Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Dr. Tilinger István: A Magyar Tanácsköztársaság műemlékvédelme

A műemlékfenntartás előírása ugyanis mást jelent a műemlékek magántulajdona esetén és mást az állami tulajdon esetén. A Tanácsköztársaság rendelkezése a kastélyok államosításáról, a lakóházak nagy részének szocializálásáról eredményesebb műemlékvédelmi munka előfeltételeit teremtette meg. A törvény megvalósulását az is elősegítette, hogy a Tanácsköztársaság idején jelentősebb állami alapok állottak a műemlék szervezet rendelkezésére, mint az ezt megelőző időkben. A műemlékvédelmi hivatali szervezet tevékenységét „a céltudatosabb és a mai felfogásnak megfelelőbb" műemléki politika következetes alkalmazása jellemezte. Ez a szemlélet már a Tanácsköztársaság megalakulása előtti időben is létezett a Műemlékek Országos Bizottságán belül, de annak alkalmazására, sőt az ilyen nézetek/kifejtésére sem volt lehetőség. ' Ez alatt elsősorban azt értették, hogy a műemléki szervezet tevékenységének súlypontját az emlékek gondozására, fenntartására, felvételére és tudományos ismertetésére kell helyezni. A Tanácsköztársaság bukása után azzal vádolták a műemléki szervezetet és annak vezetőit, hogy jelszavai között ilyenek voltak: „nem restaurálunk semmit", „tervező építészekre nincs szükség" stb. Dr. Éber László e vádakat megcáfolva a következőket írta: „A műemlékvédelem kialakult elveivel ismerős szakember, akinek csak némi érzéke is van a régi művészet szépsége és értéke iránt, mély fájdalommal látja a restaurálással tönkretett emlékek hosszú sorát. Ha a szakember valamely emlékkel tüzetesen óhajtván foglalkozni, a Bizottság gyűjteményében lévő felvételi anyagot kívánta alapul venni, lépten-nyomon kitűnt annak merőben hiányos,megbízhatatlan volta. A restaurálásért lelkesedő építészekben ugyanis annyi megértés, kegyelet sem volt, hogy az általuk eredetiségéből kiforgatott emlékekről előzőleg lelkiismeretes, szakszerű felvételeket készítettek volna". A tervező építészeket illetően az volt a felfogás, hogy a legkisebb munkát is csak az arra hivatott szakembernek szabad elvégeznie, s elítélték az ún. stílszerű műemléki helyreállításokat, mellyel a műemléket eredeti jellegéből, szépségéből kiforgatták, mellyel az egyes korszakok jellegzetes részeit önkényesen megsemmisítették, melynél nem a műemléket, hanem a műemléki helyreállításyVégző építészt helyezték előtérbe az új, eddig sohasem volt „műemlék" megépítésével, vagyis a műemléknek a restaurálás során történő elpusztításával. A műemlékek szakszerű felmérésének és dokumentálásának, a tudományos szemlélet előtérbe állításának, s a műemléki anyag tudományos feldolgozásának és népszerűsítésének elsődlegességét hirdette és valósította meg a Magyar Tanácsköztársaság műemlékvédelmi szervezete. Dr. Lux Kálmán a „Budapest műemlékei, tekintettel a városrendezésre" című tanulmányában a modern városrendezés és a műemlékfenntartás összeütközésének lehetőségeit vizsgálván állást foglalt a pontos és részletekre is kiterjedő építészeti felmérések elkészítése mellett. Tanulmányában javaslatot tett a főváros építészeti emlékeinek lajstromozására és a műszaki felmérések beindítására. Azzal érvelt, hogy „ennek a műveletnek kell szükségszerűen megelőznie a városrendezési tervet is, mert hiszen a főváros művészeti topográfiájának megállapítása nélkül tudatos rendező tervet készíteni nem lehet". A Művészeti és Múzeumi Direktórium a javaslat alapján elrendelte a fővárosi emlékek műszaki felmérését a foglalkozás nélküli építészek bevonásával, amely munka dr. Lux Kálmán irányításával meg is történt. Az új szemléletbe a műemléki célokra rendelkezésre bocsátott hitelekkel való tervszerűbb és meggondoltabb gazdálkodás is beletartozott. Ezt elsősorban az által kívánták elérni, hogy áltulajdonosokat fokozott anyagi helytállásra ösztönözték. Az egyik anyagi támogatás iránti kérelem elutasítási indokolásában olvasható: „az, hogy valamely templom régi, illetőleg többé-kevésbé műemléki jellegű, nem mentheti fel az illető egyházközséget a fenntartás kötelezettsége alól. A műemlékek fenntartására szolgáló javadalomnak nem az a rendeltetése, hogy annak igénybevételével az egyházakat segélyezzük, hanem hogy megokolt esetekben a műemlékvédelem magasabb céljait szolgáljuk vele". Az új műemlékvédelmi szemléletbe beletartozott az operatív, gyors, segítőjellegű beavatkozás is. Ennek egyik példája az ószőnyi körzetben lévő, pusztulásnak kitett római kori kövek összegyűjtése és megmentése volt. Az 1919. évi műemléki célokra biztosítandó anyagi fedezetet még 1918-ban a legnagyobb háborús takarékosság jegyében - tervezték meg. A Magyar Tanácsköztársaság időszakában - bár az anyagi helyzet tovább romlott — műemléki célokra az eredetileg tervezett összegeknek több mint kétszeresét fordították. A Magyar Tanácsköztársaság műemléki szervezetének jelentős szerepe volt az ingó emlékek megmentésében is. Dr. Éber László az ingó emlékek veszélyeztetett voltát nemcsak mint a valaha múzeumi területen dolgozó szakember, hanem mint a műemlékek védelmévé ^foglalkozó szakember is látta, ugyanis ezek közül nagyon sok az építmény kapcsán tartozékként a műemlékvédelem hatáskörébe tartozott. 1919. március 22-én a Forradalmi Kormányzótanács határozatot hozott a magánkézben lévő muzeális kincsek összeírásáról és államosításáról. Április 1-én megtörtént a kastélyok lefoglalása, s az ott talált műkincsek, festmények és műtárgyak összeírása. 1919. március 25-én dr. Éber László előterjesztést tett a közoktatásügyi népbiztoshoz az egyházak birtokában lévő műkincsek védelmére. Állásfoglalása szerint azok értékét tulajdonosaik nem ismerik, a használat által pusztulásukat siettetik, s számtalan gyönyörű miseruha és remekművű kehely az élelmes kereskedők birtokába jut. Ezek a művészeti emlékek el vannak vonva a szemlélettől, holt-tőkét képeznek, amely egyre fogy anél-