Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Tóth Zoltán: A falusi települések rendezésének és fejlesztésének műemléki szempontjai

sem a reális lehetőségek szerint alakuló korszerűbb , későbbi állapotba nem illeszkednek. Ezek a negatív tapasztalatok egyre határozottabban sürgetik az interdiszciplináris tervezést, a kapcsolódó szakterületek bevonását a falvak rendezésébe is, mely részben áttételesen, részben egészen közvetlenül a műemlékvédelem felé is igényeket támaszt. A falu problémái természetesen nem csak fejlesztési vagy környezeti jellegűek, hanem társadalmiak is, mégis még ezek megoldása sem szakítható el a falusi környezet továbbépítésének, alakításának ügyétől. Lényeges cél, hogy a forradalmi átalakulását élő falusi társadalom a fejlesztések nyomán, sőt azok segítségével is megőrizhesse, átértékelve továbbfejleszthesse közösségi tulajdonságait, koherenciáját, ami természetesen ennek megfelelő, ennek jó keretet adó térbeliséget is feltételez. A falu harmonikus, közösségmegtartó, ugyanakkor az eddigieknél funkcionálisan is differenciáltabb, korszerűbb fejlesztése a közösség múltjával szerves kapcsolat megteremtését igényli. A gazdasági, gazdaságossági követelmények ugyancsak a múltban létrehozott és ma még meglévő - és nem csak tudati, hanem gazdasági értékkel is bíró - létesítmények eddigieknél fokozottabb figyelembevételét, ezek korszerűsítését igénylik. A folyamatos fejlesztések, a fejlesztési folyamat megtervezése pedig különösen elképzelhetetlen a régi tagadására épülő rendezési struktúrákban. Mindez természetesen nemcsak a falusi intézmény hálózatra, hanem a lakóterületekre, lakóépületekre is ugyanígy igaz. Az új falusi lakóházak használati értékével, a környezethez a valós igényekhez való alkalmazkodásával is ugyanolyan bajok vannak, mint a közcélú épületeknél. Az okok keresésénél itt sem állhatunk meg csak a gyors életforma váltás tetszetős, még burkolt elégedettséget is tartalmazó felemlegetésénél, mert hiszen ezek a házak az új életforma viteléhez éppúgy alkalmatlanok, mint amilyen erővel a régit tagadni próbálják. Itt ismét annak vagyunk tanúi, hogy a múlt kategorikus tagadásából egyben a minőség tagadása is következik, melynek eredménye szervezetlenség, össze-visszaság térben és tudatban egyaránt. A fejlesztésnek és rendezésnek a múlt és ezzel együtt a jelen állapot meglévő értékei felé fordulása természetesen nem egy-egy műemlékké nyilvánított épületre vonatkozik, hanem a falu meglévő szerkezetének, úthálózatának területfelhasználásának, a területfelhasználás elemeinek, a falu teljes térműszaki építmény állományának és morfológiájának fokozott figyelembevételét követeli. Ebben a „védelemben" nemcsak az elemek egyedi értéke, hanem a teljes struktúrában betöltött helye is meghatározó lehet. A cél természetesen nem ezek változatlan megtartása, hanem olyan tervszerű továbbfejlesztése, mely a közösség és a környezet jelentős károsítása nélkül a helyi erőforrások maximális felhasználásával értelmes továbbfejlesztésével ad valóban jó közérzetet, életminőséget a falusi életformában is. A rendezésnek a kialakult állapotra alapozó egyre fokozottabban érvényesülő tendenciája természetesen elválaszthatatlan a kötődéseket kialakító gazdasági szerkezet párhuzamos vizsgálatától. Ez ismét nem célozhatja, nem jelentheti a régi gazdálkodási mód megtartásának igényét, hanem feltárva és megértve annak az évszázadok gyakorlatában, magára utaltságában a helyi lehetőségeket, energiákat maximálisan kihasználni törekvő tendenciáit, megkísérli ezek tanulságait a helyi gazdálkodás fejlesztéséhez felhasználni. Az ilyen jellegű gazdaságfejlesztés ugyanúgy kiegészítője az országos normákra épülő, vagy nagyobb térségeket átfogó koncepcióknak, mint ahogyan az a műszaki rendezés esetében is tapasztalható az újabb tendenciákban. A gazdasági környezet történetiségének a fejlesztésbe való bevonása során nemcsak differenciáltabb, hanem hatékonyabb is lehet a falu gazdálkodása. A folyamat következményeként ismét nem muzeális, vagy történeti, hanem gyakorlati gazdasági okok tarthatják fenn azokat a gazdálkodással összefüggő építmény vagy településszerkezeti adottságokat, melyek egyben a harmonikus falufejlesztésnek is fontos elemei. (Jellegzetes növénykultúrák és azok feldolgozásának létesítményi kellékei, speciális helyre jellemző állattartási tapasztalatok és létesítményeik stb.) Pontosabban fogalmazva: ha a falu gazdaságfejlesztése a hagyományos gazdálkodást is figyelembe veszi, akkor ennek tárgyi emlékei is több megbecsülésben részesülhetnek. Megvédésük nem fog külső, a falu életétől idegen beavatkozásokat igényelni, hanem a falu belső szüksége lesz. Mindezek összefoglalásaként elmondható, hogy a településfejlesztés, a településrendezés egymásra épülő, csak közösen értelmezhető újabb táguló tendenciái a történeti kultúra, az adottságok eddigieknél fokozottabb figyelembevételét is igényli, saját társadalompolitikai, fejlesztési-rendezési céljainak jobb, hatékonyabb elérése érdekében. II. A műemlékvédelmi tevékenység tágulása A műemlékvédelem és a falu kapcsolatában is az egyre táguló tendenciák figyelhetők meg, mely egymástól három hatrozottan elkülönülő, egymást rendre meghaladó fokozatba sorolható. a) Az első szakaszban a műemlékvédelem létrejöttének hozzávetőlegesen első száz évében (a XIX. század közepétől a második világháború végéig) a műemlékvédelem a falusi település emlékanyagával, illetve a népi építészettel egyáltalán nem foglalkozott, azt kizárólagosan a néprajz érdeklődési körében hagyta. A néprajznak a népi építészetre vonatkozó kutatásai különösen a két világháború közötti időszakban a korszakot