A műemlék és környezete (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1978 Eger, 1978)
Dr. Tilinger István: A magyar műemlékvédelem jellegzetességei
Köztudott dolog, hogy a műemléki munkának szerte a világon általános célkitűzése az, hogy gondoskodjon az elmúlt korok olyan műszaki-művészi alkotásainak fennmaradásáról, amelyek dokumentum-értéküknél fogva biztosítani tudják a mult jobb megismerését és megértését. Kibővítik a horizontunkat, végsősoron hozzájárulnak a müveit embertömegek kialakításához. Az általános tendenciákat azonban - és ez természetes - országonként sajátos vonások és változatok motiválják, amelyek a tradíciókkal, szemlélettel, szervezeti formákkal, nem utolsó sorban a társadalmi berendezkedéssel, tulajdonviszonyokkal is összefüggnek. Ezért, ha mosta bevezetőben szót ejtek röviden a magyar műemlékvédelem kialakulásáról, akkor a jellegzetességeket adó egyik alaptényezőről beszélek, mert a százéves műemléki hagyományok az elmélet és gyakorlat sikján egyaránt szerepet játszanak mai tevékenységünkben. A mult építészeti emlékei felé a figyelem Magyarországon is a XIX. század első felében kezdett fordulni, a nemzeti öntudat, a "régi dicsőség" igényének kialakulásakor és ez elsősorban a felfedezésgyűjtés, összeírás és közzététel szintjén mutatkozott meg. 1972-ben volt száz éve annak, hogy a közoktatásügyi miniszter 1872. április 4-én kelt rendeletével megalakította a "magyarországi műemlékek ideiglenes bizottságát', melynek előadójává a kor ismert és úttörő szakemberét, Henszlmann Imrét, építészévé a szintén nagynevű Schulek Frigyest nevezte ki a kulturminiszter. A bízottságban olyan tagok dolgoztak még, mint Ipolyi Arnold, Rómer Flőris, a szabadságharc bukása utáni emigrációból visszatért Pulszky Ferenc és Steindl Imre. Az 1881.évi műemléki törvény állította a bizottság társadalmi munkája mellé a Műemlékek Országos Bizottságának szerény hivatali apparátusát, amely ebben a formában 1934-ig állt fenn. A műemlékvédelem e korszakára - hasonlóan a külföldhöz - a stílszerű és szigorúan szelektáló helyreállítás a jellemző, ahogy ezt többek között Schulek Budavári Mátyás-templomán, a Steindl Imre által helyreállított kassai dómon, a vajdahunyadi váron, Storno Ferenc pannonhalmi együttesén látjuk. Nemzetközi viszonylatban is korai, helyes irányú szemléleti fordulópont volt a zsámbéki templomromnak Möller István által történt konzerválása. Itt jelentkeznek műemlékvédelmünk gyakorlatában 1896-tól azok az elvek, amelyek értelmében a romállapotban ránkmaradt műemléket annak "stílszerű" kiépítése nélkül az állékonyság biztosítása érdekében szükséges kiegészítéseknek az eredetitől való megkülönböztetésével lehet és kell megvédeni. A műemlékvédelem második szakasza 1934-tői a Műemlékek Országos Bizottságának Gerevich Tibor vezetésével szakhivatallá történő átszervezésétől 1949-ig, azuj műemléki törvényerejű rendelet megalkotásáig tart. Erre a két világháború közötti időszakra a korszerű tudományos szemléletes módszer, valamint a műemlékvédelem anyagi bázisának kiszélesítésére irányuló törekvés a jellemző. Ezeknek az elveknek alapján került sor - már az előző időszakban is jelentős tevékenységet kifejtő - Lux Kálmán építészeti munkássága nyomán a ma is példamutató esztergomi királyi palota helyreállítására és a székesfehérvári bazilika romkonzerválásra.
