Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Dr. Barcza Géza: A népi műemléki állomány elemzése és helyszíni megmentésének rendszere - Mendele Ferenc: Népi műemléki jelentőségű területek – Népi építészeti együttesek

zik az előterjesztés, sőt az új építési igények kielégítésére a tervezők új tervtípusokat is kidolgoztak Szalafőre. Ennek szorgalmazása mellett feltétlenül biztosítani kell, hogy a régi házak és gazdasági épületek a lehető legnagyobb számban és minden szeren megmaradjanak. Hiszen ahogyan az építészeti forma nem vonatkoztatható el azoktól a szerkezetektől és anyagoktól, amelyek azt hordozzák - ugyanúgy a bármily archaikus településszerkezet védelme sem jelenthet megnyugtató eredményt a szerkezeteket kitöltő régi házak és épületek nélkül. Ugy tűnik, erre lehetőség is van, hisz a Pityerszeren állami tulajdonba vett és múzeumi célt szolgáló épületeket régi lakóik helyreállítás után is használják és ezzel az őrzést, a minimális karbantartási munkák végzését is elősegítik. A falusi műemléki együttesek védelmével analóg gondokat és feladatokat jelentenek a hegyközségek, szőlőhegyek présházai és pincesorai. (Aszófő vörösmáli présházas lyukpincéi, Mórichidán az Ürgehegyi pincesor, Palkonya és Villánykövesd településeken belüli borházai, Petőmihályfa Barkóczahegyén a boronapincék stb.) Ugy tűnik, „divat" ma újra a pinceszer, máshol — kiemelten a balatoni körzetben — szívesen töltik a szabadságukat is ezekben a nyaralókká formált népi műemlékekben a városi emberek. Lehetőségeinkhez mérten anyagilag is támogatjuk ezeket a kezdeményezéseket és nem kevés jó példa igazolja, hogy érdekeinknek is megfelelően, ugyanakkor a korszerűség igényeit is kielégíthetően lehet ezzel a feladattal megbirkózni. (Itt is kiemelten a külső architektúra és az eredeti szerkezeti, valamint funkcionális rend lényeges elemeinek megtartása, a rangosabb helyiségek megőrzése az alapvető feladat.) Természetesen mint mindig, a divat itt is számtalan torzulást eredményez. Jellemzésként Cákot hozzuk fel példának, ahol a gesztenyésként ismert soron régtől számontartott, s szomszédos településeket is összekötő boronafalas pincék összefüggő sora volt ismeretes. A táji, természeti környezet varázsa - merjük remélni, a borházak sajátos szépségei is — sok embert, családot ösztökélt arra, hogy pihenőjének ezt a területet, pontosabban egy-egy régi pincéjét válassza. Ennek eredménye — kevés kivétellel - elszomorító. Emeletessé és (toldásokkal) terpeszkedővé dagasztott épületek bontják meg az alig tíz éve még harmonikus együttest és a megyei múzeum már csak „helyi áttelepítéssel" tudta egy rövid szakaszát megvédeni. A felsorolt műemléki együttesek természetesen nem kevés sérülést szenvedtek. Fenntartásukról ennek ellenére gondoskodunk, de bizonyos korrekciókhoz - a társtudományok segítségén túlmenően — már az építészek fokozottabb összefogása szükséges. Ennek gyakorlati hasznát a történeti városok korszerű rekonstrukciója és az ennek keretében épült új építészeti értékek megjelenése egyaránt tanúsítja. Ezek a rendezési tervek azonban egyenlőre csak a városokban fennmaradt műemléki együttesek védelmének aktív lehetőségét bizonyítják, a falusi településeknél azonban analóg kísérletekkel is csak elvétve találkozunk. Részben talán ezzel is magyarázható, hogy igényes építészeti alkotásokról a védett népi műemléki együttesek tágabb környezetében sem tudunk. A vidék építészetének ma az átlagosnál is igénytelenebb esztétikai szintjén félő, ma még keveset tehetünk, de az első lépések megtételéhez a lehetőségeket is, az elengedhetetlenül szükséges szakmai inspirációkat (a „génbankot") is elsősorban a népi műemléki együttesek védelmének keretein belül biztosíthatjuk. Ennek elősegítése valamennyiünk feladata, mint ahogy annak elfogadtatása is - Klaniczay Tiborra hivatkozva - hogy „Egy nemzeti civilizáció ereje, életképessége nem csak az alkotó tudásban nyilvánul meg . . . , hanem a megőrzésben is." És a megőrzendők sorában helye kell, hogy legyen a népi műemlékeknek is!