épületeinek hasznosítása és helyreállítása

A falut gyakorta pusztította a tűzvész (1874, 1886, 1896), mely után elindult az a folyamat is, hogy a volt boronafalas, alépítmény nélküli házak helyett már kővel aláalapozott fa, majd később kő, illetve vályog felmenő falazatú házak épültek. Ezt a folyamatot az 1909-es tűzvész utáni átépítés zárta be. 2.) Építészeti és néprajzi ismertetés Hollókő és lakossága a palóc népcsoporthoz, az északi magyarság keleti részéhez tartozik. Az eredetileg irtványtelepülésű nép később szalagtelkes rendben alkotta falvait. Ez általában egyutcás típusokat eredményezett az út, patak stb. mentén. Hollókő a hegyvidéki településekre jellemzően eredetileg egyutcán, soros, szalagtelkes falu, melyben a házak az utcára merőlegesen, fésűs beépítési módon helyezkednek el. Az általános megállapításokon túl ezt a helyzetet itt Hollókőn az módosította, hogy a falu mintegy beékelődött a magasba szökellő hegy és a patak közé. E miatt az egyvégtébe épült házak telkét, nem zárja le a keresztbe épített pajta, hanem azok kiszorultak - mintegy alföldi példát követve a faluból; pajtás kertet alkottak. Ezek ma már nem találhatók meg csak a hely neve pajtásárok, pajtaárok őrzi. A település szerkezetét vizsgálva a palóc települések másik sajátos vonására is felfigyelhetünk ezek a csoportok (hadas) telepítés nyomai, melyek magába zárják a nagycsaládos telepítési formák elemeit is. Ebben a folyamatban a „második" sorban álló ház vagy hozzáépült az elsőhöz vagy önállóan mögötte helyezkedett el. Az egyvégtében épített házaknál a váltás — jelzése a funkció sorolásával tovább gazdagította a település külső képét is. Esetenként ezek a porták egymással szembe is fordultak. A rendben - fésűsen — telepített házak között alig van olyan, mely az utcával párhuzamosan áll. A már említett 1909-es tűzvész utáni átépítés lényegében megőrizte az eredeti konstrukcióját a falunak, de úgy, hogy a házak tér-tömeg aránya nőtt, és az adott helyzetben is igazodva új anyagokat használt az építéshez. Ez az átépítés átmentette az épület alapvető rendszerét és a tetőformát is a famegmunkálás részleteivel együtt. A tüzelőberendezés is fokozatosan módosult a belülről fűthető helyett, áttértek — ez a folyamat már korábban elkezdődött — a kívülről, tüzelőpadkáról fűthető megoldásra. A tetőformánál — ezzel is járt ez — a füstkivezető nyílás elvesztette szerepét és azt díszes faragású deszkázat zárta le. A széles eresz lezárását szolgáló fa oszlopos tornác ún. ambitusok — később alakult ki. Ennek mai változata a téglaoszlopos megoldás. A tető fedése zsup, zsindely, nád és újabban poltári cserépfedés volt. Az útmenti soros (fésűs) beépítéshez egy soros udvar járult; itt egybeépült, egyvégtébe épült a lakóház és a gazdasági épület. A gazdasági épület főleg kamrát, istállót foglal magába. Az előkert után szérűket majd általában a nagykiterjedésű kert helyezkedett el a telken. A pajta, gabonás hombárok (búzás kamrák) a telken kívül a pajtáskertben helyezkedtek el; egy-két kivételtől eltekintve. Az udvaron hidas (hidas ól), tyúkól, fásszín és újabban az 1920-1930-as évektől nyárikonyha található. A lakóházak egyvágatúak két vagy három osztattál. A hambitus (oszlopos ereszalja) alól közelíthető meg a konyha és innen a szoba vagy szobák. Általában az első szoba alatt — részint a terepadottságokból fakadóan - pincével. A házzal egybeépített kamra, istálló külön bejáratú volt. A kő, vályog szerkezeten pórfödém és azzal egybeépített szarufás fedélszék helyezkedett, illetve helyezkedik el. A lakó és gazdasági egység mindig elválik egymástól a díszítések, ereszalja megfogalmazásával. A fentiekben ismertetett építészeti megoldások — gazdasági, társadalmi okok miatt — egészen az 1950-es évek végéig fennmaradtak, e szerint építkeztek. Ilyen házakat találunk az ófaluban és az újfaluban is. Az ezt követő építési stílus a monotóniát kivéve, már feladta a falura jellemző karakterét. Az építészeti ismertetés után néhány szót kell váltsunk a falu néprajzáról, népviseletéről is - a teljesség igénye nélkül —, hiszen ezen előadás az építészeti és műemléki kérdésekre kíván koncentrálni. A falu gazdálkodási helyzete, földrajzi adottsága eleve szegénnyé tette lakóit. A századfordulón közel 70 házban 400 ember élt. Megélhetést főleg a környéken találtak - cselédnek, béresnek álltak be, később a vasúthoz, bányához szegődtek dolgozni. A nagycsaládos szervezeti formában a bútorok készítése a férfiak dolga volt és azt is sokszor csak hevenyészve a háznál található darabok felhasználásával ütötték össze. így készültek az ágyszéklábak (ágyak), lócák, gyalogszékek a kecskelábú asztalok. A lakás, kamra legjobb darabja a szuszék volt, ebben tartották a család részére szánt vásznat, melyet lehetőleg a háznál készítettek és csak ritkán szerezték vásárokon. A férfiak nyáron a gazdasággal, állatokkal, télen pedig a szerszámok készítésével, javításával foglalkoztak. Az ügyesebbje télen fafaragással is próbálkozott. A ruházkodásban a vászonnak jutott a legnagyobb szerep, mind a férfiaknál, mind a nőknél, meg volt a hétköznapi, ünnepi és a korhoz kötött viselet szabálya. Ez a viseleti forma lényegében azt a kört ölelte át, melyet a rimóci egyház, illetve később a nagylóci fogott át. Hollókőnek önálló egyháza csak a múlt század végén lett.