Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Tóth Zoltán: A falusi települések rendezésének és fejlesztésének műemléki szempontjai

átfogó kulturális áramlat részeként mégis nagyon jelentős eredményeket mutat fel. Kiterjedt gyűjtés folyt, melynek eredményeként alapvető munkák jelentek meg ebben az időben a magyarság tárgyi néprajzáról, ezen belül a nép építő tevékenységéről is. A néprajzi megközelítés természetesen csak a regisztrálásra szorítkozott, a védelmet nem tudta megoldani, bár a skanzenek kialakításának javaslata már ebben az időszakban megszületett. A néprajzi megközelítés hátrányai mellett ennek a szemléletmódnak nagy pozitívuma volt, hogy a népi építészetet a hagyományos paraszti kultúra egészébe ágyazva vizsgálta. b) A magyar műemlékvédelem 1949-ben manifesztálta a népi emlékanyag védelmének szükségességét, és az 50-es évek második felében már helyreállításokra is sor került. Ezzel gyakorlatilag is megindult a falusi emlékek műemléki szempontú védelme, mely egészen máig jelentős eredményeket tud felmutatni. A munka kiszélesedésével az eredmények mellett egyre nyilvánvalóbbá váltak ennek a módszernek a hiányosságai is. A beavatkozások a falut felülről, kívülről érik, a falu társadalmának ezekhez a munkákhoz általában nincs köze, gyakran még szimpátiáját sem sikerül hozzájuk megnyerni, erejét, energiáit pedig szinte egyáltalán nem lehet ezekre a célokra mozgósítani. A falusi műemlékvédelem pedig hatalmas volumenű feladat előtt áll, melynek lebonyolítására a központi eszközök elégtelenek. Ilyen körülmények között a védelem kénytelen egy-egy szórványos emlék kiemelésével és néprajzi szemléletű falumúzeumba menekítésével, vagy jobb esetben a helyben történő megőrzésével megelégedni és panaszkodva tudomásul venni a többi emlék bontását jellegtelen átépítését, a megőrzött emlékek körüli területnek a hagyományoktól és a megvédett épületektől is tökéletesen idegen átépülését. A környezet el deformálódása jelentősen rontja az egyes pontokra koncentrált műemlékvédelmi tevékenység hatékonyságát, értékét is. A felújított népi épületek jóidéig szinte kivétel nélkül múzeumi funkciót kaptak, ami a falu jelenétől való elkülönülésüket ismét csak fokozta. Ugy vélték a falvakban, hogy a népi műemlék is ugyanúgy múzeumi tárgy, mint a benn kiállított tárgyi néprajzi, helytörténeti dokumentumok és arra való, hogy az elődök kezdetleges termelési módszereit, szegényes életmódját, feudális nyomorát példázzák, mementóként, amit nekünk az új sátortetőkkel és redőnyös ablakokkal, de ha többre nem futja, akkor legalábbis a tornác befalazásával kell végérvényesen magunk mögött hagyni. A falu az egyedi emlékekre koncentráló népi műemlékvédelemtől nem kapott megfelelő segítséget értékeinek felismeréséhez, a falu átépítése a műemléki szempontok nélkül, sőt időnként tudatosan ellene hangoltan bonyolódott és folyik néha még ma is. A falusi nép emlékanyaga védelmében a hivatalos műemlékvédelem szinte kizárólag a városi értelmiségi réteget tudta megnyerni. Ez a réteg vásárolt fel több falusi műemléki épületet, és alakította át a műemléki szempontoknak is megfelelve egyben a korszerű városi igényeket is kielégítő üdülőházakká, hétvégi pihenőházakká. Ez a megoldás egyes esetekben műemlékvédelmi szempontból és rendezési, fejlesztési szempontok szerint is megfelelő lehet, mely biztosítja a meglévő értékek kihasználását, védelmét és fennmaradását is. Az így végrehajtott felújítások, átalakítások igazi pozitívuma azonban abban van, hogy bizonyítják a népi emlékanyag alkalmasságát a praktikus funkciók igényes befogadására is. A módszer természetesen nem általánosítható, falvaink többségének továbbra is lakótelepüléseknek kell maradniok. Az üdülőfalu szisztémában a hagyományos funkciók tagadásáról van szó és a hagyományok tagadása, ebben az esetben sem adhatja a falvak, a mezőgazdasági települések harmonikus fejlesztésének módszerét. c) A korábban tárgyalt problémák felismerése vezette a népi műemlékvédelmet is egy új, harmadik szakaszába, a népi építészeti együttesek védelméhez, melynek gyakorlata joggal hozott a magyar műemlékvédelemnek komoly hazai és nemzetközi elismeréseket is. Hollókő és Tihany jól példázza ennek a szisztémának a sikerét. Ezek a megoldások mivel lényegük szerint már nemcsak egyes épületeket, hanem egész területeket érintenek, rendezési, fejlesztési szempontból is a probléma megoldását jelentik, sajnos ismét csak erősen korlátozott körben (8-10 települést), ott ahol az együttesek mai minősége a módszer alkalmazását még lehetővé teszi. Mivel ilyen jellegű védelmet csak a legkarakteresebb együtteseknek lehet biztosítani, ezért ez a megoldás a magyar falvak fejlesztése, rendezése szempontjából ismét nem ad igazi, átalánosítható receptet. Az ilyen jellegű eddigi beavatkozások kapcsán egyébként fejlesztési-rendezési szempontból is indokoltan kialakított erősen idegenforgalmi töltetű funkciók is nehezítik a módszer általánossá tételét. Fentiek ellenére az egyedi emlékek védelme után az együttesek védelmére tett erőfeszítések a műemlékvédelmet is közel hozták a területrendezés, területfejlesztés problémáihoz és módszereihez is. Az együttesek, esetenként egész községrészek védelme elképzelhetetlen a két szakterület egymásra épülése'nélkül. Az együttműködés eddigi tapasztalatai teszik lehetővé azt is, hogy a népi műemlékvédelem is egyre fokozottabban igényli az eddig saját eszközeivel megoldhatatlan problémáihoz a településfejlesztés és rendezés segítségét. Az együttműködés igénye tehát adott, a lehetőség beváltásához a falusi települések fejlesztésének és rendezésének, valamint a népi műemlékvédelemnek új, az eddigiektől eltérő típusú, más normákra épülő együttműködése, közös munkája szükséges.