A műemlék és környezete (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1978 Eger, 1978)
Mendele Ferenc: Falusi népi építészeti együttesek védelme és hasznosítása
Az 1974-ben készített rekonstrukciós terv a jelenleg is védett 13 objektumon kivül (ebből 5 a népi műemlék) további 15-20 ház egyedi védelmét javasolja; a műemléki jelentőségű területté nyilvánítás pedig közel 140 porta épületeit érinti. A tervezők itt is arra törekedtek, hogy a település a jövőben is elsősorban lakóhelyi funkciót szolgáljon. Műemléki és faluképi szempontból fenntartási, ill, karbantartási kötelezettséggel védelmet igényelnek a falukép jellegzetes elemeiként megjelenő későromantikus, ill. eklektikus öntöttvas húzós kutak is és természetes, hogy műemléki szempontból különösen nagy jelentőségük van az egykori városfalaknak is. Kiszabaditásukat - a település sérelme nélkül - biztositani lehet és kell. Szalafő az Őrség mindmáig sajátosságaiban leginkább fennmaradt szeres-települése, amelynek lakossága - ill. annak zöme - nemzetségét a honfoglalás koráig vissza tudja vezetni. A Zala, a Gyöngyösszeri patak és a többi vizfolyások közötti dombhátakon megtelepedett korábbi "Őrhelyek" képezik a település egyes rés zeit (különböző szereit). A hét szer egyikéből - a Pityerszerből - szabadtéri néprajzi muzeumot alakit ki a Megye. A kis-lélekszámú község közösségi épületeit a hagyományosnak megfelelően a Templomszeren tervezik továbbfejleszteni, ill. kialakitani. A település többi részét jelenlegi formájában lakóhelynek gondoltuk megtartani, elszórtan ( " egyvágatu" , boronafalas, zsupfedéses lakóházban) kisebb turistaszállókkal, kulcsos házakkal. A rekonstrukciós tanulmányterv 25-30 objektum egyedi védelmét tartja szükségesnek a közel 150 portából álló teljes belterület védelmén kivül. Bár az igazolt és elfogadható épitészeti igény kielégítésére a tervezők uj lakőháztipusokat is kidolgoztak S zalafőre, mégis feltétlenül biztositani kell, hogy a régi (közöttük keritett-udvaros) házak és gazdasági épületek a lehető legnagyobb számban (de minden szeren legalább egy-egy) megmaradjanak. Hiszen ahogyan az épitészeti forma nem vonatkoztatható el azoktól a szerkezetektől és anyagokból, amelyek azt hordozzák - ugyanúgy a bármely archaikus településszerkezet védelme sem jelenthet megnyugtató eredményt a szerkezeteket kitöltő régi házak és épületek nélkül. (A régi községek népi műemléki együtteseinek védelmével analóg gondokat és feladatokat jelentenek részben már ma is, és méginkább igy lesz ez a jövőben a védett pincesorok - Aszőfő, Mórichida, Palkonya, Petőmihályfa, VUlánykövesd stb.; - temetők - Balatonudvari, Szatmárcseke - és majorságok - Zamárdi-Szántódpuszta. ) A felsorolt népi műemléki együttesek természetesen nem kevés sérülést szenvedtek. Fenntartásukról ennek ellenére gondoskodunk, de bizonyos korrekciókhoz - a társtudományos segítségen túlmenően már az épitészek fokozottabb összefogása szükséges. Ennek gyakorlati hasznát a történeti városok, városrészek korszerű rekonstrukciója és az ennek keretében épült uj épitészeti értékek megjelenése egyaránt tanusitja. A rendezési tervek ezzel kapcsolatos - és megfelelően értékelt - eredményei azonban egyenlőre csak a városokban fennmaradt műemléki együttesek védelmének aktiv lehetőségét bizonyítják, a falusi településeknél azonban még a fentiekkel analóg kisérletekkel is csak elvétve találkozunk. Részben talán ezzel is magyarázható - de nem menthető - az a tény, hogy igényes épitészeti alkotásokról a védett népi műemléki együttesek tágabb környezetében sem tudunk. A vidék építészetének ma az átlagosnál is Igénytelenebb esztétikai szintjén félő, ma még keveset segithetünk, de az első lépések megtételéhez a lehetőségeket is, az elengedhetetlenül szükséges szakmai inspirációkat is elsősorban a népi műemléki együttesek védelmének keretein belül biztosithatjuk az épitészek számára.