A műemlék és környezete (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1978 Eger, 1978)

Horler Miklós: A modern építészet történeti együttesekben és műemlékekben

visszaadja a bástya eredeti kontúrvonalát, ugyanakkor belsejében láthatóvá teszi a romos falkorona tetejét és igy leolvashatóvá annak történetét. Elpusztult tömeg érzékeltetésének egy speciális esete volt az érdi minaret helyreállítása. A magyarországi török kori épitészet emlékei között egyedül az egri minaret maradt fenn eredeti magasságában, az ezen kivül ismert néhány darab többé-kevésbé hiányos. Ezek közé tartozott az Erd ófaluban megmaradt példány, amely a körfolyosó járószintjéig épségben állott, de felső része és csucsvégződése a hozzá tartozott dzsámival együtt elpusztult. A tervező itt is a héjjbetont választotta annak megoldásához, hogy a hiányzó felső része nélkül értelmetlen gyárkéményként meredező minaret értelmes tömeghatását visszaadja, anélkül, hogy a kiegészítés bárkit megtévesztene. Emellett még az egykori dzsámi az ásatással tisztázott alaprajzi kontúrját is jelezte és a mihrab fülke szintén betonból készült elméleti rekonstrukciójával jelezte, hogy a minaret eredetileg nem magában állott. Végül a tartalom megujitása során nem egyszer szükség van a modern épitészet formanyelvén megfogalmazott olyan uj hozzátétek épitésére is, amelyek az uj funkcióból következnek. A leggyakrabban előforduló ilyen hozzátétel olyan védőépületek épitése, amelyeket egy rom, vagy valamely műemlék, egyes romként bemutatandó része fölé kell épiteni, ha ez olyan természetű, hogy szabad ég alatt nem tartható fenn. Az ilyen védőépületek általában a szorosan vett védelem mellett bizonyos múzeumi funkciót is betöltenek, amennyiben a rom maradványain kivül rendszerint a hozzá tartozó leletanyag bemutatására továbbá az emlék jobb megértését szolgáló dokumentatív anyagok kiállítására is alkalmasak. Ezek az épületek mindig kissé önálló életet élő alkotások, amelyek belső térhatásának és külső megjelenésének mindig a védendő rom sajátos adottságaihoz kell alkalmazkodni és nem ritkán sokféle külső-belső feltételnek kell eleget tenni. A veszprémi székesegyház mellett előkerül több rétegű Szt. György kápolna maradványainak be mutatásánál döntő szempont volt, hogy a városképet minél kevésbé zavaró, a környezetbe belesimuló legyen a romokat befoglaló uj épület. Az építész ennek érdekében a maradványok körül süllyesztett teret alakított ki, amelynek felszín feletti lefedő szerkezete egy ives vasbeton héjj, amelynek a felszínhez simuló vonala felett szinte elslklik a tekintet. A kisnánai várrom konzerválásával kapcsolatban az az igény merült fel, hogy az egykori palotaszárny maradványai fölé olyan védőtető kerüljön, amely a szabad ég alatt tartósan fenn nem tartható maradványokat a csapadék ellen megvédi és egyben az előkerült nagyszámú kőfaragvány kőtárszerü bemutatására Is alkalmas. Ebben az esetben egy könnyű, fémszerkezetű építmény látszott legalkalmasabbnak, amely szinte lebeg a romok felett és vizszintes vonalával a környezet és táj együttesébe jól illeszkedik. Hasonló vonalvezetésű, de zárt védőépület készült a s im on tornyai vár elpusztult északi szárnyának maradványai fölé, amelynek az épen maradt szárnyak közé kellett beilleszkedni oly módon, hogy a felső emeletekről felülnézetben is esztétikusan jelentkezzék. Itt a homlokzati üvegfalhoz igényesebben formált fémlemezfedés csatlakozik, mlg a belső térben itt is kőtár és dokumentatív kiállítás helyezkedik el az elpusztult épület fal maradványai között. Igen nehéz környezeti adottságok mellett kellett megoldani Pécsett a Gelsler Eta utcában egy ókeresztény temető ká polna dombjainakbemutatását. Egy szűk udvaron, a szomszédos épület alá benyúló maradványok fölé kellett olyan védőépületet szerkeszteni, amely a szűk belső teret némileg kitágitja és a külsőben az udvarba beilleszkedő épitészeti megjelentést ad. A nehéz feladatot fából szerkesztett szabálytalan alakú tetővel oldotta meg az épitész, üvegfalakkal.